Ők is britek, csak ők bulizni jöttek, nem balhézni

Supporters of Northern Ireland have their faces painted prior the UEFA Euro 2016 Group C soccer match between Poland and Northern Ireland in Nice, France, June 12, 2016. Photo: Federico Gambarini/dpa (RESTRICTIONS APPLY: For editorial news reporting purposes only. Not used for commercial or marketing purposes without prior written approval of UEFA. Images must appear as still images and must not emulate match action video footage. Photographs published in online publications (whether via the Internet or otherwise) shall have an interval of at least 20 seconds between the posting.)

Becslések szerint 40 ezer északír szurkoló döntött úgy, megnézi, mire megy a 30 év szünet után ismét nagy tornán szereplő válogatottjuk. A zöldmezes embertömeg nagy részének nincs jegye, de ez cseppet se zavarja őket, ők bulizni jöttek, élvezni a lehetőséget, amely ki tudja, mikor adatik meg számunkra újra. És hogy mi van, ha esetleg kikapnak? Még nagyobb hangerővel éltetik a csapatukat.

Ha valakik, mi magyarok pontosan átérezzük, mit jelent 30 év után kijutni egy nagy tornára. Sokan a Franciaországba látogató északír drukkerek közül még meg sem születtek, amikor utoljára jártak kinn a zöldek egy komoly eseményen, abban az 1986-os vb-csapatban pedig olyan nevek szerepeltek, mint a 119 válogatottságával sokáig világrekordernek számító kapus, Pat Jennings, valamint minden idők legfiatalabb vb-résztvevője, Norman Whiteside.

Ha a mostaniakról kérdezzük az északíreket, szinte mindenki kivétel nélkül Kyle Lafferty nevét említi, akire mi is jól emlékezhetünk, hiszen a selejtezők során Budapesten és Belfastban is betalált ellenünk, előbbi három, utóbbi egy pontot ért csapatának. Bár a 28 éves csatár gólerősségében nagyon bízik az a 40 ezer északír, aki a becslések szerint Franciaországba utazott, az általunk megkérdezett szurkolók első helyen a csapategységet jelölték meg a legnagyobb erősségüknek.

Északír drukkernő, északír drukker Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Federico Gambarini

"Nem vagyunk favoritok, de nem lesz könnyű minket megverni" - foglalta össze a lényeget az egyik szurkoló, aki nem tagadta, kicsit ideges, mert még szoknia kell az élményt, hogy egy Eb-meccsen figyelheti a csapatot. Arról megoszlottak a vélemények, hogy a szurkolók számára mennyire volt meglepetés a csapat selejtezőbeli bravúrja, az északíreket ugyanis az ötödik kalapból sorsolták, mégis maguk mögé utasították a románokat, magyarokat, finneket, feröerieket és a hatalmas gödörbe került görögöket.

Északír és lengyel szurkolók Fotó: Polyák Attila - Origo

"Csak annyit vártunk a csapattól, hogy tegyenek ki magukért, de sokkal jobban teljesítettek az előzetesen elképzeltnél. Hogy az Eb-n mi az elvárás? Legyünk jók és hátha ebbe belefér egy továbbjutás is" - mondta egy Angliában élő északír apa, aki fiával érkezett az Eb-re.

Azok után, hogy az Eb első két napján egymást érték a szurkolói összecsapások, a béke szigete volt a nizzai stadion környéke, ahol a két tábor közösen hangolt a meccs előtt. A franciák persze biztosra mentek, nekünk háromszor is át kellett esni a biztonsági ellenőrzésen, és ugyanígy a szurkolókat is több lépcsőben ellenőrizték, miközben

összeszámolni sem tudtuk a rendőröket szállító autókat

, de sem a vízágyúra, sem a gumilövedékes puskára nem volt semmi szükség. A szombat esti történtek után persze érthető, hogy megerősített létszámban vonultak fel a fegyveres erők a stadionnál, mert bár a lengyelek és az északírek akkor is együtt ittak, szórakoztak Nizza központjában, a helyi kemény fiúk úgy gondolták, megmutatják, ki az úr a városban, és erőszakoskodtak egy sort.

Emeletes lengyel Fotó: Polyák Attila - Origo

Akár újságírót, akár szurkolót kérdeztünk az északírektől, mindenki azt mondta, ők bulizni jöttek, élvezni azt, hogy itt lehetnek, fel sem merült bennük, hogy átrendezzék a várost, ahogy az angolok tették Marseille-ben.

"Az a baj az angolokkal, hogy sosem tanulják meg a leckét"

- utalt egy északír drukker a folyamatos balhékra, ahogy az angol huligánok átlépik az országhatárt. Az északírek maguk sem igazán tudják, hogy álljanak az Egyesült Királyság legerősebb focinemzetéhez, bár többen is elismerték, hogy szurkoltak a szomszédnak az oroszok ellen, általában azért mégis a rivalizálás a jellemző a kapcsolatukra.

Az írekkel viszont sokkal egyértelműbb a viszony: az ő vereségük kifejezetten jókedvet okoz az északírek körében.

Mint ahogy a helyieket is jókedvre derítette a zöldmezes északír horda, amelynek tagjai fotózkodtak, akivel csak lehetett, a csinos francia lányokat még egy-két puszira is lehúzták a közös képek után, a lengyelekkel meg maradt a pacsizás és a koccintás. A stadionban és a környékén nem lehetett alkoholt kapni, de ezt a kérdést rutinosan megoldották a szomjas britek, már a meccsre menet feltankoltak, és akiknek nem volt jegyük, azok Nizza belvárosában egy ír kocsmában gyülekeztek, úgy tűnik, ha italozásról van szó, már nem olyan szigorúak a másik Írországgal kapcsolatban. A stadion környékén spontán kialakult sörverseny győztese nálunk az az északír lett, aki mindkét kezében egy-egy üveget lóbált, miközben teljesen berekedve és a sunyin támadó nizzai napsütéstől alaposan lepirulva énekelte az aktuális szurkolói dalt.

"És a szívünk piros-fehér" Fotó: Polyák Attila - Origo

"Ez egy olyan lehetőség, amely talán csak egyszer adódik az életben, egyszerűen nem volt kérdés, hogy itt legyünk. Ott voltam Budapesten az első selejtezőn - csupa jó emléket szereztem a barátságos magyarok között -, de még az ottani győzelem után sem gondoltam, hogy itt kötünk ki. Az biztos, hogy akármi lesz a vége, mi boldogan megyünk haza, és ha utolsóként zárnak a fiúk a csoportban, akkor is megünnepeljük őket. Hogy mi van, ha ma veszítünk a lengyelek ellen? Akkor pedig csak még hangosabban éneklünk, bedobunk pár sört, és folytatjuk a bulizást" - mondta egy hatalmas szendvics eltüntetése közben Daniel, aki még nem élt, amikor 1986-ban velünk együtt résztvevő volt a mexikói vébén az északír válogatott. Hogy mi lehet ebből a tanulság számunkra? Talán azt, hogy nem ártana nekünk is megtanulni élvezni valamit, és nem befeszülni attól, hogy mi lesz az eredmény.