Második helyen jutottak tovább a női pólósok

Keszthelyi Rita női vízilabda válogatott ebélő
Belgrád, 2016. január 18. Keszthelyi Rita dob a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság női 5. forduló A csoportjában játszott Magyarország - Oroszország mérkőzésen 2016. január 18-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Legyőzte az oroszokat, így csoportmásodikként jutott a negyeddöntőbe a magyar női vízilabda-válogatott a belgrádi Európa-bajnokságon.

Eredmény:
nők, 5. forduló, A csoport:
Magyarország-Oroszország 11-10 (2-1, 4-1, 3-3, 2-5)az élő közvetítés
a magyar gólszerzők: Keszthelyi (6), Kisteleki H. (2), Czigány, Bujka, Illés

Az első negyedben nagy küzdelmet, rengeteg oda-vissza úszást láthatott a közönség, mert a szerb-román bírópáros előszeretettel fújta be a kontrákat mindkét oldalon. A magyarok védekezése kiváló volt, támadásban pedig a csapatkapitány, Keszthelyi Rita vállalta magára a főszerepet, az ő két góljával vezetett 2-1-re a csapat.

Amikor Keszthelyi Rita így csinált, akkor általában felharsant a gólszignál Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd


A második negyed elején ellépett a magyar csapat, előbb Kisteleki Hanna váltott gólra egy emberelőnyt, majd Czigány Dóra nagy erejű lövése a vízről felpattanva az orosz kapus feje fölött röppent a hálóba (4-1). A különbséget Bujka Barbara növelte ötméteresből, az oroszok azonban emberelőnyből szépítettek. Nem örülhettek sokáig, ugyanis Keszthelyi a labdát lehalászva csuklóból emelt a hálóba, visszaállítva ezzel a négygólos különbséget (6-2).

A nagyszünet után Gangl Edina pillanatai következtek,

előbb jó ütemben kiúszva szerzett labdát, majd emberhátrányban mutatott be nagyszerű védést. Elöl több lehetőség is kimaradt, az oroszok pedig éltek az alkalommal, és két gólra felzárkóztak (6-4). Magyar emberelőny következett, Keszthelyi pedig negyedik gólját is megszerezte. A rivális ötméteresből szépített, de a megállíthatatlannak bizonyuló Keszthelyi pillanatok alatt válaszolt (9-5).

Feljöttek az oroszok

Az utolsó játékrész orosz góllal indult, ám Keszthelyi egy csodálatos ejtéssel válaszolt (10-6). Az oroszok emberelőnyből csökkentették újra a különbséget. majd egy kimaradt magyar emberfór után ejtésből szereztek újabb gólt (10-8). Megint orosz előny következett, így a rivális egyetlen gólra zárkózott fel, majd

az egyenlítésért támadhatott, de Czigány labdát szerzett.

A magyarok akkor kettőre növelhették volna előnyüket, de kimaradt az emberelőny, az oroszok pedig újra megkapták – a játékvezetőktől is kiállítás formájában – a lehetőséget, és éltek is vele (10-10). Egy perccel a vége előtt Bujka harcolt ki kiállítást, amelyet végletetekig kijátszott a csapat, és végül Illés Anna váltott gólra.

Illés a legnagyobb királynő Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd


A magyar válogatott ezzel második lett a csoportjában.

Szerdán 15.45 órától a francia vagy a német csapattal találkozik a negyeddöntőben.

A női tornáról csak a győztes jut ki a riói olimpiára, emellett a márciusi hollandiai kvalifikációs tornán lehet még kvótához jutni. Ahhoz, hogy a magyar csapat ott legyen ezen a viadalon, a legjobb hatban kell végeznie. Hollandiában további négy válogatott szerezhet indulási jogot.

Megmutattuk

"A mérkőzés előtt azt mondtam a lányoknak, bizonyítsuk be, nemcsak azért fontos ez az összecsapás, hogy a negyeddöntőben könnyebb ellenfelet kapjunk, hanem hogy megmutassuk mindenkinek, a játékvezetőknek, a delegátusnak, a szakértőknek, hogy a magyar csapat igenis esélyes a végső győzelemre is" – mondta a meccs után Bíró Attila.

A kapitány nem aggódott akkor sem, amikor az oroszok a végén négygólos hátrányból felállva egyenlítettek:

de bíztam a játékosaimban, hogy abból az egy-két fórból, amit a végén kapunk, sikerül majd egyet értékesíteni, ahogy Illés Annának sikerült is."

Bíró szerint a világklasszis teljesítményt nyújtó, hat gólt szerző Keszthelyit az utolsó percekben már nagyon lefogták, de szerencsére vannak mellette a csapatban olyan játékosok, akik ilyen helyzetben elvállalják és értékesítik is a lehetőségeket.

Keszthelyi Rita szerint a

miatt egyenlíthettek az oroszok: "Nálunk elő szokott fordulni, hogy ráülünk az eredményre és csak várjuk, hogy leperegjen az idő. Emellett azért a szoros emberfogásuk elég sokat kivett belőlünk, így a végére elfáradtunk" - mondta a csapatkapitány, aki szerint lehet építkezni abból, hogy a csapat 26 percig játszott jól – ezt kell kitolni 32 percre.

További eredmények, nők, 5. forduló, A csoport:
Portugália-Törökország 11-10 (2-2, 3-3, 4-1, 2-4)
Hollandia-Görögország 11-10 (3-1, 3-3, 4-3, 4-0)
A csoport végeredménye: 1. Hollandia 15 pont, 2. Magyarország 12, 3. Oroszország 9, 4. Görögország 6, 5. Portugália 3, 6. Törökország 0

Férfiak
A 9-16. helyért: Románia-Málta 12-7 (4-2, 5-2, 1-1, 2-2), Németország-Szlovákia 16-15 – büntetőkkel (1-3, 1-1, 4-2, 2-2, 8-7)

Később:
Negyeddöntő: Spanyolország-Görögország, Szerbia-Oroszország

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!