A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Csalódottság nincs, némi hiányérzet viszont van Sótonyi Lászlóban, a világbajnoki ezüstérmes magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzőjében.

- nyilatkozta a Kossuth Rádiónak a tréner. A magyar együttes a csoportkörben Argentínát, Norvégiát és Dániát, a középdöntőben Bahreint és Svédországot, a negyeddöntőben Horvátországot, az elődöntőben Izlandot győzte le, a vasárnapi döntőben pedig 8200 néző előtt kikapott Németországtól a berlini Max-Schmeling-Halléban. A magyarok az 1977-es ezüst és a 2005-ös bronz után harmadszor nyertek érmet férfi U21-es világbajnokságon.

Sótonyi úgy fogalmazott, játékosai tehetségben a világelithez tartoznak, csapata pedig taktikailag, fizikálisan és mentálisan is előrelépett a tavalyi korosztályos Európa-bajnoksághoz képest, amelyen ötödik lett.

- magyarázta.

A vb-ezüstérem valódi értékét az mutatja majd meg, hogyan sikerül ezeket a tehetségeket gondozni annak érdekében, hogy ne kallódjanak el Forrás: IHF

Hangsúlyozta, a fiatalok nagy része megfelelően volt versenyeztetve, hiszen az NB I-ben szerepeltek, sőt néhányan már a felnőtt válogatottban, illetve az európai kupaporondon is bemutatkoztak.

Az edző hozzátette, a vb-ezüstérem valódi értékét az mutatja majd meg, hogyan sikerül ezeket a tehetségeket gondozni annak érdekében, hogy ne kallódjanak el.

- jelentette ki a játékosként 190-szeres válogatott Sótonyi.

Mint kifejtette, minden kézilabdázónak azt ajánlja, ha lehetősége van, menjen külföldre, a német vagy a francia bajnokságba, ahol rendszeresen a világelittel szemben kell helytállnia.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!