A csapatot most Völgyi Péter sportszakmai igazgató vezeti, miután az edző, Földi Attila nem utazhatott el Törökországba. Völgyi a Nemzeti Sportnak a következőket mondta:
Nagyon fura, hogy ki sem lehet lépni a hotelből, nagyon komolyan veszik a nemzetközi szövetség által előírt szabályokat. Elsétálhatunk a buszig, amellyel elmehetünk a csarnokba edzeni, a belépés előtt mindenkinek megmérik a testhőmérsékletét, és vezetik is az eredményeket. A szálloda és az ételek minősége teljesen rendben van, a szabad levegő viszont kicsit hiányzik a lányoknak – csütörtökig nem lesz lehetőségünk kimenni.
A szállodában az edzésbeosztás miatt külön szárnyban is lakik a négy együttes. Szinte nem is találkozunk a többi csapattal, kérték is, hogy ne nagyon legyen keveredés, mert a két negatív Covid-teszt ellenére előfordulhat valahol bujkáló fertőzött."
A teljes cikket itt tudja elolvasni.
A női kosárlabda Euroliga-selejtező menetrendje:
15.00: Izmit Belediyespor (török)-Aluinvent DVTK
18.00: Spar Girona (spanyol)-ACS Sepsi (romániai)
A két győztes csapat jut fel a főtáblára.