Tarics Sándor az 1936-os berlini olimpián szerzett aranyérmet, 1948 óta az Egyesült Államokban él, jó egészségnek örvend, humorérzékét és magyarságát sohasem veszítette el.
"Miután Budapest fürdőváros, gyorsan az úszás és a vízipóló közelében találtam magamat. Komjádi Béla is így találta a tehetségeket, járta a szabad strandokat, az ingyenfürdőket, és 25-30 embert összeszedve trenírozta őket. Akkoriban minden iskolának volt vízilabdacsapata. Én az Árpád Gimnáziumba jártam, és 14 éves lehettem, amikor a Mátyás Gimnázium ellen volt egy meccsünk. A kapusuk védett, elkapta a labdát, de elbámészkodott. Láttam, milyen mafla, odaúsztam, leütöttem a kezéről, és gól lett. Egyszer csak azt hallottam a partról: 'Hogy hívnak, fiam?' No, ő volt Komjádi Béla" - mesélte 2011-ben az Origónak adott nagyinterjúban.
Mindkét kézzel megtanult lőni, mert úgy érezte, annyira átlagos atlét, hogy valamivel ki kellett tűnnie. "Rájöttem, ez óriási fegyver lehet nekem, hiszen a védőnek fogalma sem lesz, melyik kezemet kell blokkolnia. Nem is tudtak lefogni. Azt hiszem,
enélkül nem is kerülhettem volna be az 1936-os olimpiai csapatba"
- mondta.
A magyar válogatott színeiben csak győztes mérkőzésen szerepelt, akadt olyan - az 1939-es főiskolás világbajnokságon a németek ellen -, ahol a 9-2-es győzelemből hét góllal vette ki a részét.
"Az olimpiai bajnoki cím olyannyira nem ért semmit, hogy még munkát sem kaptunk. Okleveles mérnökként csak a Műegyetemen keresztül sikerült elhelyezkednem, ott nem volt urambátyám és komaság. A főváros feltérképezése zajlott, ott dolgozhattam, a Városházára bekerülni elérhetetlen álom volt a számomra" - mesélte.
1948-ban kvótán felüli vízummal, azaz legálisan hagyta el az országot. Két évig tanított a Fort Wayne Egyetemen, majd egy évet a Berkeley-n. "A világon a legszebb dolog tanítani. Minden agy egy-egy csiszolatlan gyémánt, rád van bízva, mit kezdesz vele."
Tarics nemcsak sportolóként, hanem a tudomány embereként is nagyot alkotott: a főiskolai világbajnoki elsőségek és az olimpiai bajnoki cím után mérnökként a világhírig jutott azáltal, hogy új hazájában,
az Egyesült Államokban kidolgozta, majd alkalmaztatnia is sikerült a földrengésbiztos építési technológiát.
"Harmadmagammal kaptunk egy feladatot az államtól, hogy kísérletezzük ki, hogyan lehet a házakat a földrengések ellen megvédeni. Találtunk olyan kaliforniai települést, amely a Szent András-törésvonalra épült, és hajlandó volt kipróbálni az ötleteinket. Megszületett a világ első olyan magasépülete, amelyben alkalmazhattuk a földrengésbiztos megoldást. Minden emeleten szeizmográfokat helyeztünk el, és miután volt egy 4,1-es rengés nem messze az épülettől, az eredmény bennünket igazolt. Azt történt, amire előzetesen számítottunk, amit előre kiszámoltunk. Bemutattuk mindenkinek az eredményeket, elsősorban a japánok érdeklődtek a technológia iránt, tíz évig dolgoztam nekik, mintegy háromezer épületnél használták fel a módszeremet.
Bőségesen, úri módon megfizettek, szerintem, ha háromszor annyit kérek, azt is megadták volna."