Pedig a kancellár nagyon sietett, tíz perccel a lefújás után már az öltözőben volt, ahol gratulált a játékosoknak, és arra buzdította őket, hogy csak így tovább. "Én pont a zuhany alatt voltam, ezért lemaradtam a beszédről, nagyon sajnálom. Éppen csak köszönni tudtam neki" - mondta Schweinsteiger, aki a BL-döntő után a német államfő gratulációjáról is lemaradt, mert, mint később magyarázta, nem vette észre Joachim Gauck feléje nyújtott kezét.
A középpályás ugyanakkor még mindig jobban járt, mint két éve a vébén a spanyol Carles Puyol, aki egy hasonlóan rangos öltözői látogatáskor egy szál törülközőben toppant Zsófia királyné elé.
Merkel elmondta, hogy a meccs elején még izgult a csapatért, de aztán megnyugodott, mert úgy érezte, erősebbek a németek. A kancellár gyakori vendége a válogatott mérkőzéseinek, és ezúttal is zöld blézert viselt, amelyben több német győzelmet kiszurkolt már. A szerdai elődöntőre nem tud elmenni, de ha Schweinsteigerék bejutnak a kijevi döntőbe, újra számíthatnak vezetőjük látogatására.