A magyar röplabdában a nyomort is büntetik

A kilencszáz fős pilisi falunak, Dágnak legfőbb nevezetessége a férfi röplabdacsapata volt. Az együttes nyáron visszalépett az élvonalbeli bajnokságtól, noha legutóbb az NB I-ben negyedik, a Magyar Kupában harmadik lett. A csapatot évtizedek óta mecénásként működtető id. Oszuska Zoltán, aki 63 éves kora ellenére az előző évadban még többször pályára lépett, megszüntette a támogatást. A Dági KSE ezzel éppúgy eltűnt a sportág térképéről, mint számos más neves férfi és női együttes, így például a Csepel, a Tungsram, a Bp. Spartacus, a BSE, a Bp. Honvéd, az Eger vagy éppen a Szeged. Miközben a világban a röplabda népszerű és üzletileg is roppant sikeres, nálunk a perifériára szorulva vegetál. A sportág magyarországi közállapotait is modellező Dág-jelenségről beszélgettünk id. Oszuska Zoltánnal. 

Kinyitották a kedvünkért a dági Oszuska Miklós Sportcsarnokot. Mi a helyzet ezzel a létesítménnyel?

Jelenleg Tatán élek, és mivel már nem működik a röplabdacsapat, az tűnt a legjobb megoldásnak, ha jelképes vételár, azaz egy forint fejében átadom a létesítményt az önkormányzatnak. A szerződések elkészültek, ám az átírás még nem történt meg, így tulajdonjogilag egyelőre enyém a létesítmény. Hogy van élet a falai között, azt onnan tudom, hogy kapom a gáz-, a villany- és a vízszámlákat, mert a közüzemi költségeket egyelőre én állom.

Idősebb Oszuska Zoltán, aki 63 évesen is az NB I-ben röplabdázott Fotó: Szabó Gábor - Origo

Azzal a kikötéssel ajándékoztam el a csarnokot, hogy azt csak eredeti funkciójában szabad működtetni.

Nem lehet drogdiszkó vagy kocsma belőle.

A polgármesterrel nagyon jó a kapcsolatom, biztos vagyok benne, hogy betartja a megállapodásunkat. Viszont hadd oszlassak el egy félreértést. A csarnok nem viseli az édesapám nevét, aki egyébként az itteni általános iskola igazgatója és testnevelője volt, valamint a röplabda meghonosítója a faluban. Az egyik meccs előtt állt elő egy lelkes dági drukker ezzel az ötlettel, de hivatalosan semmilyen lépés nem történt, és ez ügyben én nem is lobbiztam sohasem.

Pályaív

Idősebb Oszuska Zoltán 1953. március 18-án született. Mérnök-közgazdász-vállalkozó, a Betonsped Kft. többségi tulajdonosa, ügyvezetője. Élvonalbeli röplabdázó volt, játszott a MAFC-ban, a Bp. Spartacusban és a KOMÉP-ben, mielőtt hazatért Dágra, ahol támogatóként az NB I-be repítette a helyi férfi röplabdacsapatot. A mecénás a faluban saját pénzén sportcsarnokot, Tatabányán pedig egy NB I-es meccsek megrendezésére szintén alkalmas termet épített. Harminc évig edzősödött, az előző bajnoki szezonban, 63 évesen még játszott is az élvonalban. Két fia, Zoltán és Gábor szintén a dági csapat játékosa volt.

Miért éppen most lett elege?

A kaput a 2016/17-es versenykiírás tette be. Végigolvasva ugyanis azzal szembesültem, hogy ez a dokumentum a legkevésbé sem tükrözi a sportág helyzetét. Ekkor mondtam azt, hogy oké, ebből én már nem kérek.

Mégis, mi verte ki a biztosítékot?

A bajnokság alapszakaszból és rájátszásból áll. Az alapszakasznak még úgy-ahogy elfogadható a menetrendje, nem véletlen, hogy mi mindig ebben a periódusban teljesítettünk jobban. A rájátszásban viszont hetente többször is meccset kellene játszanunk, olykor minden második napon. De könyörgöm, mi amatőrök vagyunk! És nem csak mi, hiszen az országban legfeljebb három profi csapat lehet, vagy még annyi sem.

Mi nem léphetünk le egy héten háromszor a munkahelyünkről, ahonnan a fizetésünket kapjuk.

A szövetség olyan követelményeket támaszt, mintha profikra jellemző pénzekből működnének a csapatok, a játékosok pedig sok százezres fizetést kapnának.

Érmek, kupák, helyezések. A régi dági dicsőséges pillanatok emlékei Fotó: Szabó Gábor - Origo

A bajnoki kiírás eközben azt sugallja: mit sem számít, ha egy gárda az észszerűtlen kötelezettségek miatt bedobja a törülközőt, száz másik áll ugrásra készen, hogy elfoglalhassa a megüresedő helyet. Csakhogy ez nem így van!

Amikor öt éve a Veszprém visszalépett, nem indult senki helyette.

Most mi nem neveztünk, és helyettünk sem került be senki az NB I-be. Olyan érzésem van, mintha a szövetségtől fizetést húzó emberek kényükre-kedvükre ugráltathatnának engem, az abszolút amatőrt, akinek élete a röplabda, és aki százmilliókat költöttem a sportágra. Ami nem kerülne pénzbe, azon sem javítanak, sőt minden évben jön egy újabb csavar, amivel tovább keserítik a csapatok életét.

Dág és a férfi röplabda

A Dági KSE férfi röplabdacsapata 1947-ben alakult meg, és 1973-ban, még szabadtéri pályán harcolta ki az NB II-be kerülést. A Dág az 1996–97-es évad óta szerepelt az élvonalban, vagyis két évtizedet töltött az első osztályban. Az elmúlt négy szezonban négyszer állhatott fel a Magyar Kupában a dobogó harmadik fokára, miközben a nemzeti bajnokságban is szerzett egy bronzérmet még a 2012–13-es szezonban, a Dunaferr SE legyőzésével. A Dág nélkül gyakorlatilag évek óta elképzelhetetlen volt az országos bajnokság elődöntője.

Mondjon egy példát!

A Magyar Kupa legutóbbi négy kiírásában harmadikak voltunk. Minket mindig szép számban elkísértek a szurkolóink, pedig a röplabdacsarnokok nem a zsúfoltságukról híresek.

Mégis előfordult, hogy szombat reggel kilencre írták ki Békéscsabára a bronzmeccsünket, az eredményhirdetés pedig este tizenegykor kezdődött.

Vagy ötször elmondták, milyen kőkemény büntetésre számíthat az, aki nem vesz részt a ceremónián. Most kitalálták, hogy minden meccsről készüljön videofelvétel, amit másnap reggelre be kell juttatni a szövetségbe. Jövőre pedig kötelező lesz profi statisztikát vezetni. Jelzem, jelenleg összesen négy ember van Magyarországon, aki ezt képes megoldani.

Csak az Origo kedvéért nyitották ki a dági sportcsarnokot Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ha lenne tizennégy profi gárda, fejenként kétmilliárdos büdzsével, azoktól természetesen mindezt el lehetne várni. Csakhogy én este hatkor még a munkám miatt szaladgálok, és hétkor épp csak beesek annak a csapatnak az edzésére, amelynek a működéséhez rajtam kívül senki nem járul hozzá egy fillérrel sem.

Közben pedig a szövetség folyvást újabb kötelezettségeket ír elő.

Már egész lista állt össze arról, mi mindenért lehet büntetni.

Mégis miért?

Például azért, ha két nappal a meccs előtt nem küldöm el, milyen színű mezben leszünk, vagy ha nem lesz huszonöt labda a teremben a meccseken. A profi szövetség büntetgeti az amatőr csapatot ahelyett, hogy megkérdezné: mit segíthetek?

Ez némiképp ironikusan hangzott.

2013-ig, amíg nem kerültünk a kiemelt sportágak közé, abszolút nem volt pénz a magyar röplabdában.

Sajnálom, hogy a Tóth Tamás-féle vezérkar olyan dicstelenül távozott, de nekik egyáltalán nem volt anyagi eszköz a kezükben.

A kettővel ezelőtti vezetőségtől őszintén szólva felfordult a gyomrom. 2011-ben még csak hatmillió forint állami támogatás jutott a röplabdának, tavalyelőtt már 329 millió, ami persze jelentős különbség, de ez is, az is az államtól érkezett. Mégis: a juttatás megemelésekor épp hivatalban lévők csúnyán leszólták az elődeiket, hogy ezt se tudták elintézni, meg azt se tudták elintézni, nem volt marketingesük, nem volt autója a szövetségnek, bezzeg mi már azzal járunk.

Kovács Ferenc (balra), a Magyar Röplabda Szövetség elnöke és Ludvig Zsolt, a szervezet főtitkára Forrás: MTI/Balázs Attila

A dolog szépséghibája, hogy ebből a látványosan megemelt állami támogatásból hozzánk egy fillér nem jutott el, noha a legutóbbi bajnokságban a felnőttek között negyedikek, a Magyar Kupában harmadikok voltunk, és a serdülőket kivéve minden korosztályban a hat közé jutottunk. A női felnőtt válogatott kivételével szinte észrevehetetlenül költődtek el a központi pénzek, s ezt már nagyon untam.

A taós sportágakhoz képest a röplabda egy szegényház.

Ezt a szegényházi rongyrázást, a büntetéssel való állandó fenyegetőzéssel megfűszerezve, nem lehet amatőrökkel megcsinálni. Érdemben el kellett volna kezdeni a sportágfejlesztést, hogy végre egyre több helyen röplabdázzanak. Piramist kellett volna építeni, és amikor az alapja kiszélesedik, és már tömegek játsszák ezt a remek játékot, jönnek a szponzorok is, vannak nagyon jó körülmények között működő csapatok, no, akkor kellett volna szigorítani az előírásokon. De nem korrekt azt ugráltatni, aki maga veszi a cipőjét.

A lányok korábban kiborultak

„Végigjártam a korosztályos válogatottakat, hozzá vagyok szokva ezekhez a körülményekhez. Ahhoz képest egyébként már fejlődött a magyar szövetség, de még most sem mennek gördülékenyen a dolgok. Nem beszélhetünk profi körülményekről, ha nekünk kell arról gondoskodni, hogy hogyan jussunk el a szállásról az edzéshelyszínre, vagy hogy nekünk kell összeírni a menüt, hogy ne mindig rántott hús legyen az ebéd. A magyar szövetség amatőr, és bár elindult egy fejlődés, de egy erősebb anyagi háttérrel ez a folyamat valószínűleg felgyorsítható lenne. Az edzőtáborok alatt olyan dolgokkal kellett foglalkoznunk, ami nem a mi feladatunk. A szállás minősége kritikán aluli volt, mintha munkásszállón laktunk volna, saját magunknak intéztük az étkezést, ha sportolóhoz méltóan akartunk enni. A románok elleni meccs előtt egy nappal például ki kellett költöznünk a szállodából, mert kiderült, hogy esküvő lesz ott.” Részlet Kötél Zsanett, a női válogatott játékosa Origónak adott nyilatkozatából.

A tao lehetett volna menekülő útvonal?

Képzelje el a helyzetemet: két komoly cégem van, megépítettem a dági csarnokot, illetve a tatabányai termet, fenntartottam egy NB I-es csapatot, van tehát mögöttem gazdasági háttér.

De mivel a röplabda nincs a taokörben, az adómat kénytelen voltam a tatabányai női kosárcsapatnak adni, amely nem is a városban, hanem Budapesten játssza a hazai meccseit, vagy éppen az oroszlányi kosarasoknak, illetve a tatabányai vízilabdázóknak.

Egy régi játékosunk az adóhivatalban dolgozik, ő két hónapja azt mondta: bekerül a röplabda a taós sportágak közé. Azt feleltem neki, ha ez igaz, egy év múlva visszatérünk az NB I-be, és mivel az üzleti kapcsolataim révén meg tudnék mozdítani további pénzeket is, négy év múlva bajnokok leszünk. Mostanra persze kiderült, hogy a sportág nem kerül át a taós körbe.

Pedig elnökökben nincs hiány; 2010 óta immár a harmadik áll a szövetség élén.

Tavaly szeptemberben választottunk legutóbb szövetségi elnököt Kovács Ferenc személyében. Előtte 2013-ban volt választás, az akkori kandidáló, akinek inkább nem mondom a nevét (Poór Csabáról van szó – a szerző), azzal az ígérettel lett elnök, hogy komoly politikai kapcsolatokkal bír, és ha ő lesz a befutó, dőlni fog a pénz a sportágba.

Nem mondott igazat.

Lehet, hogy megvoltak a kapcsolatai, de az éves mérleg önmagáért beszélt: egy fillér szponzori pénz nem folyt be, bevételként csak az államtól érkező pénzt lehetett elkönyvelni, meg azt, amit a csapatoktól átigazolási és nevezési díj címén beszedtek. Amikor Kovács úr került az MRSZ élére, megint azt gondoltam, ő majd érdemben lép, ám ez sem érzékelhető.

Tálas Zsuzsanna és Dobi Edina a háló mögött. A magyar női röplabda-válogatott a sportág kirakatcsapata Forrás: MTI/EPA/Laurent Dubrule

A kupadöntőt követően valóban adott a lányoknak egy-egy cuppanós puszit, de nem látom, hogy a Testnevelési Egyetemen beindult volna az edzőképzés, vagy, hogy az államtól kapott szövetségi pénzből elkezdtek volna utánpótlásedzőket fizetni, megyénként mondjuk hármat. Elnök úr Nyíregyháza polgármestere, az volt már akkor is, amikor a város NB I-es férficsapata megszűnt. Nagyon jó a sportágnak, hogy a felnőtt női válogatott kétszer egymás után kijutott az Európa-bajnokságra, de ez egy fordított piramis. Most mindenki a lányok sikerét igyekszik meglovagolni, és én magam is bízom benne, hogy megindul valami, viszont a férfivonalon semmi nem mozdul.

Mennyit töprengett a szakításon? Hogyan telt az a napja, amikor kimondta, hogy vége?

Én világcégekkel versenyzek a gazdasági életben.

Nekem eddig az jelentett problémát, miként érek oda edzésre.

Nyáron átfutottam a bajnoki kiírást, és amikor láttam, hogy megint van két olyan új dolog, amiért megbüntethetnek, azt mondtam: elég.

Tényleg csak ennyit jelentett?

Valószínűleg én vagyok az egyetlen az országban, aki több mint ötven évet röplabdázott.

Itt kezdtem Dágon, és itt is fejeztem be.

A színvonalra jellemző, hogy a legutóbbi bajnokságban, 63 évesen egész sokat játszottam, és miattam még csak ki se kaptunk.

Hiányzik valakinek a Dág csapata?

A falubelieknek biztosan. Ami a szakmát illeti, annyira szűk a mezőny, hogy nagyon kevés csapattal tudtunk igazán sportélményt jelentő meccset vívni.

A megmaradt tíz csapat három élesen elkülönülő kasztot alkot.

A mögöttünk lévők vélhetően nem szívesen jöttek Dágra, sőt házigazdaként sem örömmel találkoztak velünk, mert az otthonukban is alaposan elvertük őket.

A dági röplabda mecénása szerint óriási változásokra lenne szükség Fotó: Szabó Gábor - Origo

A Pécs és a Debrecen annyira kilóg lefelé, hogy nem volt szakmai értékük a mérkőzéseknek. A Sümeg már erősebb, ezzel együtt minden alkalommal megvertük.

Amennyiben szombatra esett a meccs, és a mieink közül mindenki kipihente magát, és nem a munkából esett be a terembe, akkor nagyon jókat röplabdáztunk a Kazincbarcikával, a Kecskeméttel meg a Kaposvárral is.

Viszont, ha hétfőn ötre írták ki a bajnokit Kazincbarcikára, és a legfőbb gondunk az volt, miként szedjük ki a gyerekeket az iskolából, a felnőtteket pedig a munkahelyükről, abban már nem volt sok köszönet.

Mikor és miért indult el a hanyatlás, ami aztán zuhanórepülésbe ment át?

Nem tudom megmondani, mi indította el a sorvadást.

A Dággal az NB I-ben eltöltött tizenhat év alatt már testközelből érzékeltem a minőségromlást.

Előtte viszont csak annyit láttam, hogy mindig kevesebb és kevesebb a csapat, a fővárosban eltűnnek az addigi meghatározó bázisok. Ebben biztosan szerepe lehetett annak, hogy megrekedt az edzőképzés.

Sokan csodájára jártak a dági röplabdának. Mára mindez csak emlék Fotó: Szabó Gábor - Origo

A korábbi mesterek, akik éltek-haltak a játékért, szép lassan kiöregedtek, ráadásul az iskolákból is elkezdett kikopni a sportág.

Amikor mi felkerültünk az élvonalba, még legalább tíz helyen volt igazán minőségi utánpótlás-nevelés.

Most – nem akarok senkit megsérteni – nincs háromnál több ilyen klub. A műhelyek közül számos meg is szűnt, így például a Fehérvár vagy a Veszprém is.

Vagy adminisztratív eszközökkel elsöpörték, mint a Csepelt, amelyet felnőtt és utánpótlás szinten azért zártak ki, mert a fűtetlen termében nem tudott meccseket rendezni.

Nem úgy állt hozzá a kérdéshez a szövetség, hogy bérelünk nektek egy termet, vagy kifizetjük a fűtésszámlátokat, hanem jöttek a fenyegetések, majd tényleg ki is zárták az egyik legpatinásabb csapatot.

Megbüntették a nyomort.

Manapság a többi sportág annyival jobb anyagi feltételeket kínál, hogy a röplabda nem tud mellettük labdába rúgni. Tárgyaltam nagyon tehetséges, TF-et végzett szakemberrel, akinek az apja is remek edző volt. Kiderült, hogy az illető jelenleg is aktívan röplabdázik az NB I-ben, edzőként viszont az egyik fővárosi futballklub sokadik utánpótlásgárdájával foglalkozik. Ott annyi pénzt kap, amennyi nincs is a mi sportágunkban.

Fűtés híján kizárták a tizenhatszoros bajnokot

2013 januárjában a szövetség kizárta a Csepeli Röplabda Club SE-t az NB I-ből, s ennek nyomán a juniorbajnokságból is. A csepeliek a Sümegi Röplabda Egyesület, a DEAC és a Kádár Kecskemét Röplabda Club ellen nem tudtak kiállni az alapszakaszban. „Nem volt fűtés a csarnokban, így az alkalmatlan lett mérkőzések lebonyolítására – nyilatkozta a klub alelnöke, Szabó-Erdélyi Mátyás. – Arra pedig sajnos nem volt keretünk, hogy csarnokot béreljünk.” Csepelen elismerték, hogy az MRSZ a szabályoknak megfelelően járt el. „Nem fellebbezünk, jogos a kizárás. Viszont a fizetendő összeggel már lesz egy kis probléma. Közvetve a pénzhiány miatt lettünk kizárva, és később sem leszünk képesek a semmiből előteremteni 300 ezer forintot. Ha jól tudom, még a nevezési díjat sem sikerült teljes egészében kifizetnünk” – tette hozzá Szabó-Erdélyi Mátyás. A Csepel 16-szoros magyar bajnok, a második legeredményesebb hazai férficsapat.

Megállítható lett volna a szétesés?

Biztos. Csak hát igazán tehetséges vezetővel nemigen találkoztam a sportágban. Az én időmben nagyjából tíz elnök fordult már meg a szövetségi élén, de politikai súlya egynek sem volt, bár nem lenne illendő, hogy ezen múljon a munkájuk hatékonysága.

Volt egyszer egy férfi röplabdacsapat Dágon Forrás: Origo

Viszont gazdasági súlyuk, mozgósító erejük sem volt. És valahogy nem értették a lényeget: mindenki valamiféle látszatsiker mögé akart bebújni, pedig csupán arról van szó, hogy ez egy szép sportág, és a legfontosabb, hogy minél többen űzzék.

Nem azért ódzkodnak mifelénk a röplabdától, mert 1945-ben a megszálló orosz katonák hozták be Magyarországra?

Lehet, hogy a rendszerváltáskor ez a bélyeg egyes szponzorokat más sportágakhoz terelt át. Ám aki egy picit is ismeri a sportág történetét, az tudja:

a röplabda nem orosz eredetű játék, hanem amerikai.

Az FIVB a legtöbb tagállammal rendelkező nemzetközi sportszövetség a világon, a röplabda az olimpiákon a legnézettebb sportágak közé tartozik.

Térjünk vissza az anyagiakra: Dágról mennyi pénzért csábították el a játékosokat?

Fogalmam sincs. Az biztos, hogy nálunk soha senki nem kapott egy fillért sem.

Mibe került önnek egy évben a Dág?

Sosem adtam össze ezeket a számokat. Köszönöm is a feleségemnek, hogy egyszer sem kérdezte meg, mennyi ment el a szenvedélyemre harminchat éven át az adózott jövedelmemből.

Most, a vége felé egy szezon nagyjából húszmillió forintból jöhetett ki.

De csak úgy, hogy a játékosok egy fillért sem kaptak. A húszmillióban benne van a nevezés, a mezek, a labdák, az ifitornák megrendezésének ára, és persze a rezsi. Hiszen nekem két létesítmény után jönnek a közüzemi számlák a lakásomra, miközben a legtöbb csapat például ingyen használja a termét, ingyen kapja az utazásokhoz a buszt.

Idősebb Oszuska Zoltán, aki szezononként húszmillió forintot költött kedvenc csapatára Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mi személyautókkal mentünk az idegenbeli meccseikre, a benzinköltséget természetesen én álltam. Az is szokás volt, hogy a hazai meccseket követően rendeztünk egy kis dínomdánomot.

Állítólag a mérkőzés utolsó szakaszában már lehetett érezni a teremben a frissensültek illatát.

Így történt. Ez néha afféle pszichikai fegyverként is jól jött az ellenfelekkel szemben. Szóval volt kiadásunk, de még egyszer mondom, sosem adtam össze a részösszegeket.

Sajnálja a röplabdára költött pénzt?

Dehogy sajnálom! Mit csinálnék ezzel a pénzzel?

Törvényszerű, hogy így ért véget a dági történet?

Nem. Csak olyan vezérkart kellett volna találni a sportág élére, amelynek van súlya, meglátja a lényegi problémákat, és próbálja azokat orvosolni.

Próbálták rábeszélni arra, hogy folytassa?

Nem, senki sem.

(Amennyiben a cikkben szereplő állításokra a Magyar Röplabda Szövetség reagálni kíván, annak természetesen helyt adunk.)