Vágólapra másolva!
Caden Tellier, a Morgan Academy irányítója szombaton meghalt, miután agysérülést szenvedett a selmai magániskola péntek esti hazai nyitómérkőzésén - erősítette meg a családja a közösségi médiában.

Caden szülei, Arsella Slagel Tellier és Jamie Tellier szombat este a Facebook-oldalukon tették közzé, hogy a gyermekük meghalt. „A fiunk, Caden Tellier szemtől szemben találkozott Jézussal” - áll a bejegyzésben. 

Mindenki, aki ismerte Cadent, ismerte a kedvességét, a nagylelkűségét és a szeretetét... Életeket érintett meg az, ahogyan élt, és most életeket fog megmenteni az ő halála.”


Morgan a Southern Academy-n játszott, a sérülés pedig a harmadik negyedben történt. A fiatal játékost légi úton szállították egy birminghami kórházba, de már sajnos nem tudtak rajta segíteni. Ezt követően Micheal McLendon, az Alabama Független Iskolák Szövetségének igazgatója az AISA Facebook-oldalán azt írta, hogy Caden meghalt. Körülbelül egy óra múlva ezt a bejegyzést törölték, és egy olyan posztot tettek közzé, amely szerint a fiú agysérüléssel kritikus állapotban van, majd ezt tisztázta a szülők posztja.

McLendon kijelentette, hogy a Morgan Academy a jövő héten „felfüggeszti” az összes iskolai tevékenységét a tragédia miatt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!