Kevesebb fizetésért is a Sopront választotta az Euroliga-győztes edző

Roberto Iniguez, a soproni női kosárlabda-csapat edzője azt mondja, olyan klubokkal néznek szembe, melyek korlátlan költségvetéssel működnek. Szerinte a Fenerbahce elleni negyeddöntőben a törököknek 99.99 esélyük van a továbbjutásra.

Hogyan látja, be lehet építeni egyre több és több magyar játékost az Euroligában vitézkedő csapatba? Mert ott most kevesebb szerep jut nekik.
Látni kell, hogy a legrangosabb nemzetközi sorozatban nagyon magas szinten játszunk. Én a folyamatosság híve vagyok. Való igaz, hogy idén a fiatalok közül Ángela Salvadores és Alexandra Crvendakic játszott a legtöbbet. Ángela 20 éves, Spanyolországban nagyon régóta a legnagyobb ígéretnek számított, de három borzalmas év van mögötte, ami miatt frusztráltan érkezett, és most újra meg kell találnia önmagát. Alexandra más eset: ő mindig a négyes poszton, erőcsatárt játszott, de én azt mondtam neki, ha klasszis akar lenni, akkor meg kell tanulnia a hármas-, vagyis a bedobó szerepkört. Ez is egy folyamat.

De el kell hogy mondjam, nagyon elégedett vagyok a három magyar fiatallal, Határ Bernadettel, Weninger Virággal és Dubei Debórával. Amennyit csak lehet, játszatom őket, és nagyok az elvárásaim velük szemben, hogy jobbak és jobbak lehessenek.

Közülük Debóra, „Debi" az, aki az Euroligában a legtöbbet van a pályán, és egyre fontosabb tagja a rotációnak, már ő is kezd magára Euroliga-játékosként tekinteni. Szépen lassan ugyanígy kell tennünk a többi fiatallal is. Azt mindenkinek látnia kell, hogy az Euroliga negyeddöntőbe jutott tizenhármas keretünkből nyolcan húsz év körüliek – és ez óriási dolog. Ezt nap mint nap bennük is igyekszem tudatosítani, dicsérem és biztatom őket. De mindennek megvan az ideje. Nincs itt semmi titok: fokozatosság, kitartás és erőfeszítés. Semmi titok.

Roberto Íniguez elégedett a Sopron magyar válogatott játékosaival is Forrás: Polyák Attila - Origo

Gondolom, hogy a csapatnál motivációban nincs hiány. Látva önt a mérkőzéseken, folyamatosan motiválja a lányokat, néha már-már...
(nevet) Nyugodtan mondja ki, hogy a határokat súrolom.

Rendben, tehát a határokat súrolja. De a lányok a mindennapjaikban is ugyanilyen motiváltak? Hiszen például a negyeddöntővel az idei célkitűzést máris teljesítették.
Nem, nem. Semmit sem teljesíthettünk, hiszen még csak január vége van. A célkitűzés az, hogy minden nap keményen dolgozzunk. Például, most jön az utolsó csoportmeccsünk a Bourges ellen. Lehet, hogy egy más csapatnak, más edzőnek ez a meccs teljesen mindegy lenne, hiszen így is, úgy is második a csoportban. Hát nekem igenis fontos lesz.

A csapat minden tagjának lehetőséget akarok adni, hogy pályára lépjen, a szurkolókat pedig büszkévé szeretném tenni.

Hogy ne azt érezzék, „na, kijöttem, ezek meg itt lötyögnek". Én is tudom, hogy mindegy, mi lesz az eredmény, de hosszú távon ez a meccs is a javunkat szolgálja. És ezért is úgy kell rá készülni, hogy tegyünk egy újabb kis lépést előre. Nos, ez az én egyetlen igazi motivációm, és igyekszem ezt az érzést a lányoknak is átadni. Mert ha ez visz előre, és nem az eredményt nézed, az eredmény előbb-utóbb magától fog jönni. Az eredménycentrikusság óriási tévedés.Sokan azt gondolják, hogy csak az utánpótlásban nem számít – de ez nem így van. A profi kosárlabdában nem szabad az eredményre hajtani. A lényeg a munka és a végrehajtás. Ha minden nap jól edzel, annak biztosan meglesz az eredménye.

A mérkőzéseken olyankor kapom fel a vizet, ha azt látom, hogy valaki lazábban veszi, nem koncentrál eléggé, vagy olyat hibázik, amit előtte egész héten próbáltunk kiküszöbölni. Na ilyenkor tényleg dühös vagyok.

Mondok mást. Nemrég láttam egy videót Zeljko Obradovicról, akiről speciel ki merem mondani, hogy Európa legjobb edzője. Tudom, mert láttam őt dolgozni. Ő a legjobb. Megőrül a kosárlabdáért, és amúgy nagyszerű ember. Szóval ő a Fenerbahce férfi csapatánál dolgozik, és nemrég egy meccsen – hogy is mondjam – adott egy kis maflást az egyik játékosának. Az emberek hitetlenkedve beszéltek arról, hogy ez már túlmegy minden határon. De én jól ismerem őt, és tudom, hogy ez amolyan atyai megnyilvánulás volt, hogy „hé, te nem ennyit tudsz, gyerünk, ébredj fel!" Akik csak ezt látják, azt mondják, hogy nem szabad így viselkedni. Ám az igazság az, hogy Zeljkót minden játékosa imádja. Imádja! Mert mindenkiből képes kihozni a legtöbbet. Ez pedig azt jelenti, hogy jobb lesz, jobb csapatokhoz igazolhat, több pénzt kereshet. És erre a játékos is rájön, tudja, hogy bármilyen kemény is, neki lesz jobb. Én szeretem, ha az idény végén el akarják happolni a játékosaimat. Ez az én munkámat minősíti. Az Orenburgnál töltött első évem után hét játékosomat vitték el nagy csapatok, dupla fizetésért. Nyilván nem könnyű ezután mindent újra kezdeni, de edzőként elégedett lehetek az elvégzett munkával.

Apropó, szerződés. A sopronin kívül voltak más ajánlatai?
Igen, több is.

Sopronban tovább szövögetik az Euroliga-álmokat Fotó: Polyák Attila - Origo

És miért ezt fogadta el?
Mert tetszett a projekt, és valami újat akartam. Most először írtam alá egyből két évre, eddig mindig mindenhol egyéves szerződést kötöttem, aztán ha úgy alakult, maradtam.

Korábban is mondtam, mennyire fontosnak tartom a folyamatosságot, és ez a terv itt, a rengeteg fiatallal, nagyon megtetszett.

Sőt, képzelje, a klub szeretne még további fiatal játékosokat venni. Ez nekem roppant szimpatikus. Aztán meg, mégiscsak közelebb vagyok Spanyolországhoz, innen jóval egyszerűbb hazamenni, ha valamiért szükséges. És még egy fontos ok: a csapatommal Prágában voltam, Török Zoltán otthon beült az autójába, eljött, ittunk egy kávét és beszélgettünk. Az egész napját rááldozta arra, hogy negyedórát töltsön velem. Rögtön világos volt a számomra, hogy ez az ember meg akar szerezni.

Gondolom, máshol több pénzt is ígértek.
Igen, persze. De kerestem én már elég pénzt. Most ugyan kevesebbet kapok, de boldog vagyok, és szeretem a munkámat. Vagy ha már itt tartunk, a munkáimat, mert a montenegrói válogatott szövetségi kapitánya is vagyok. Szóval a kosárlabda mellett másra nincs is időm. Amúgy van úgy, hogy a pénz fontos, de sokkal fontosabb, hogy az ember szeresse, amit csinál. Olyan társadalomban élünk, melyben az emberek mindig többet akarnak. Ha valaki keres százat, kétszázat akar; ha keres kétszázat, háromszázat. De ez csapda, és a végén sosem vagy boldog. Pedig meg kell tanulni annak lenni, máskülönben nehéz az élet.