A liga honlapja szerint a magyar játékos egy lapattanót szedett, majd lábfejproblémák miatt nem tudta folytatni a játékot a ligaelső Liberty ellen 88-79-re megnyert alapszakasz-mérkőzésen. Egyelőre kétséges, hogy kedden a Connecticut Sun elleni találkozón pályára tud-e majd lépni a 24 éves klasszis - írja az MTI.
A magyar válogatott kosaras tavaly mutatkozott be a WNBA-ben és első szezonjában 38 mérkőzésen átlagban 6 pontot, 6,5 lepattanót és 2,6 gólpasszt ért el, s az idény végén beválasztották liga újonc ötösébe.
A nyugati éllovas és már biztosan negyeddöntős Minnesota 29/9-es mérleggel továbbra is az összesített tabella második helyén áll a New York mögött (31/7).