Meglepetést okozott az elmúlt évtized legeredményesebb kosáredzője
![Pór Péter, a csapat korábbi mestere veszi át.](https://cdn.origo.hu/2023/12/csREyYGvEWKw2UGfVb2juGcYEv45iGA7h6IbqOEW0tc/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MzZDNkZWRlMjBhYTQ2MjhiYTJlNDAyZmYwMzUxNTVl.webp)
"Szeretném megköszönni az elmúlt tizennégy esztendőt a Szolnoki Olaj KK-nak, felejthetetlen éveket töltöttem a klubnál – mondta Pór Péter.
A jövőben az utánpótlás felé fordulo, a felnőtt mezőnyben és a nemzetközi porondon szerezett tapasztalataimmal a tehetséges fiatalok képzését segítem."
Pór Péter abban az időben vette át az Olaj KK irányítását, amikor az a mélyponton volt, s nem jutott be a legjobb nyolc közé.
2006-tól háromszor nyerte meg az Olajjal a bajnokságot, háromszor a Magyar Kupát.
Magyar edzőként először juttatta el csapatát az Eurochallange Kupa négyesdöntőjébe, s szintén az első volt, akinek irányításával túlélte magyar klub, jelesül az Olaj KK az Eurocup első csoportkörét.
"Mivel én annak az edzőgenerációnak vagyok a tagja, amelyik végigjárta a szamárlétrát, és a legkisebbeknél kezdve tanultam meg mindent erről a nagyszerű szakmáról.
Tulajdonképpen visszatértem most a Sportiskolához, hiszen innen indultam egykoron."
Pór Péter eredményeivel már ifjú edzőként felhívta magára a figyelmet. A Karcag U14-es csapatával országos ezüstérmes lett, több szolnoki korosztállyal jutott el döntőkig, a mai napig ő az utolsó edző, akinek az irányításával junior bajnok lett a szolnoki csapat.
"Nem kell szégyellni, hogy nagyon sok tanulnivalónk van az utánpótlásképzés terén – mondta az újdonsült szakmai igazgató.
Ezért is kötöttünk megállapodást Európa egyik legjobb akadémiájával, a Stellazzurra Romával, az NBA-szár Andrea Bargniani nevelőklubjával.
Nagyon sokat várunk az olaszoktól, szakmai programokban, a tehetséges gyerekek kiemelt képzésében egyaránt segítségünkre lesznek. Egy olyan akadémiát akarunk építeni kollégáimmal, ami országszerte egyedülálló."