Drága jegyek, (nagyon) hiányzó Győr, kongó széksorok és vészharangok - ilyesmiket is írtak pár héttel a női kézilabda Final4 előtt. A Papp László Arénában rendezett főmeccs aztán szépen rácáfolt mindezekre.
Pedig egy órával a meccs kezdete előtt nem túl sok minden utalt a sportcsarnok környékén arra, hogy itt hamarosan egy Bajnokok Ligája-döntőt rendeznek. Egy közepesen menő fagyiárus előtt nagyobb sor kígyózik ilyenkor a fővárosban, két botcsinálta dealer a jegyét próbálja elsózni, de üzlet helyett csak együttérző sajnálkozás jut nekik.
Odabent viszont minden más. Profi a körítés, a hangosbemondó, a zene (mondjuk néhány, utóbb hasztalannak bizonyult időkérést simán ráfoghat bármelyik edző a hangerőre), és a legfontosabb: van szurkolás is.
Nagyon is van! BL-döntő ez, élőben, kérem, s bár elvétve akadnak üres székek, simán telt ház van. És ha már, szurkolnak is a népek. Ha nincs Győr, szurkolnak a Larviknak vagy a Buducnostnak.
A norvég tábor inkább egy turistabusz közönségét idézi, a podgoricaiak viszont mintegy háromszázan vannak, egy szép nagy tömbben, a csapat kék mezében. A csapatuk végig vezet, magabiztos, ők maguk pedig hangosak, nem csak az akciók közben, de még a szünetekben is tapsolnak, csápolnak, üvöltik a We will rock you-t, meg ami épp jön a hangfalakból. Egy szuperpeches helyzet (kihagyott hetes, majd dupla kapufa) után egy emberként kapnak a fejükhöz mind a háromszázan.
De a Larvikot ettől még megzúzzák. Többé-kevésbé egyenletesen nő az előnyük, ahogy halad az idő.
Még 18 perc hátra van, amikor egy kivédekezett emberhátrányos helyzet után már önfeledten pacsiznak a kispadon, érzik, tudják, hogy itt most övék lesz az utolsó szó. Tavaly a Győr még jobb volt, a döntőnek adott némi rossz szájízt, hogy arra a meccsre térhetett vissza Milena Knezevic, Görbicz Anita podgoricai merénylője.
Most is játszott, de nem róla szólt a meccs, a pesti szurkolók sem fütyültek a neve hallatán (kivéve, amikor a hajrában kapott egy kétpercest), egyszerűen csak egy volt a különben nagyon egységes, gránitkemény montenegrói csapatból.
A végjátékra még jobban felizzott a hangulat, a Larvik kapaszkodott, így még az alkalmi szurkolók is jobban belemelegedtek. Amikor a Podgorica megúszott szankció nélkül egy brutális védekezést, fülsüketítő fütty támadt a csarnokban. A maradék nyolc percre már csak a háromszáz délszláv drukkolt a kék-fehéreknek, a helyiek norvéggá váltak e kis időre.
Hiába, a Podgorica négy gólnál befagyasztotta a különbséget, nyert 26-22-re, ezzel kiérdemelte a vadonatúj trófeát, amit Budapesten kapott meg először a sorozat győztese.
