A Portugál Szuperkupa négyes döntőjének elődöntőjében a tavalyi Európa-liga-győztes Benfica hosszabbítás után győzte le 37–36-ra a bajnok Portót, míg a másik ágon a kupagyőztes Sporting a Belenenses elleni 38–24-es sikerével jutott be a fináléba.
A döntő igazán pikáns csatát hozott, az első félidőben a Sporting hatgólos előnyre tett szert (15-9). A fordulás után a Juhász Ádámot is soraiban tudó Benfica ledolgozta hátrányát és 32–32–es döntetlennel zárta a rendes játékidőt. Az első, kétszer ötperces hosszabbításban sem született döntés (38–38), majd a második tíz percet már két góllal megnyerte a Benfica, amely így 45–43-as sikerrel hódította el a Portugál Szuperkupát.
A találkozón Juhász Ádám kilenc gólt szerzett, míg a korábbi magyarországi légiósok közül a szegedi ikon, Jonas Källman ötször, a korábban a Tatabányát is erősítő Demis Grigoras pedig kétszer vette be a Sporting kapuját.