Kolozsvár, 2016. november 27.
Kim Rasmussen, a magyar válogatott dán szövetségi kapitánya (b) és Triscsuk Krisztina a női kézilabda Kárpát Kupa felkészülési torna döntőjében játszott Magyarország - Románia mérkőzésen Kolozsváron 2016. november 27-én. Magyarország-Románia 29-24 (14-12).
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Nem tudott javítani helyzetén a magyar női kézilabda-válogatott, miután a hétfői, csehek elleni vereség után kikapott Dániától is a svédországi Európa-bajnokság C csoportjában. A csoport másik mérkőzésen Montenegró egygólos győzelmet aratott a csehek ellen.
Eredmények, 2. forduló, C csoport (Malmö): Dánia - Magyarország 23-19 (12-10) – az élő közvetítés a magyar csapat gólszerzői: Görbicz 6, Kovács 5, Triscsuk 3, Kisfaludy 2, Hornyák 1, Klivinyi 1, Bódi 1.
A csehek elleni, hétfői 27-22-es vereség után fontos mérkőzés várt a magyar női kézilabda-válogatottra, Dánia ellen egy győzelemmel visszajöttek volna a továbbjutást éltető remények.
A dánok nyitottabb védekezése nem ízlett a csapatnak, támadásban az átlövők és a beállósok játéka is komoly nehézséget okozott, és bár a magyarok hét percig nem szereztek gólt, a viszonylag jó védekezés miatt nem szakadtak le.
Rasmussen időt kért 6-3-as dán előnynél a 17. percben, és ettől, illetve a cseréktől hatékonyabbá vált a támadójáték is. A 20. percben már 8-7 volt az állás, és Görbicz Anita egyenlített volna, ám büntetője során rálépett a hétméteres vonalra. A félidő úgy lett 12-10, hogy egyszer sem sikerült átvenni a vezetést.
A második félidőt jól kezdték a magyarok, de a fontos pillanatokban újabb és újabb hibák következtek. Büntető és nagyon sok ziccer is kimaradt, és a 43. percben 15-13-es dán előnynél Rasmussen hiába kért időt, az ellenfél fokozta a tempót, és 19-15-re elhúzott.
A hajrában hét percig ismét gól nélkül maradt a válogatott, az 53. percben pedig a kapusstatisztika is árulkodó volt: a dán kapusok 12 védésével szemben Kiss Éva mindössze háromszor mutatott be bravúrt, ezzel a 12 százalékos mutatóval pedig elég nehéz meccset nyerni.
A hajrában ugyan védett még néhányat a győri kapus, de Szekeres megkapta a harmadik kiállítását, három Görbicz-rontás után Triscsuk szintén büntetőt hibázott, így Dánia végül megérdemelten nyert 23-19-re.
A magyarok sohasem tudták még legyőzni a dánokat Európa-bajnokságon, és most fordult elő először, hogy két vereséggel kezdtek Eb-t.
A vereség azt jelenti, hogy a magyarok csak akkor juthatnak tovább, ha pénteken legyőzik a montenegróiakat, de nem mindegy, milyen különbséggel. Ha négy vagy több góllal nyer a Rasmussen-csapat, akkor biztos középdöntős. Ennél kisebb különbségű győzelem akkor érne középdöntőt, ha a csehek pontot szereznek a dánokkal szemben. Az esetleges pénteki döntetlen és a vereség a magyarok búcsúját jelentené.
„A védekezés ezúttal jobban működött, de túl sok hibát vétetünk. Edzéseken nagyon sokat készültünk, főleg a beállós játékára, de az első félidőben sok ilyen hibát követtünk el. A dán védelem túl agresszív volt, rengeteg lehetőséget kihagytunk. A második félidőben túl direkt módon játszottunk, küzdöttünk, ahelyett, hogy lefutottunk volna őket. és négy büntetőt is kihagytunk. Pénteken Montenegró következik, az egy másik csapat lesz.
Fel fogunk készülni ellenük, tudjuk hány góllal kell nyernünk, a mi kezünkben van a továbbjutás"
– nyilatkozta az M2-nek Kim Rasmussen szövetségi kapitány.
Triscsuk Krisztina nem panaszkodott a vállsérülésére. „Ha felveszem a magyar válogatott mezét, akkor nem foglakozom azzal, mi fáj. Jól játszottunk, de valami hiányzott. Csalódott vagyok. Nagyon sok ziccert hagytunk ki."
Szekeres Klára is sajnálta a vereséget, és azt, hogy most számolgatni kell. „Maximálisan felkészülten, koncentráltan mentünk ki a pályára, sajnálom, hogy a hajrában nem tudtuk kihasználni a helyzeteinket.
Ebben a meccsben benne volt a győzelem lehetősége."
„Teljesen más csapat lépett ma pályára, magabiztosabbak és elszántabbak voltunk. Nagyon sokat javultunk minden elemben, mégsem volt elég. Ha hétfőn nyertünk volna, akkor kellő magabiztossággal ezt a meccset is hozzuk.
Győzni szerettünk volna, sajnos voltak olyan helyzetek, amikor gyermeteg hibákat követtünk el"
– nyilatkozta Bódi Bernadett.
A csoport másik mérkőzésén: Montenegró - Csehország 28-27 (13-12)
Az állás: 1. (és már továbbjutott) Dánia 4 pont 2. (és már továbbjutott) Csehország 2 (54-50) 3. Montenegró 2 (49-49) 4. Magyarország 0
A D csoportban bombameglepetés született, az Ambros Martin irányította Románia a hét-hét gólos Buceschi és Neagu vezérletével öt góllal, 22-17-re verték az olimpiai bajnok Oroszországot, míg Norvégia könnyedén győzött a horvátok ellen.
A D csoport eredményei: Románia - Oroszország 22-17 (11-9) Norvégia - Horvátország 34-16 (15-9)
Az állás: 1. Norvégia 4 pont 2. Románia 2 (43-40) 3. Oroszország 2 (49-48) 4. Horvátország 0.