Én is féltem magam - interjú Benedek Tiborral

Vágólapra másolva!

Bár még a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségének meg kell választania szövetségi kapitánynak, szinte biztos, hogy Benedek Tibor veszi át Kemény Dénes helyét a férfiválogatottnál. A háromszoros olimpiai bajnok pólós az [origo]-nak elmondta: tudja, hogy nagy felelősség a poszt, és bár egy kicsit félti magát, de játékosként is mindig kívülálló volt, így szerinte meg tudna birkózni a feladattal. Már csak azért is, mert szerinte három év alatt többet tanult Keménytől, mint ha egy magyar klubnál edzősködött volna, ugyanakkor nem fogja utánozni elődjét, mert azt úgysem tudná.

Hogyan tudta meg, hogy Kemény Dénes nem hosszabbítja meg a szerződését a szövetséggel?

Néhány perccel azelőtt, hogy bejelentette, felhívta a válogatott minden edzőjét, és közölte velünk a döntését.

A londoni olimpián az utolsó, spanyolok elleni meccsen úgy tűnt, mintha az időkérésnél már ön adta volna a taktikai utasításokat.

Nem tudtam még akkor arról, hogy Dénes nem folytatja. De az egész olimpián úgy működtek az időkérések és a negyedek közötti szünetek, hogy ő elmondta, amit akart, és hagyott időt nekem is, hogy megoszthassam a csapattal az észrevételeimet.

Ha a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségi tagja lenne, kit javasolna a férfi válogatott szövetségi kapitányának?

Magamat. Bár én elfogult vagyok, de az elnökség helyében megadnám magamnak az esélyt.

Az általunk megkérdezett játékosok közül Kiss Gergely, Molnár Tamás és Kósz Zoltán is önt, illetve Vincze Balázst tartja a legideálisabb jelöltnek a szövetségi kapitányi posztra. Csak támogatást kap, vagy támadás is éri?

Ami eddig hozzám elért, az főleg támogatás. Ami ellenem felhozható, az az, hogy nem voltam ob I-es edző. Az igaz, hogy nagyon sok jó magyar edző van, de sokuknak egyáltalán nincs nemzetközi tapasztalatuk. Én három évig ültem Kemény Dénes mellett, és rengeteget tanultam tőle. Amikor Dénes felkért, hogy legyek a segítője, már akkor elmondta, hogy olyan embert szeretne maga mellé, aki megtanulja mellette a szakmát, és továbbviszi majd a válogatottat, ha ő befejezi. Ez a részéről és a részemről is tudatos döntés volt. De nemcsak az elmúlt három évben szedtem össze a nemzetközi rutint, hanem az elmúlt tíz évben, amikor csapatkapitányként is irányítottam a válogatottat. Minden csapattársammal jó viszonyban voltam, de egy kicsit mindig kívülálló voltam, megvolt közöttünk a távolságtartás. Bár nyilván ez a korkülönbségből is adódott, mert mindig én voltam a legidősebb.

Játékosként is vezéregyéniség volt

Faragó Tamás a Nemzeti Sportban azt nyilatkozta, hogy alkalmasnak találja a posztra, de félti, hogy egyből a mélyvízbe kerül, és egy esetleges kudarc a kedvét szegheti. Tart ettől?

Persze, én is féltem magam. Sokan úgy gondolják, hogy könnyebb most átvenni a válogatott irányítását egy olimpiai ötödik hely után, mint egy aranyat követően. Ez így is van, de játékosként is mindig maximalista voltam, és tudom a szövetségi kapitányi posztról, hogy iszonyatos felelősség. Nem tudom megígérni, hogy ugyanolyan sikerek következnek, mint Dénes idejében, de az biztos, hogy nem lesz olyan játékos, akivel ne törődnék maximálisan. A kapitánynak nemcsak a legjobb tizenhárom pólós a felelőssége, hanem az egész magyar vízilabda, amely most beleesett egy csapdába. Volt ugyanis egy olyan korosztály, amely annyira jó volt, hogy elhomályosította a magyar póló problémáit, ezek pedig most előtérbe kerültek.

Az utánpótlásra gondol?

Többek között. Már Dénes is szeretett volna fiatalítani a válogatottban, de eredménykényszer alatt is volt, és mivel a fiatalok nem rendelkeztek nemzetközi tapasztalattal, egészen odáig jutottunk, hogy a londoni olimpián még mindig olyanok játszottak, akiknek már abba kellett volna hagyniuk, mint például Kásás és Varga Tomi. Ugyanakkor egyetértettem a válogatási elvekkel, mert ők még mindig jobb játékosok, mint a fiatalok, akik a helyükre léphettek volna. Mostantól azonban vállalni kell a felelősséget, és komolyan el kell kezdeni fiatalítani, együtt kell dolgozni az utánpótlás-kapitányokkal, és előre meg kell határozni egy legalább négy, de inkább nyolc évre szóló időszakot.

A pólóválogatottnak eddig gyakorlatilag szinonimája volt a Kemény-csapat kifejezés, mi kell ahhoz, hogy egyszer Benedek-csapat legyen a válogatottból?

Nem akarom, hogy Benedek-csapat legyen. Megfordítanám a dolgot, azt szeretném, ha a játékosok lennének a főszereplők.

Kiss Gergely és Kósz Zoltán is azt nyilatkozta az [origo]-nak, hogy az egyik első közös élménye az volt Kemény Dénessel, amikor a sevillai Európa-bajnokságon lefektette a csapatot a szálloda kertjében a nyugágyakra, kiosztott egy-egy sört, és úgy elemezték ki a meccseket. Tervez valami hasonló belépőt?

Az akkoriban újdonság volt, ma azért már természetes, hogy a csapat gyakran leül egy asztalhoz. Viszont akkor úgy éreztük, hogy felnőttként vagyunk kezelve azáltal, hogy 20-22 évesen a szövetségi kapitánnyal együtt sörözhettünk, a partnerei voltunk. De a kérdésre válaszolva, nem szeretném ugyanazt csinálni, mint Dénes. Van néhány dolog, amelyet átvennék tőle, kiépített egy rendszert, amely remekül működött, mindig pontosan tudta, hogy kit, hogyan kell kezelni, szép szóval, haraggal vagy fenyegetéssel. Ugyanakkor, ha utánozni akarnám, akkor azt csak gyengébben tudnám megvalósítani, nekem új dolgokat kell hoznom a válogatotthoz, például jobban fogok építeni az utánpótlásra.

Már a következő két Világliga-meccsen, a románok és az olaszok ellen is szabad szemmel látható lesz a változás az új válogatotton?

Jó lenne, ha így lenne, de azért ez nem ilyen egyszerű, csak egy hetünk lesz együtt készülni a csapattal. Ráadásul még mindig Kemény Dénes a szövetségi kapitány, akkor is, ha én fogok a padon ülni, és több önálló döntésem lesz. Új játékosok azonban biztosan lesznek a válogatottban, olyanok is, akik még soha nem játszottak együtt.

Azt hangoztatta, hogy szeretné, ha az Európa-bajnokság is fontos lenne eredmény szempontjából, nem csak az olimpia. Hogyan egyeztethető össze ez a fiatalítással?

Sokat és keményen kell hozzá dolgoznunk, az biztos. Viszont tényleg szeretném, hogy a játékosok fejében ugyanolyan fontos legyen minden világverseny. A válogatottba 1989-ben kerültem be, nyolc évig minden világversenyre esélyesként utaztunk ki, de csak nyolc évvel később, 1997-ben nyertük meg az Európa-bajnokságot. Emlékszem, jobban örültem annak az aranyéremnek, mint az athéni vagy a pekingi olimpiai bajnoki címnek, mert akkor azt hittem, hogy soha többé nem nyerek semmit. Szeretném ugyanazt látni a játékosaim szemében, mint amit akkor mi láttuk egymás szemében.

Korábban kerülte a médiaszereplést, szövetségi kapitányként azonban nem bújhat el, főleg azok után, hogy Kemény Dénes maximálisan kiszolgálta a sajtót. Felkészült arra, hogy ha megválasztják, akkor lépten-nyomon nyilatkoznia kell?

Őszintén szólva nem vagyok felkészülve rá. Azért ha interjút kértek az újságírók, akkor nagy százalékban igent mondtam, de főleg telefonon, a személyes beszélgetéseket nem annyira szerettem, nem sok értelme van reggel 7-kor felkelni egy háromperces interjúért. Játékosként sokat kellett nyilatkoznom, hiszen csapatkapitány voltam, de az elmúlt három-négy évben egy kicsit a háttérbe vonultam, ez így teljesen jó volt nekem. Lesz fontosabb dolgom is, mint mindig nyilatkozgatni, ugyanakkor tudom, hogy a sajtót is ki kell elégítenem, viszont azt szeretném, ha a játékosok kerülnének előtérbe. Ráadásul sok fiatal, új pólósa lesz most a válogatottnak, azt akarom, hogy ők is ismertté váljanak, és irántuk is érdeklődjön a média.

Klubszinten az elmúlt években elmaradtak a nemzetközi sikerek, itt is javulnia kell a magyar pólónak ahhoz, hogy ismét sikeres legyen a válogatott?

Az idén itt lesz a nagy esély, hiszen anyagi gondok miatt több nagy csapat sem tud elindulni az Euroligában, és ezt nekünk ki kell használni. Nem számít, hogy gyengébb lesz a mezőny, minél tovább kell menetelni. A vízilabdában sajnos egyre kevesebb pénz van, viszont más országokban még annyi támogató sincs, mint nálunk. Bízom abban is, hogy a budapesti vízilabda felébred. Amikor még én itthon pólóztam, akkor fővárosközpontú volt a sportág, most ez teljesen megfordult. Jó lenne egy jó Újpest is, de ez egyre csak távolodik, bár legalább egy halvány reménysugár megcsillant azzal, hogy elindult ott az uszoda építése.

Ha már Újpest, korábban hallani lehetett olyan híreket, hogy Vincze Balázzsal és Dala Tamással befektettek volna korábbi klubjukba. Vannak még ilyen ambíciói?

Az akkor jó ötletnek tűnt, de nem sikerült. Azóta más ambícióim vannak, és mivel több dologgal nem tudok ugyanazon a magas szinten foglalkozni, most a válogatott az egyetlen ambícióm.

Néhány napja viszont Kásás Tamással együtt aláírt a Honvédhoz, amely nevezte is mindkettejüket a bajnokságra. Nem lenne szürreális, ha a magyar válogatott szövetségi kapitánya párhuzamosan egy ob I-es klubban játszana?

Dehogynem. Csak egy átigazolási papírt írtam alá, aminek semmi jelentősége nincs. Maximum annyi, hogy edzésekre lejárok a csapathoz, de ha megválasztanak szövetségi kapitánynak, akkor még edzeni sem fogok. Gondolom, ezt megbocsátanák nekem a Honvédnál.

Fia, Mór most lett ötéves, barátkozik már a vízilabdával?

Még csak az úszásnál tart, de egyébként sem vagyok a híve ennek az új divatnak, hogy minél korábban faragjunk versenysportolót a gyerekből. Én nem ragaszkodom hozzá, hogy pólózzon, nem fogom erőltetni, de ha ő szeretné, akkor támogatni fogom mindenben. Viszont a nagylányom, a 14 éves Ginevra nagyon jól úszik. Nemrég kezdett el vízilabdázni, és azt mondta, hogy mindenképp magyar színekben szeretne majd játszani.