A spanyoloktól is kikapott a Benedek-csapat

Budapest, 2015. július 10.
Erdélyi Balázs (b) és a spanyol Xavi Garcia az 5. Vodafone Kupán játszott Magyarország - Spanyolország vízilabda-mérkőzésen Budapesten, a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2015. július 10-én.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Budapest, 2015. július 10. Erdélyi Balázs (b) és a spanyol Xavi Garcia az 5. Vodafone Kupán játszott Magyarország - Spanyolország vízilabda-mérkőzésen Budapesten, a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2015. július 10-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Az olaszoktól vasárnap elszenvedett 5-4-es vereség után hétfőn két góllal a spanyoloktól is kikapott a magyar férfi vízilabda-válogatott a Volvo Kupáért kiírt győri nemzetközi tornán.

Eredmény:
Magyarország-Spanyolország 8-10 (2-4, 1-4, 4-2, 1-0)
a magyar góldobók: Vámos 3, Varga Dániel, Bátori 2-2, Erdélyi 1

A vasárnap rajtoló belgrádi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság hazai főpróbájának számító nemzetközi tornán Benedek Tibor szövetségi kapitány legénysége igyekezett feledtetni a nyitónapi balsikert, ennek megfelelően a vasárnapi álmos indulással szemben ezúttal vehemensen kezdte a spanyolok elleni összecsapást.

Már az elején elment kicsit a hajó

Ennek rögtön meglett az eredménye: még fél perc sem pergett le, amikor Erdélyi Balázs a spanyol kapu jobb oldalába lőtt (1-0). Viszont hamar fordult a kocka, a rivális nemcsak egyenlített, hanem kihasználva emberelőnyös lehetőségeit elhúzott két góllal (1-3). Vámos Márton szépített, de egy újabb spanyol találat még belefért az első negyedbe (2-4).

A válogatott az olaszok után a spanyoloktól is kikapott Forrás: MTI/Kovács Tamás

A második nyolc perc rosszul kezdődött magyar szempontból, mert miközben a hazai próbálkozások nem sikerültek, a dinamikusan, gyorsan és görcsmentesen játszó vendégek újfent bevették Nagy Viktor kapuját, ráadásul két ízben is (2-6). A nagyszünet előtt a csapatkapitány Varga Dániel lőtte át a spanyolok védelmét, de erre is érkezett válasz, s megint csak kétszer egymás után (3-8).

A szünetre minden eldőlt

A harmadik negyedet Bátori Bence bombagólja vezette be, ám a spanyolok eredményesen fejezték be sokadik emberelőnyös akciójukat (4-9). Vámos nagy erővel lőtte jó helyre a labdát büntetőből, a hatásos felelet viszont ezúttal sem maradt el (5-10). A duplázó Varga célzott középről pontosan, majd Bátori révén sikerült még közelebb zárkózni (7-10).

Az utolsó felvonásban hosszú percekig érintetlenek maradtak a kapuk, itt is, ott is rendre rontottak a csapatok, mígnem a hajrában Vámos betalált, de ez csak szépségtapasz volt, a vereség tényén nem változtatott (8-10).

Az emberelőnyök nem működtek

"Sajnos veszélytelen volt az emberelőnyös játékunk, emellett túl könnyen kaptuk a gólt emberhátrányból, a szoros emberfogásunk sem működött" - nyilatkozta a találkozó után Benedek Tibor az M4 Sportnak. Hozzátette, nagy munka kell ahhoz, hogy öt nap alatt fejlődjön a csapat, s a lövéspontosságon kell javítani. "A játékosoknak nem szabad elbizonytalanodniuk abban, amit csinálunk, mert az jó."

A nap másik mérkőzésén:
Olaszország-Szlovákia 12-8 (5-3, 2-1, 3-1, 2-3)

Vasárnap játszották:

Magyarország-Olaszország 4-5 (0-3, 2-2, 0-0, 2-0)
Spanyolország-Szlovákia 10-5 (2-0, 3-2, 4-1, 1-2)

A keddi program:

Spanyolország-Olaszország 18.00
Magyarország-Szlovákia 20.00

Az állás: 1. Spanyolország 6 pont (20-13), 2. Olaszország 6 (17-12), 3. Magyarország 0 (12-15), 4. Szlovákia 0 (13-22)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!