Vágólapra másolva!
Roberto Duran, a profiboksz történetének egyik legnagyobb alakja szerdáról csütörtökre virradó éjszaka súlyos autóbalesetet szenvedett Buenos Airesben. Az 50 éves Duran törött bordákkal és kilyukadt tüdővel fekszik az egyik fővárosi klinikán. A baleset okozója vélhetően a túlzott akoholfogyasztás volt.

Duran súlyos sérülésekkel
fekszik kórházban

Az orvos szerint, aki felvette a kórházba a sérülteket, mind a négyen "erősen bűzlöttek az alkoholtól". Duran egy karibi zenéket tartalmazó album promóciós körútján tartózkodik Argentínában. November 10-ig, Diego Armando maradona búcsúmeccséig szándékozott a dél-amerikai országban maradni a panamai ökölvívó.

Duran minden idők egyik legszívósabb bokszolója, szinte képtelen volt hátat fordítani a szorítónak, még három hónapja is verekedett, de kikapott Hector Camachótól, egy másik veterántól. A hetvenes-nyolcvanas években a könnyűtől a nagyváltósúlyig négy kategóriában is őrizte hosszabb-rövidebb ideig a világbajnoki címet.

1972-ben Ken Buchanan-től elhódította a könnyűsúly WBA-koronáját, ezzel indítván fényes karrierjét. Duran legemlékezetesebb meccse a Sugar Ray Leonard elleni 1980-as váltósúlyú győzelem volt, ám Leonard még ugyanabban az évben revansot vett, amikor a panamai a nyolcadik menetben feladta, mondván: "No más", azaz: "Nincs tovább!"

Duran később még két újabb súlycsoportban szerzett világbajnoki övet.

A Sziklaöklű (Hands of Stone) néven ismert Duran 1967 óta tartó profi karrierje alatt 104-szer győzött és csak 16 vereséget szenvedett.

Ch. Gáll András

Korábban:

Visszavonultatják Maradona mezét

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!