Vágólapra másolva!
Második mérkőzését is megnyerte a jövő heti belgrádi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra készülő magyar női vízilabda-válogatott: Bíró Attila együttese a görög csapatot győzte le 10-7-re a Miskolcon zajló Univer-kupa második fordulójában.

A két csapat azonos csoportban szerepel majd a vasárnap kezdődő szerbiai kontinensviadalon is.

Eredmény:
Magyarország - Görögország 10-7 (3-2, 3-1, 2-2, 2-2)
a magyar válogatott góldobói: Bujka, Tóth I., Antal D., Keszthelyi 2-2, Takács O., Czigány 1-1

Mindkét oldalon egy-egy emberelőnyös góllal indult a találkozó, amelyen főleg Bíró Attila szövetségi kapitány forgatta folyamatosan csapatát, talán ennek a frissességnek is köszönhetően vezetett az első szünetben 3-2-re a magyar válogatott.

A második felvonás elsősorban Antal Dóra gyönyörű egyéni megmozdulásairól, illetve Gangl Edina védéseiről marad emlékezetes. Különösképpen előbbi megoldása volt elképesztő,

egy labdát ugyanis lábbal rúgott fel magának húzásra

(5-3).

A harmadik negyedet Takács Orsolya vízre pattintott bombagólja vezette fel, majd az új csapatkapitány, Keszthelyi Rita is feliratkozott a gólszerzőkhöz (8-3). Ötgólos előnyben kissé lanyhult a magyarok védekezése, ezt kihasználva a görögök kétszer is a kapuba találtak.

A záró játékrészben a magyar válogatott magabiztosan őrizte előnyét, és végül megérdemelten aratott 10-7-es győzelmet.

Vasárnap játszották:
Olaszország-Görögország 17-7 (4-2, 4-3, 5-1, 4-1)
Magyarország-Magyar ligaválogatott 11-3 (4-1, 3-1, 2-1, 2-0)

Kedden játsszák:
Magyarország-Olaszország 16.15
Magyar ligaválogatott-Görögország 17.45

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!