Szinte hihetetlen, de Danyi Gábor már több mint kilenc éve csatlakozott a győri kézilabdacsapathoz, így neve szinte összeforrott az ETO világelsővé válásával. Még Róth Kálmán, az ETO korábbi vezetőedzője, valamint utánpótlásképzésének alfája és omegája – ő fedezte fel Görbicz Anitát is – csábította őt a Rába partjára 2011 nyarán.
Danyi már 23 évesen edzőként dolgozott, és a ranglétrát végig járva jutott el Győrbe. 2001 és 2011 között szinte egymaga jelentette a pécsi kézilabdát, mindemellett 2013-ig a junior és ifjúsági válogatottak edzője is volt. Az első pár hónapban, az érkezése után nem sokkal később, novemberben menesztett Konkoly Csaba mellett dolgozott. Ez volt az egyetlen időszak szűk egy évtizedes pályafutásában, amikor egy magyar edző munkáját segítette.
Később Karl Erik Böhn és Ambros Martín mellett fejleszthette tovább a kézilabdáról alkotott elképzeléseit.
Danyi saját bevallása szerint sem állt túl jól az angol nyelvvel ekkor, napjainkra ezt valamelyest pótolta. Rá volt szorulva, hiszen csapata hemzseg a külföldi világsztároktól.
Akcentusa egy-egy időkérés során csak kedvesebbé és emberközelibbé teszi őt a játékosok és rajongók számára egyaránt.
A spanyol szakember másodedzőjeként ő volt a kapocs a kézilabdázók és Martín között, elévülhetetlen érdemeket szerezve a 2018-ig megnyert négy BL-trófeában.
Aztán 2018 tavaszán Martín úgy döntött, hogy az ETO helyett inkább a román nemzeti csapatot (és a Rosztov-Dont) választja, ami nehéz helyzetbe hozta a klub vezetőségét. A győriek végül házon belül, Danyi kinevezése mellett döntöttek. Mint később kiderült, tökéletes választásnak bizonyult.
Danyi valóságos kézilabdaforradalmat hajtott végre Győrben az első szezonjában.
A Martín irányítása alatt még a stabil védekezésre épülő játék helyett egy női szinten kimagaslóan gyors, nagy támadásszámmal dolgozó taktikát épített ki, ami minden idők leglátványosabb játéka volt, amit női klubcsapattól láthattunk.
Az ETO ötödik BL-győzelméhez vezető útja során lejátszott 16 mérkőzésén összesen 521 gólt dobott a csapat, alig öt góllal elmaradva a Viborg 2008-09-es teljesítményétől.
Ez átlagban 32,56 gólt jelentett minden meccsen. Első nyolc fellépésén egyaránt eljutott legalább 31 találatig a csapat, majd a döntőig csupán a CSM Bukarest és az Odense úszta meg e gólmennyiség alatt.
Aztán a fináléban jöhetett a Martín által vezetett Rosztov, és a hihetetlen izgalmak közepette, 25-24-re megnyert találkozó.
A mérkőzéseket a támadósorok, a bajnokságot a védelmek nyerik meg
– tartja a mondás. Azon a délutánon az ETO bebizonyította, hogy ha kell, akkor védekezni is tud. Az utód előre mutató játékkal győzte le elődjét. Aki szerint ekkora világsztárok bárkivel képesek lennének trófeákat nyerni, bátran ajánljuk a CSM Bukarestet, ahol a lehetőségek szintén adottak a sikerhez, de egy eset kivételével "mindig közbejött valami", sőt még hazai fronton sem mindig eredményesek.
2019 nyarán távozott a csapatból Nycke Groot, aki az egész űrkézilabdának a motorja volt. A holland világbajnok eligazolásával előtérbe került irányító poszton Stine Oftedal, akit Groothoz hasonlóan fantasztikus képességekkel áldott meg a sors. Azonban ezzel nem kellett volna együtt járnia Danyi azon változtatásának, mi szerint az előző csonka szezonban már ő is a masszív védekezésre építette fel a takitkát.
Hiába az apró változtatás, tavaly ősszel egy EHF-kupa szintű csoportban újabb rekordot döntött az együttes.
A zöld-fehérek a Savehof, a Krim Mercator és a Baník Most ellen lejátszott hat mérkőzésen 216 alkalommal találtak a kapuba, ez a kerek 36 gólos átlag addig példátlan volt a BL-ben.
Sőt, a Baník Most elleni idegenbeli fellépésük alkalmával 46 gólt lőtt az ETO, ami saját egyéni csúcs.
Ekkor már javában tartott a klub máig tartó veretlenségi sorozata is, ami a sorozat márciusi beszüntetéséig sem szakadt meg.
Az ETO 2018. január 26-i, a CSM Bukarest elleni 28-22-es, idegenbeli veresége óta nem akar megszakadni.
(Az Audi Arénában legutóbb a Midtjylland tudott győzni, még 2015. október 25-én.)
A szemfüles olvasóink már ebből összerakhatták a képet, hogy Danyi Gáborral a kispadon a Győr még veretlen a Bajnokok Ligájában. Vagyis egyértelműen kijelenthető, hogy megérte kicsit visszavennie abból a szédületes sebességből, ami a csapatot az első szezonban jellemezte.
Danyi Gábor mérlege a Győri Audi ETO kispadján
Bajnokok Ligája: 30 győzelem, 5 döntetlen, 0 vereségAmi szintén a szakembert igazolja az az, hogy a 2019-20-as idényben, más taktikával is alig maradtak el a szerzett gólokat tekintve az első évhez képest. A BL-t ugyan nem fejezték be, de a lejátszott 12 találkozón elért 389 gól szinte ugyanolyan átlagot eredményez, mint Danyi első évében látott (32,42-32,56). Soha nem derül ki, hogy meglett volna-e a címvédés idén tavasszal.
Noha a 2020-21-es szezon legelején még sikerült minden játékosnak egészségesnek maradni, a koronavírus-járványból sajnos a győri csapat sem maradt ki. Míg az október végén egyaránt pozitív PCR-tesztet produkáló Fodor Csenge és Veronica Kristiansen már negatív mintával is rendelkeznek, addig a november 10-i tesztelés eredménye nyomán négyen adtak pozitív mintát. Nem úszta meg a fertőzést Görbicz Anita, Puhalák Szidónia és Silje Solberg sem, akik már november közepén kapták el a vírust.
A megreformált BL új lebonyolításának köszönhetően immáron egy nagy, nyolcas csoportból kell kivívni a továbbjutást. Ez még úgy sem okozhat gondot a magyar csapatnak, hogy a járvány miatt számos játékosára nem számíthat Danyi Gábor. Ezeket a zűrös időket a klub öt győzelemmel, két döntetlennel és egy elmaradt mérkőzéssel át tudta vészelni, így
a szombati, Buducnost Podgorica elleni rangadónak 44 mérkőzéses veretlenségi szériában fut neki az ETO.
Ennyire parádés eredményeket korábban csak egyetlen legendás csapat tudott korábban felmutatni a BEK/BL történetében. A Szpartak Kijev 1983 januárja és az 1989-es elődöntő között lejátszott 46 találkozójából csupán egyet, az 1986-os, Vasas elleni visszavágót veszítette el, a másik 45 meccsen nem kapott ki. A két korszakot talán semmiben nem lehet összehasonlítani. Akkoriban négy párharc nyolc meccsét elég volt sikerrel venni a trófea megnyeréséhez. Azóta ez a szám a mostani idényre 20-ra nőtt, és a BL-t alkotó 16 csapatból nem elég négy ellen bizonyítani, hanem az eredmények alakulásától és a sorsolástól függően - 8-11 rivális ellen kell megmutatni, mire vagy képes.
A Győr sorsolását figyelve ha valahogy „túléli" a szombati Buducnost elleni hazai meccset, akkor nem csak megdönti a Kijev rekordját, de a válogatott szünet után akár az 50 meccset is célba veheti. Ezt arra alapozzuk, hogy már két nehéz idegenbeli fellépésén is túl van az együttes, így a csoportkörben talán már csak az Odense és a Buducnost otthonában való összecsapások okozhatnak gondot. De előbb egy tíznapos karanténból kimozdulva kellene legyőzni az ezen már korábban túl lévő kétszeres BL-győztes montenegróiakat.
Sokan felvetik a klub játékospolitikája kapcsán, hogy főként külföldi kézilabdázókkal érik el ezeket a sikereket.
Amint lesznek a Győr szintjének és céljainak megfelelő magyar játékosok, igyekszünk lehetőséget adni nekik
– hangsúlyozza szinte minden egyes alkalommal dr. Bartha Csaba, a klub elnöke. A sportvezető következetes ebben a kérdésben, így került Lukács Viktória és Faluvégi Dorottya, és így kerül majd jövő nyáron Háfra Noémi és Schatzl Nadine a Rába partjára. Kettejüknek olyan klublegendákat kell majd pótolniuk, mint Eduarda Amorim és Görbicz Anita, a győri csapat történetének két legeredményesebb kézilabdázója.
Az ETO-nak a szakmai és szponzori háttere is stabilnak tűnik jelenleg. Ha pedig hiszünk abban, hogy „egy birodalmat nem kívülről, hanem belülről lehet csak megdönteni", akkor nagy bajban vannak az ellenfelek. Nekünk pedig csak élveznünk kell, ahogy egy magyar klub a szemünk előtt írja a történelmet az egyre kiegyenlítettebb erőviszonyok közepette is.