Vágólapra másolva!
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a szerdán kezdődő sakkolimpia kapcsán találóan úgy fogalmazott, hogy a sakk igazi ünnepe lesz. A magyar válogatott nagy célokkal indul a versenyen, a mérkőzéseket pedig bárki megnézheti élőben, a BOK Csarnokban.

A Magyar Nemzet írta meg, hogy Ács Péter szövetségi kapitány szerint hatalmas bravúr lenne, ha a válogatottunk az első hat között végezne. Igaz, az érintettekkel, Rapport Richárddal és Lékó Péterrel (férfi A csapatunk tagjai) beszélgetve ezt egyúttal titkos célkitűzésként is említhetjük.

Hatalmas dolog, hogy az olimpia és paralimpia után most egy újabb olimpia, a sakkolimpia sajtótájékoztatóján ülünk itt. Még el sem kezdődött a verseny, de Magyarország máris két hatalmas győzelmet aratott. Az egyiket rendezőként. Egyrészt Magyarország 1926-után másodszorra házigazdája a sakkolimpiának, igaz, az akkori eseményt még nem ismerték el hivatalosan."

 - emelte ki beszédjében az esemény jelentőségét Schmidt Ádám.

A sportért felelős államtitkár azt is hozzátette: "A másik siker amilyen felállásban a magyar válogatott játszik. Nem szeretnék egyetlen edzőt és játékost sem megbántani, de személyes sikeremként is élem meg, hogy Lékó Péter és Rapport Richárd újra a csapat tagja. Arra biztatnák minden magyar sportkedvelőt, hogy látogassanak ki a sakkolimpiára és drukkoljanak a magyar csapatoknak. Legyen ez a sakkolimpia a sakk igazi ünnepe."

Fotó: Polyák Attila

A sajtótájékoztatón ott volt természetesen a Nemzetközi Sakkszövetség, a FIDE orosz elnöke is, Arkadij Dvorkovics, aki elmondta, hogy Budapest régóta a sakk egyik fővárosa. "Nagyon örülünk, hogy itt, Európa szívében tarthatjuk meg a sakkolimpiát Budapesten – jelentette ki Dvorkovics, kiemelve, hogy igazi fesztiválhangulat lesz a sakkolimpián, hiszen közel kétszáz ország versenyzői vesznek részt az eseményen."

Ács Péter, a magyar férfi A együttes szövetségi kapitánya is jó hangulatban várja a tornát: "Jó érzés, hogy újra közös csapatban szerepelünk – kezdte az együttes bemutatását a szakember azután, hogy Lékó Péter hat év után tér vissza a csapatba, Rapport Richárd pedig az elmúlt két évben román színekben versenyzett. – A kilencedik rajtkockáról vágunk neki az olimpiának. Szeretnénk minél jobban szerepelni, hatalmas siker lenne, ha az első hat között végeznénk."

Nem lesz hivatalos jegyértékesítés a 2024. szeptember 10-23-a közötti budapesti sakkolimpián. A helyszínt (BOK Csarnok, 1146 Budapest, Dózsa Gy. út 1.) mindenki ingyenesen látogathatja majd.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!