Vágólapra másolva!
A 36 éves Luke Walton lesz az észak-amerikai profi kosárlabdaligában szereplő Los Angeles Lakers vezetőedzője - jelentették be, miközben a város másik csapata kiesett a rájátszásból. 

A klub szombaton jelentette be, hogy a következő szezontól Walton irányítja a csapatot. A fiatal edző jelenleg az NBA-címvédő Golden State Warriors szakmai stábjában tevékenykedik, és mivel Steve Kerr vezetőedző egészségügyi okok miatt az idény elején nem lehetett a csapat mellett, az első 43 alapszakasz-találkozón ő irányított vezetőedzőként.

"Imádtam minden pillanatot, amit a Golden State-nél tölthettem, hiszen Steve Kerrtől tanulhattam. Örökre hálás leszek neki, a klubnak és a csapatnak, de

mindig arról álmodtam, hogy vezetőedzőként dolgozhassak.

Nem gyakran kap erre lehetőséget az ember, pláne nem egy olyan klubtól, mint a Lakers" - mondta Luke Walton.

Jordan Clarkson, Los Angeles Lakers Forrás: AFP

A ligában 1978-ban a legértékesebb játékosnak (MVP) választott Bill Walton fia a Lakers történetének 26. vezetőedzője. Elődje, a 2014 nyarán szerződtetett Byron Scott azért távozott, mert

a csapat 65 vereség mellett csak 17 alkalommal győzött

a mostani bajnokság alapszakaszában, ezért nem jutott be a rájátszásba.

"Izgatottan várjuk, hogy Luke visszatérjen Los Angelesbe. Úgy érezzük, kiemelkedő edzői karrier vár rá, amit itt kezdhet meg" - nyilatkozta Mitch Kupchak, a 16-szoros bajnok Lakers vezérigazgatója. Luke Walton játékosként kilenc évadon keresztül erősítette a Lakers csapatát, amellyel 2009-ben és 2010-ben megnyerte az NBA-t.

Kiesett a város másik csapata

A Portland Trail Blazers a Los Angeles Clippers legyőzésével továbbjutott a rájátszás negyeddöntőjéből. A párharc hatodik mérkőzésének legeredményesebb játékosa a vendég Clippers 36 éves kosarasa, a 32 pontig jutó Jamal Crawford volt. A 14 triplát dobó Portland legjobbjának a 28 pontos Damian Lillard bizonyult.

Keleten az Indiana hazai pályán, a Miami pedig vendégként egyenlített a negyeddöntős párharcban, így mindkét ágon a hetedik mérkőzés dönt a továbbjutásról.

Hetedik meccsre kényszerül a Miami is Forrás: AFP/Mike Ehrmann

Eredmények, Főcsoport-negyeddöntő, 6. mérkőzések:
Kelet:
Indiana Pacers-Toronto Raptors 101-83
A párharc állása: 3-3.
Charlotte Hornets-Miami Heat 90-97
A párharc állása: 3-3.

Nyugat:
Portland Trail Blazers-Los Angeles Clippers 106-103
A párharc végeredménye: 4-2 a Portland javára.
A párharcok az egyik csapat negyedik győzelméig tartanak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!