Vágólapra másolva!
Ennél jobb rajtot, mint az Oroszország elleni 3:0-s győzelem, elképzelni sem lehetne. A magyar női asztalitenisz-válogatott így optimistán nézhet második Szuper Liga mérkőzése elé a C-csoportban, ahol csütörtökön 18.30 órai kezdettel a Stockholmtól 150 km-re fekvő Köpingben mérkőznek a mieink Svédországgal.

Miközben a magyar férfi válogatottnak nincs hol edzenie a Jégszínház tönkrement parkettája miatt, Svédországban augusztusban nagy csinnadrattával adták át az országos asztalitenisz központot, amelynek megnyitóján Waldner a svéd miniszterelnökkel játszott bemutatót.

Asztaliteniszhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=29885

A svéd csapat nagy meglepetésre a magyarhoz hasonlóan bronzérmes lett idén az EB-n úgy, hogy a házigazda horvátokat verték a négy közé jutásért. Éppen ezért ismét biztosra megy Tarján András válogatott edző, így Bátorfi Csilla (26. a világranglistán ) és Tóth Krisztina (24.) is rendelkezésre áll a találkozón. A két kiváló bajnoknő mellett az Európa-bajnok csapat tagja, Fazekas Mária (81.) a harmadik utazó játékos, aki remélhetően hozzájárul a még simább győzelemhez.

A csoportmérkőzések első fordulójában a svédek 3:2 arányú vereséget szenvedtek Jugoszláviától, ami csak azért nem nagy meglepetés, mert egyik Svensson sem játszott, és mert a svédeket köztudottan hátrányosan érinti az új adogató szabály. Amennyiben Asa Svensson (51.) ismét nem áll asztalhoz, aligha lesz túl nehéz dolga Csilláéknak Sandra Johansson (103.), Susanne Jonsson (188.) és Marie Olsson (203.) ellenében. A fiatal svéd csapatot az az Erik Lindh irányítja, aki néhány éve még maga is játékosként állt az asztalnál, sőt, nyert világbajnokságot a férfi csapat tagjaként.

A magyar csapat az utolsó csoportmérkőzését Jugoszláviával vívja november 5-én, Orosházán, ahol újra hazai közönség előtt játszanak olimpiai 4. helyezettjeink, Bátorfi és Tóth.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!