Vágólapra másolva!
Fazekas Róbert 68,83 méterrel aranyérmet nyert diszkoszvetésben a müncheni atlétikai Eb-n, Kővágó Zoltán 63,63-mal hetedik lett. Szintén a hetedik helyen végzett Csillag Balázs 5000 méteren, Varga Judit  pedig  negyedikként ért célba 1500 méteren.

Forrás: EPA



Fazekas a második magyar
aranyat nyerte
Fotó: Epa

A "Szúnyog" becenévre hallgató Fazekas Róbert idén 71,70 méteres eredménnyel (minden idők negyedik legjobbja!) vezeti a világranglistát, és az Eb előtt tíz versenyt nyert meg. Ilyen előzmények alapján kell-e mondani, hogy nagyon reméltük, ebből bizony aranyérem lesz. Laboratóriumi körülmények között mindenképpen Fazekas számított volna a toronymagas favoritnak, de legfeljebb elárasztott laboratóriumról beszélhettünk, ugyanis Münchenben vasárnap folyamatosan zuhogott az eső. A negyedikként dobókörbe lépő Fazekas mégis igen jónak mondható 66,34-gyel nyitott; de erre szinte azonnal két komoly figyelmeztetésként felfogható válasz érkezett. Az olimpiai bajnok litván Alekna 66,62-t, Möllenbeck 66,37-et ért el elsőre. Ám jött a viszontválasz, Fazekas a második sorozatban 66,80-nal az élre ugrott. S ott is maradt! Alekna és Möllenbeck már nem is tudott javítani, Fazekas viszont igen, az ötödik sorozatban 66,83-ra.

"Most még nem is tudok mit mondani, nagyon meg vagyok hatódva" - keresgélte a szavakat pár perccel a döntő után az újdonsült Európa-bajnok, miközben potyogtak a könnyei. "Rettentően örülök, hogy a tavalyi vb-kudarcom után most bizonyítani tudtam. Világranglista vezetőként nagy teher volt rajtam, s bizony az utolsó napokban meglehetősen rosszul aludtam... És az sem nyugtatott meg, hogy láttam, esőben kell versenyeznem."

- Az Eb előtt tíz versenyen győzött. Valamelyiken esett ennyire az eső?
- Egyiken sem, persze ez mindannyiunkat egyformán zavart. Szerencsére az első dobásom jól sikerült, és ez megfelelő alapot adott a folytatáshoz.

- Hallotta a magyar tábor biztatását?
- Természetesen, és nagyon jó érzés volt, hogy sokan szurkoltak nekem. Az Eb-re eljött otthonról több barátom is, s egyáltalán nem éreztem úgy, hogy idegen országban versenyzem.

- Az olimpiai faluban pontosan melyik is a verhetetlenek szobája?
- A 609-es, ebben lakom Annus Adriánnal, aki amellett, hogy klubtársam a Haladásban, nagyon jó barátom. Borzasztóan örültem, amikor megnyerte a kalapácsvetést, az ő sikere nekem is inkább plusz erőt adott, semmint újabb teher lett volna. Esténként nézegettem az aranyérmét, és arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha nekem is lenne ilyen.

A diszkoszvetés kapcsán ne feledkezzünk el Kővágó Zoltánról sem, aki 63,63-mal 7. lett. Kellemes meglepetésre ugyancsak 7. helyen végzett Csillag Balázs 5000 méteren. S az Eb zárónapján még egy roppant értékes helyezést könyvelhettünk el. A női 1500-at világszenzációra megnyerő török Ayhan, a román Sabo és a cseh Tomasova mögött Varga Judit 4. lett. Ám akármennyire értékes is ez, az éremre számító magyar versenyző keservesen zokogott a célban. Bizony, könnyek és könnyek között olykor óriási a különbség.

Csak a két magyar kalapácsvetővel nincs barátságban az Európa-bajnok/sport/egyeni/20020809csak.html

A magasugró Győrffy Dóra nagy csalódást okozva, 1,80 méterrel csak a 12. helyen végzett. Az idén a bécsi fedett pályás Eb-n ezüstérmes versenyző már az 1,80-as kezdőmagasságon bizonytalankodott, majd nem bírt az 1,85-tel. Teljesítménye mindenképpen kudarc, a szabadtéri idényben korábban 1,91-ig jutott. Alaposan elmaradt egyéni legjobbjától, a tavalyi 2 métertől. Nem kedvezett neki a nedves, csúszós pálya, hiszen erőssége a gyors nekifutás, amelyről ilyen körülmények között le kellett mondania. A számot az ebben az évben 2,04-gyel világranglista vezető svéd Kajsa Berqvist nyerte 1,98-cal.

Fábik Tibor

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!