Csodagólt is dobtak, simán nyertek a pólós lányok

női válogatott, Vízilabda Európa-bajnokság, 2014, Eb, póló, Margitsziget
Budapest, 2014. július 18. Antal Dóra, Szűcs Gabriella és Takács Orsolya (b-j) örül a győzelemnek a budapesti női vízilabda Európa-bajnokság Magyarország - Görögország mérkőzésén a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2014. július 18-án. Magyarország-Görögország 12-7. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Második mérkőzését is megnyerte a jövő heti, belgrádi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra készülő magyar női vízilabda-válogatott: Bíró Attila együttese hétfő délután a görög csapatot győzte le 10-7-re a Miskolcon zajló Univer Kupa második fordulójában.

A két csapat azonos csoportban szerepel majd a vasárnap kezdődő szerbiai kontinensviadalon is.

Eredmény:
Magyarország-Görögország 10-7 (3-2, 3-1, 2-2, 2-2)
a magyar válogatott góldobói: Bujka, Tóth I., Antal D., Keszthelyi 2-2, Takács O., Czigány 1-1

Mindkét oldalon egy-egy emberelőnyös góllal indult a találkozó, amelyen főleg Bíró Attila szövetségi kapitány forgatta folyamatosan csapatát, talán ennek a frissességnek is köszönhetően vezetett az első szünetben 3-2-re a magyar válogatott.

Csodagól Antal Dórától

A második felvonás elsősorban Antal Dóra gyönyörű egyéni megmozdulásairól, illetve Gangl Edina védéseiről marad emlékezetes. Különösképpen előbbi megoldása volt elképesztő, egy labdát ugyanis lábbal rúgott fel magának húzásra (5-3).

A pólós lányok megérdemelték a győzelmet Forrás: MTI/Kovács Tamás


Sima volt a magyar siker

A harmadik negyedet Takács Orsolya vízre pattintott bombagólja vezette fel, majd az új csapatkapitány, Keszthelyi Rita is feliratkozott a gólszerzőkhöz (8-3). Ötgólos előnyben kissé lanyhult a magyarok védekezése, ezt kihasználva a görögök kétszer is a kapuba találtak.

A záró játékrészben a magyar válogatott magabiztosan őrizte előnyét, s végül megérdemelten aratott 10-7-es győzelmet.

A torna másik hétfői mérkőzésén:
Olaszország-Magyar ligaválogatott 14-6 (3-1, 6-3, 2-1, 3-1)

Vasárnap játszották:

Olaszország-Görögország 17-7 (4-2, 4-3, 5-1, 4-1)
Magyarország-Magyar ligaválogatott 11-3 (4-1, 3-1, 2-1, 2-0)

Kedden játsszák:

Magyarország-Olaszország 16.15
Magyar ligaválogatott-Görögország 17.45

Az állás: 1. Olaszország 6 pont (31-13), 2. Magyarország 6 (21-10), 3. Görögország 0 (14-27), 4. Magyar ligaválogatot 0 (9-25)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!