A Budapesten született, állatorvosi végzettségű Kemény korán eljegyezte magát a pólóval, volt korosztályos Eb-aranyérmes, a nagyválogatottban 17-szer szerepelt.
"Mindenben az első élmény marad meg a legemlékezetesebbnek" - mondta az ünnepelt. "Ilyen volt tanulmányaimban az érettségi 1972-ben, mert az volt az első igazán komoly megpróbáltatás, aztán a következő állomás 1978-ból való, amikor doktor lettem. A sportban az első meccs első gólja a Szőnyi úton, amikor borzasztó könnyű helyzetben sikerült a bal alsó sarokba belőnöm a labdát. Nyilván emlékezetes az első mérkőzésem az első osztályban a felnőttek között 16 évesen, aztán az első válogatott mérkőzésem is, vagy a junior Európa-bajnoki arany, az edzősködés pedig külön fejezet."
A tréneri pályán az első nagy siker hamar eljött: 1997-ben bemutatkozásképpen Európa-bajnok lett együttesével, majd következtek a további győzelmek olimpiai és világbajnoki elsőségekkel, világkupa- és világliga-aranyakkal.
"Mindig van hiányérzet, nem is sportember az, akinek nincs. Nem csináltunk meg mindent tökéletesen mi sem, mert 1997 és 2012 között 29 világversenyből tízszer győztünk, tehát 19-szer nem mi nyertünk, de nem olyan rossz ez az arány" - mondta, jelezve: ha azt nézi, hogy a 29 esetből 24-szer dobogós volt a válogatott, ez mindenképpen pozitív eredmény.
"Én megtanultam nagyon szeretni a saját játékos-pályafutásomat, hiszen akkor tudtam 17-szeres válogatott lenni 1974 és 86 között, amikor Szivós, Csapó, Faragó az én posztomon a világ legjobbjai voltak."
Edzőként a legkellemetlenebb élményeként a 2007-es elveszített melbourne-i vb-döntőt tartja számon: "Az a mérkőzés a kezünkben volt, nem szabadott volna kikapni a horvátoktól."
Ami a pozitív emlékeket illeti, Kemény Dénes nem tud rangsorolni a legnagyobb sikerek között. Az 1997-es Eb-elsőség Sevillában, ahol hat egyforma csapat között nyert a magyar, azért kiemelendő, mert kapitánysága első évében született. "Ez a siker úgy kellett, mint egy falat kenyér."
A 99-es firenzei Eb-cím azért volt fontos, mert időközben a szövetség elnöksége teljesen megújult, "alig maradt olyan a vezetésben, aki szeretett volna engem kapitánynak 96 decemberében. Amikor lefújták a döntőt, rám szakadt a felismerés, hogy jövőre is én leszek a szövetségi kapitány."