Vágólapra másolva!
A férfiak kölni négyes döntőjének mintájára a 2013-14-es évadban a női kézilabdázók is Final Fourban döntik el a Bajnokok Ligája-elsőséget. Az európai szövetség döntése értelmében a helyszín a budapesti Papp László Sportaréna lesz.

A 2014-es négyes döntő lebonyolítására három magyar és egy szlovén pályázat érkezett, a befutó a Magyar Kézilabda Szövetség támogatását élvező Hungarofest Kft. lett. Az elődöntőkre 2014. május 3-án, szombaton, a bronzcsatára és a döntőre másnap kerül sor.

"A budapesti pályázat nagyon látványos volt, meggyőződésünk, hogy az esemény már az első évben nagy sikert hoz. A sportágat hatalmas érdeklődés övezi Magyarországon, de a Final Four sok szurkolót vonz majd Európa más országaiból is” – nyilatkozta Jean Brihault, az európai szövetség elnöke.

A tavalyi Bajnokok Ligáját a Győri Audi ETO KC együttese nyerte, amely idén eddig hibátlanul teljesítve jutott be a középdöntőbe, ahol a norvég Larvikkal, a montenegrói Buducnost Podgoricával, valamint a szlovén Krim Ljubljanával találkozik majd.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!