Vágólapra másolva!
A Győri Audi ETO KC 26-25-re nyert a norvég Larvik otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó mérkőzésén.

női BL, 2. csoportkör, 6. (utolsó) forduló, 2. csoport:
Larvik (norvég) - Győri Audi ETO KC 25-26 (12-14)
a Győr gólszerzői: N. Mörk, Amorim 6-6, Tomori 4, Broch 3, Hársfalvi, Groot 2-2, Knedlikova, Görbicz, Bódi 1-1

A csoport rangadója tét nélküli volt, mivel a magyar csapat első és a norvégok második helye is biztos volt a kezdés előtt.

Remekül kezdtek a győriek,

a kilencedik percben 7-3-ra vezettek, ezt követően azonban kilenc perc alatt csak egyszer voltak eredményesek,

így Linn-Kristin Riegelhuth Koren vezérletével a hazaiak felzárkóztak, sőt a 18. percben fordítottak (9-8). A vendégek ezután átlendültek a holtponton, és a szünetben ismét jobban álltak két góllal (12-14).

A szünet utáni nyolc percben 6-1-es szériát produkált a magyar csapat, és úgy tűnt, eldöntötte a találkozót (13-20). A norvégok azonban nem adták fel, a győriek hibáit kihasználva ismét közelebb zárkóztak (18-20). A rendkívül hullámzó mérkőzés folytatásában újra elhúzott a Győr (19-24),

a hajrá viszont szorosan alakult.

Ambros Martín vezetőedző 2 perc 14 másodperccel a lefújás előtt időt kért, és mivel több gól már nem született, együttese egy góllal győzött (25-26).

A Larvik - és egyben a mezőny - legeredményesebb játékosa Riegelhuth Koren volt 11 találattal.

Az már a múlt hétvégén eldőlt, hogy a 2. csoportot megnyerő Győri Audi ETO KC a francia Metz csapatával játszik a budapesti négyes döntőbe jutásért, az pedig vasárnap délután derült ki, hogy a Ferencváros a címvédő román CSM Bucurestivel találkozik.

A csoport végeredménye:1. Győri Audi ETO 17 pont, 2. Larvik 12, 3. CSM Bucuresti (román) 11, 4. Midtjylland (dán) 10, 5. Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 6, 6. Esbjerg (dán) 4

szombaton játszották:
1. csoport:
FTC-Rail Cargo Hungaria - Buducnost Podgorica (montenegrói) 23-24 (8-9)

A végeredmény: 1. Vardar Szkopje (macedón) 15 pont, 2. Ferencváros 14, 3. Buducnost Podgorica 14, 4. Metz (francia) 10, 5. Thüringer HC (német) 5, 6. Asztrahanocska (orosz) 2

Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmények rangsoroltak. A csoportok első négy helyezettje jutott a negyeddöntőbe, amelynek első mérkőzéseit április 7. és 9. között, a visszavágóit pedig egy héttel később rendezik.

A negyeddöntő párosítása:
Metz-Győri Audi ETO KC
Midtjylland-Vardar Szkopje
CSM Bucuresti-Ferencváros
Buducnost Podgorica-Larvik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!