Egy éve halt meg Benedek Tibor

Ma egy éve, 2020. június 18-án érkezett a tragikus, az egész sportvilágot megdöbbentő hír: hosszan tartó, súlyos betegség után meghalt Benedek Tibor, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó. A tragédiát a mai napig rendkívül nehéz feldolgozni.

Egy éve nincs köztünk a valaha volt egyik legnagyobb játékos, és nagyszerű edző. Egy éve nincs ott a medencék mellett szokása szerint reggeltől estig, hogy kijavítsa a legkisebb hibákat is az unásig gyakorolt mozdulatokban, megmutassa, hogy lehetne még jobban, még precízebben elvégezni egy-egy gyakorlatot, és olykor azért dicsérjen is. Ha csak egy intéssel, egy biccentéssel vagy szóval is is, ami mindennél többet ért egy kis srácnak, aki a hőst látta benne.

Mert kétségkívül az volt: játékosként a szó legszorosabb értelmében mindent megnyert, klubjaival volt magyar és olasz bajnok, kupagyőztes, BEK-győztes (az Újpesttel és a Pro Reccóval is), a magyar válogatottal pedig nyert Európa-bajnokságot (1997), világbajnokságot (2003), és, ami a legendák közé emelte, háromszor akasztották a nyakába az olimpiai aranyérmet (2000, 2004, 2008).

Kemény Dénes mázsás örökségét átvéve a magyar válogatott szövetségi kapitányaként is sikeres tudott lenni. Az olimpiai sikert ugyan nem tudta megismételni, de tíz év után újra világbajnoki címig vezette a csapatot (2003), valamint begyűjtött egy Eb-ezüstöt és -bronzot, illetve egy-egy Világliga és Világkupa ezüstérmet.

Saját bevallása szerint soha nem ő volt a legnagyobb, a leggyorsabb, a legerősebb vagy a legügyesebb, de mindig ő volt a legkitartóbb, a legelszántabb, és nála jobban soha senki nem akart győzni. A neve már 2008 óta ott van a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda márványtábláján az őt megillető helyen, 2015-ben pedig hat, ugyancsak háromszoros olimpiai bajnok csapattársával együtt beválasztották a sportági Hírességek Csarnokba. Hogy megérdemelten, az a legkevesebb, amit mondhatunk.