Szövetségi kapitányok olykor szinte mentségként hozzák föl egy-egy kevésbé sikerült Európa-bajnokság után, hogy az nehezebb, mint egy világbajnokság, uram bocsá' akár egy olimpia. Hajlamosak vagyunk ezt egy kézlegyintéssel elintézni, és azt mondani, hogy csak a felelősséget tolja le magáról a mester és a csapat,
de ez nincs mindig így.
Például a 16 csapatos vízilabda-Eb-n a résztvevők fele azzal céllal áll rajthoz, hogy érmet szerezzen, a mezőny harmada - mondjuk öt csapat, azaz Magyarország, Horvátország, Szerbia, Montenegró és Olaszország - pedig úgy vág neki az Eb-nek, hogy aranyérmet akar szerezni.
A póló-Eb-n viszont vannak töltelékcsapatok, amelyek tényleg csak azért vannak ott, hogy többen legyenek. Mert egy mínusz 13-as vagy éppen mínus 16-os gólkülönbséggel háromból három meccset bukó Törökországot vagy Máltát joggal nevezhetünk súlytalannak.
Itt van viszont nekünk a horvátországi férfi kézilabda Európa-bajnokság, ahol a négy csoportból kettőben (az A és a B csoportban) már befejezték a csoportkört, azaz a 24 meccsből 20-at lejátszottak, így bátran vonhatunk le következtetéseket.
Kezdjük ott, hogy a riói olimpián negyedik,
az egy évvel korábbi világbajnokságon bronzérmes Lengyelország ki sem jutott,
sőt utolsó lett a selejtezőcsoportjában, amit Fehéroroszország nyert meg Szerbia előtt. De ugyanígy járt a csoportharmadikként lemaradó Oroszország is, és a nagy tornákon az elmúlt években rendre jól szereplő Izland is csak az utolsó kvótát szerezte meg, mint a selejtezők legjobb harmadikja.
A tornán egyelőre egyetlen hibátlan csapat van, mégpedig a világbajnoki címvédő Franciaország, amely az Eb - papíron - legkönnyebb csoportját nyerte. Rajtuk kívül legfeljebb még egy százszázalékos csapat lesz a középdöntőben, amennyiben a spanyolok megverik a dánokat, de erre azért nem vennénk mérget. Nyeretlen csapatból eggyel több van, mert Ausztria mellett még Montenegró sem szerzett pontot (és nem is fog az utolsó körben Szlovénia ellen). És szívből reméljük, hogy a magyar válogatott nem csatlakozik hozzájuk, mert legyőzi szerda este Csehországot.
Az elképesztően kiegyenlített erőviszonyokat mutatja, hogy mindössze négy mérkőzés volt az eddigi húszból, ami két számjegyű különbséggel ért véget: a spanyol–cseh (32-15) és a Németország–Montenegró (32-19), illetve a tornát nyitó, értelemszerűen más lelki állapotban játszott Horvátország–Szerbia (32-22) ütközet.
Ezeken kívül a norvégok verték 39-28-ra az utolsó fordulóra reményvesztetté váló osztrákokat, akik az első körben csak egyetlen góllal kaptak ki a továbbjutó fehéroroszoktól.
Ezt a négy meccset leszámítva nem volt hét gólnál nagyobb különbség a végeredményekben, az pedig, aki sokat néz kézilabdát - de aki keveset még az is - tudhatja, hogy ez minden további nélkül kialakulhat úgy, hogy két perccel a lefújás előtt még csak 3-4 gól van a felek között.
Talán a fentieknél is sokat mondóbb adat, hogy
a húsz meccs felén három vagy kevesebb gól volt a csapatok közötti különbség.
Azaz iszonyatosan kiélezett csatákat láthattak a szurkolók. Gondoljanak bele, három gól, egy olyan sportágban, ahol tíz másodpercen belül akár mindkét csapat gólt lőhet, vagy, ahol a kapus a saját hatosán belülről ívelhet az ellenfél kapujába - három másodperc, és ott egy gól.
"A bárki megverhet bárkit" itt akkora közhely, amennyire csak egy színigaz állítás tud lenni. Vegyük az A-csoportot: az első fordulóban Izland legyőzte Svédországot, előbbiek azóta már úton vannak haza, utóbbiak pedig miután legyőzték Szerbiát, kis híján meglázó verést osztottak ki a házigazda, nem mellékesen egyik favorit Horvátországnak. A két zakóval kezdő szerbek, pedig a végén egy ki-ki meccsen elkapták Izlandot. De ott a C-csoport is, ahol, ha kivesszük a pakliból a már említett német-montenegróit, akkor
a fennmaradó három meccsen összesen két gól döntött.
Az első fordulóban bukó Szlovénia például drámai körülmények között játszott döntetlent a címvédő németekkel.
És ne feldkezzünk meg a saját négyesünkről sem, ahol az első körben agyonvert csehek, a következő fordulóban elkapták az olimpiai bajnok dánokat, és nem sokon múlt, hogy mi is megtréfáljuk az Eb-ezüstérmes spanyolokat.
A győztesekről, vesztesekről, továbbjutókról és kiesőkről valóban nüanszok döntenek. Eladod a labdát az utolsó percben egygólos hátrányban? Kikaptál kettővel. Vezettél és továbbjutásra álltál hét másodperccel a vége előtt, de a kapufáról kijövő labda az ellenfélé lett, aki két passzal a kapudnál volt?
Figyeljék az órát:
Kettős emberelőnyben kijátszanak másodpercek alatt? Véged van. Vesztettél. Kiestél. Vagy pont fordítva, nyertél és továbbjutottál.
A Bajnokok Ligája mezőnyének szélesítésével már nem csak a hagyományos nagyhatalmak felségterülete a sportág egy-egy világversenye. A legjobb játékosok ott vannak Macedóniában (Vardar), Magyarországon (Veszprém, Szeged) és Fehéroroszországban (Meskov Breszt),
míg a leghetősebbeó klubok Európa minden ponjáról összeszedik a legjobbakat,
akik így a legmagasabb szinten tudnak fejlődni, majd ezt jó esetben át tudják váltani a válogatott által elért sikerekre. Kivétel nélkül minden csapatnak vannak klasszisai, még a mezőny végén is, Eb-álomcsapatot pedig jelen állás szerint hármat is össze lehetne állítani.
Talán nem tévedünk nagyot, ha kimondjuk: olimpia ide, világbajnokság oda, amelyik csapat az Európa-bajnokságot megnyeri, az mondhatja el magáról, hogy a világ legjobbja.
A címlapi képen a szlovén Miha Zabarec lő kapura a Németország elleni, vitatott körülmények között 25-25-ös döntetlennel véget érő mérkőzésen.
Magyarország az idei olimpia kezdetéig szerzett 184 aranyérmét 15 sportágban gyűjtötte. Ezen a téren a legeredményesebb sportágunk a vívás, ezt követi a kajak-kenu és az úszás. Egy aranyérmet szereztünk cselgáncsban, Kovács Antal révén, és a művészeti versenyek során, ez utóbbit dr. Mező Ferenc érdemelte ki.
Magyarok 
