Vágólapra másolva!
Ilic Zoran, a magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője felépült kisebb térdsérüléséből, de nem megfelelő vérképe miatt még nem térhetett vissza a HSV Hamburg csapatába.

Az olimpikon kézilabdázó kedden az MTI-nek elmondta, amikor a párizsi ötkarikás játékokat követően visszatért a klubcsapatához, az egyik edzés után beszúrt és bevizesedett a térde, de az MR-vizsgálat megállapította, hogy szerencsére nem komoly a probléma. 

ilic zoran
Felépült térdsérüléséből, de mégsem térhetett vissza Ilic Zoran
Fotó: AFP 

Még várni kell Ilic Zoran visszatérésére

"Gyógytornáznom kellett, és már nincs is vele semmi baj, viszont két hete beteg voltam, és egyelőre nincs teljesen rendben a vérképem, ezért nem térhettem még vissza. 

Elkezdtem edzeni, de amíg nem lesz tökéletes a vérképem, nem edzhetek a csapattal"

 - nyilatkozta Ilic. 

Hozzátette, mostanában csak konditermi edzéseket végezhet, vitaminokat szed, három-négy naponta jár vérvételre, és már elkezdtek javulni az értékei, de azt egyelőre nem tudja, mikor léphet pályára ismét.

A Hamburg öt forduló után a Bundesliga tabellájának 11. helyén áll, de a válogatott jobbátlövő a mostani szezonban még csak egy edzőmérkőzésen szerepelhetett.

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!