Vágólapra másolva!
Botrányba fulladt a lengyel bajnok és kupagyőztes Orlen Wisla Plock és az Industria Kielce kézilabdacsapatának szuperrangadója.

A lengyel bajnok és kupagyőztes Orlen Wisla Plock házigazdaként 29-25-re megnyerte az Industria Kielce elleni szuperrangadót. Szita Zoltán négy góllal járult hozzá a sikerhez, csapattársa, a szintén olimpikon Fazekas Gergő sérülés miatt nem játszott - írja az MTI. A Szent Háborúnak nevezett párharcban a Kielce már öt meccs óta nyeretlen.

Telekom Veszprem vs Paris St. Germain, xavier sabate
A Kielce edzője leköpte Xavier Sabatét
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP 

Ezúttal 21 alkalommal ítéltek kiállítást a játékvezetők és kétszer mutatták fel a kék lapot a piros lap mellé, ami azt jelenti, hogy fegyelmi tárgyalást kell tartani a súlyos szabálytalanságról. Az egyik esetben 

Jorge Maqueda megharapta Mirsad Terzicet. 

A lefújás után a játékosok összeverekedtek, a két vezetőedző között pedig éles szóváltás alakult ki.

A Plockot irányító Xavier Sabaté, a Veszprém és a magyar válogatott korábbi edzője elmondta, hogy a Kielce szakvezetője - az ugyancsak korábbi magyar kapitány -, Talant Dujshebaev azt mondta neki spanyolul, hogy "megöllek, te rohadék!", majd ezt követően szóváltásba keveredtek és végül kollégája leköpte őt, ráadásul ez nem először fordult elő. Dujshebaev - aki nem jelent meg a sajtótájékoztatón - azzal vádolta kollégáját, hogy rasszista jelzőkkel illette őt.

 

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!