A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
15:50VívásFrance-Hungary
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
NyílNyíl
Cikkünk folyamatosan frissül
A magyar férfi párbajtőrcsapat az elődöntőért lép pástra a párizsi olimpia pénteki versenynapján. A vívóversenyek látványos helyszínén, a Grand Palais-ban a Koch Máté, Siklósi Gergely, Andrásfi Tibor összetételű együttes Kazahsztánnal küzd meg a legjobb négy közé jutásért.

Kövesse velünk élőben a Magyarország-Kazahsztán negyeddöntőt!

 

12:46
2024. augusztus 2.
Vágólapra másolva!

Pástra lépnek a férfi párbajtőrözők

A vívóversenyek látványos helyszínén, a Nagy Palotában a férfi párbajtőrcsapat 13.30 órától Kazahsztánnal küzd majd meg az elődöntőért. Egyéniben vasárnap a világbajnoki címvédő Koch Máté már az első fordulóban, az olimpiai ezüstérmes Siklósi Gergely pedig a nyolcaddöntőben búcsúzott. Az első olimpiáján szereplő Andrásfi Tibor ugyanakkor remek vívással a negyedik helyen zárt.

12:49
2024. augusztus 2.
Vágólapra másolva!

Andrásfi Tibor hatalmas bravúrt ért el egyéniben

A magyar párbajtőröző, Andrásfi Tibor drámai küzdelem után nem tudta megszerezni a magyar küldöttség második bronzérmét a 2024-es párizsi olimpiai játékokon, az utolsó másodpercekben veszítette el asszóját, de a negyedik hely megszerzésével így is hatalmas bravúrt ért el.

Andrásfi Tibor
Andrásfi Tibor kevéssel maradt le a bronzéremről a párizsi olimpiai játékokon
Fotó:  Csudai Sándor -  Origo

 

13:00
2024. augusztus 2.
Vágólapra másolva!

Szilágyi Áronék után a férfi párbajtőrözők is éremért küzdhetnek

A háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron vezette magyar férfi kardcsapat ezüstérmet szerzett Párizsban, és vívásban újabb magyar bravúrra lehet számítani. Koch Máté és társai egy mérkőzésre vannak attól, hogy érmes helyért küzdjenek, a negyeddöntőben Kazahsztánt kell legyőzniük a legjobb négy közé jutáshoz.

13:41
2024. augusztus 2.
Vágólapra másolva!

Nagyszerű kezdés Siklósi Gergelytől

5-1-es sikerrel kezdte az asszót Siklósi, így adta át Koch Máténak.

13:43
2024. augusztus 2.
Vágólapra másolva!

Koch Máté csodás vívása

Nem a legjobban kezdett a világbajnok, de egymás után öt találatot hozott és magabiztos előnnyel fejezte be az asszóját, 9-3-ra vezet Magyarország.

13:48
2024. augusztus 2.
Vágólapra másolva!

Andrásfi Tibor szoros csatája

Az olimpiai negyedik Andrásfi 9-3-as magyar előnynél vette át az asszót Koch Mátétól. Kurbanov 2-0-val indított, a kazahok 9-5-re feljöttek

13:57
2024. augusztus 2.
Vágólapra másolva!

Koch Máté újabb remeklése

Koch Máté ismét remekül szállt be, neki köszönhetően meg is volt a 10. magyar tus, de Sharlaimov kemény ellenfélnek bizonyult. Az asszóban felzárkózott az ellenfél, de nagyon biztatónak tűnt a 18-13-as magyar vezetés.

IMG_7577
Fotó: Csudai Sándor - Origo

 

14:03
2024. augusztus 2.
Vágólapra másolva!

Siklósi Gergely növelte az előnyt

Siklósi Gergely következett Kurbanov ellen és remek 2-0-s sikerrel 20-13-ra módosította az állást.

14:09
2024. augusztus 2.
Vágólapra másolva!

Nagyon magabiztosan vezet a magyar csapat Kazahsztán ellen

Andrásfi Alimzhanov ellen folytatta a vívást, az asszót nagyszerű teljesítményel 9-5-re nyerte, így 29-18-ra vezettünk.

14:16
2024. augusztus 2.
Vágólapra másolva!

Koch Máté is növelni tudta a magyar előnyt

Koch és Kurbanov csatája következett a hetedik asszóban, a magyar vívó 3-2-vel zárt, így eggyel növelni tudta az előnyt.

IMG_7588
Zseniálisan kezdett, egyre közelebb a továbbjutáshoz a magyar csapat
Fotó:  Csudai Sándor - Origo 

 

14:22
2024. augusztus 2.
Vágólapra másolva!

Nagyon közel az olimpiai elődöntő a magyar párbajtőrcsapatnak

Az utolsó előtti asszóban Andrásfi Tibor Sharlaimov ellen lépett pástra, és magabiztos 5-0-val kezdett. A magyar csapat végig kiegyensúlyozottan vívott a negyeddöntőben és már csak karnyújtásnyira volt a legjobb négy közé kerüléstől, az utolsó asszóra 40-22-vel fordulhatott.

14:26
2024. augusztus 2.
Vágólapra másolva!

Elődöntős a férfi párbajtőrcsapat!

Siklósi Gergely zárta az összecsapást, az utolsó asszót követően nagyon magabiztos győzelemmel, 45-30-as sikerrel jutott elődöntőbe a magyar csapat.

IMG_7586
Remek vívással elődöntős a magyar párbajtőrcsapat
Fotó:  Csudai Sándor - Origo 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!