„Jó lesz végre újra elkezdeni a Bajnokok Ligáját, ráadásul egy ekkora meccsel. A Kiel ellen játszani az egyik legnehezebb dolog a kézilabdában" – nyilatkozta Vranjes, aki 2010 és 2017 között a Kiel nagy riválisát, a Flensburgot edzette.
A két csapat meccsét nyugodtan lehetett csoportrangadónak nevezni, mivel két pont választotta el őket a tabellán. A német rekordbajnoknál többen is sérüléssel bajlódnak az Európa-bajnokság óta,
Rene Toft Hansen, Christian Dissinger és Domagoj Duvnjak nem is tudta vállalni a játékot.
A veszprémi keret így nézett ki:
Az elején a Kiel többször is végigszaladt a Veszprémen, de egy gólnál többel nem tudott meglógni. 4–3-nál emberelőnybe kerültek a németek, de ahelyett, hogy újabb gólt dobtak volna, a Veszprém egyenlített. A fogócska a 13. percig ment, ekkor volt először kettő közte. Meg lehetett volna a három is,
de Mikler bravúrjaival sikerült meccsben maradni, sőt, Ilic hétméteresével ismét egyenlíteni (6–6).
A „könnyű" gólokat viszont nem tudta elkerülni a Veszprém, amely ezután hármat kapott zsinórban (10–7). Vranjes időt kért, de a sebességbeli különbséget ő sem tudta kiküszöbölni, a szünetben már öttel mentek a hazaiak (14–9).
A második félidőben a Veszprém nem hagyta lekontrázni magát, felállt fal ellen pedig nem ment úgy a Kielnek. Ennek eredményeképp a 38. percre már csak két gól volt a különbség,
ráadásul fontos pillanatban Ekberg hétméterest rontott.
Az ellentámadásból Lékai dobott egyet, 15–14.
A Veszprémnek többször is meg volt az esélye, hogy újra egyenlítsen, de hiába parádézott Mikler a kapuban, elől a ziccereket nem tudták bedobni. Manaskov kiállításánál úgy tűnt, eldőlt a meccs,
a magyar csapat viszont emberhátrányban is gólt szerzett, így maradt bő három perce az egyenlítésre.
Ez viszont nem jött össze, a Kiel ismét betalált és végül 22–20-ra megnyerte a csoportrangadót.
„Nem lehet így kezdeni egy meccset – értékelt Mikler a Sport TV-nek. – Olyan előnyt szereztek, ami után már csak futni tudtunk, még ha meg is volt az esélyünk az egyenlítésre.
A vereség és a kevés lőtt gól az első félidei játékunknak köszönhető.
A Kiel védekezése nagyon agresszív és kemény volt, gyakorlatilag belekényszerítettek minket a hibákba. Annak ellenére, hogy nem tudtunk győzni, a lehetőségünk megvolt rá."
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | SC Magdeburg | 14 | 12 | 2 | 0 | 439-384 | 55 | 24 | GY GY GY GY GY |
2. | Barcelona | 14 | 11 | 3 | 0 | 473-409 | 64 | 22 | GY GY GY V V |
3. | Veszprém | 14 | 10 | 4 | 0 | 489-436 | 53 | 20 | V GY GY GY V |
4. | Montpellier | 14 | 7 | 7 | 0 | 411-396 | 15 | 14 | GY GY V V GY |
5. | GOG 2010 | 14 | 6 | 7 | 1 | 429-445 | -16 | 13 | V V V D GY |
6. | Orlen Wisla Plock | 14 | 5 | 8 | 1 | 376-386 | -10 | 11 | GY V GY D GY |
7. | Porto | 14 | 4 | 10 | 0 | 409-480 | -71 | 8 | V V V GY V |
8. | Celje Pivovarna Lasko | 14 | 0 | 14 | 0 | 400-490 | -90 | 0 | V V V V V |