Mindenki azt kérdezgeti tőlem, hová lehet még fokozni a sikert, mi következhet még a final four után? Hát a final five...
Na jó, félre a hülyeséggel. Jóformán mindent elértem már, amit egy kosárlabdaedző elérhet, azért nem ártana, ha az orosz bajnoki címet is a kollekciómba illeszthetném. Vasárnap játsszuk az első elődöntőt a CSZKA-val, s ha továbbjutunk, minden bizonnyal megint a Jekatyerinburggal találkozunk a fináléban.
Lassan már úgy ismerjük egymást, mint az ember a tenyerét, csak ebben a szezonban négyszer csaptunk eddig össze, kettő-kettő a mérleg, teljesen kiegyenlítettek az esélyek, már csak azért is, mert az orosz bajnokságban mindig a pályán kell tartani legalább két, belföldi kosarast. S oroszokkal mi csehül állunk.
Még Salamancában történt, a diszkóban, hogy orrvérzésig táncoltam a nálam két fejjel magasabb Lauren Jacksonnal. Amikor leültünk szusszanni egyet, megkérdezte tőlem, mióta edzősködöm az Euroligában. "Amióta csak van Euroliga" - feleltem. "És hány első helyed van?" - folytatta. "Ez az egy." - válaszoltam. "Látod, ilyen játékosokkal kell dolgoznod, mint amilyenek mi vagyunk..."
De akkor már ott volt mellettünk Marina Karpunyina, az egyik orosz hátvéd, és ő megjegyezte, hogy neki három trófeája van, 2007-ből, 2008-ból és 2009-ből. "Az semmi" - tódította Irina Oszipova. "Nekem négy..." Hát persze, mert ő 2003-ban már a Jekatyerinburggal is nyert egyet.
Odajött hozzám a Sopron egyik légiósa is, és sóvárogva megjegyezte, milyen jó a moszkvaiaknak, hogy az edzőjük velük bulizik, meg hogy ők felhajthatnak egy-két pohárral. Nekik ezt nem engedik. "Tudod, azt ki kell érdemelni. Nyerni kell néhány olimpiát, világbajnokságot, Eb-t, vagy aznap este egy Euroligát. Akkor biztosan ihatnátok." - mondtam.
Hazafelé - mármint Madridból Moszkvába hazafelé - a repülőgépen elveszett a táskám, fél órával ezelőtt hozták meg a reptérről, szerencsére meglett. Az elnökünk négy autóbusznyi szurkolót rendelt ki elénk a seremetyevói repülőtérre, de az tény, hogy Dmitrij Medvegyev elnök gratuláló táviratot küldött nekünk, s ez tényleg nagy szó. Igaz, Szili Kati is gratulált nekünk, valahányszor bajnokságot nyertünk a Péccsel...
Április tizenegyedikén megyünk Gromov kormányzó úrhoz, ő a moszkvai terület gubernátora, nála van a "zseton". Már értesültünk róla, hogy a siker hatására megígérte, növelni fogják a csapatnak folyósított támogatás összegét. És képzeljék el, még Szerbiából is kaptam egy csomó, gratuláló sms-t meg emailt, az ottani edzők testülete hivatalos levélben fejezte ki jókívánságait.
Na, ennyi elég volt már az önfényezésből, most élvezzék a salamancai képgalériámat - legalább annyira, amennyire én élveztem ezt a bő egy hetet Spanyolországban.
Rátgéber az év edzője |