Miután az NBA-szezon véget ért, a legnagyobb sztárok különböző akadémiákra járnak népszerűsíteni a sportágat, így került az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság egyik legnagyobb klasszisa, LeBron James is egy iskolába, ahol gyerekekkel játszott. Miközben gyakorolták a fiatalok a kosárra dobást, James egy zsákolás után térddel beleszállt az egyik gyerek mellkasába. Rövid ideig hagyta a földön heverni a fiút, majd felsegítette, és láthatóan egy jót mulatott az eseten.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Tudta-e?
Az 1980-as, moszkvai olimpián a súlyemelő Oláh Béla pont olyan teljesítményt nyújtott, mint az olimpiai bajnok, mégsem állhatott még dobogóra sem. Ugyanis a verseny előtti mérlegelés során két ellenfelénél is néhány dekával nehezebbnek bizonyult, és vele azonos testsúlyú harmadik vetélytársánál is kisebb súlyt mértek a küzdelem után mint nála, így a szabályok értelmében csak negyedik lett.