Különvált az olimpiai bajnok kajakos páros

Kammerer Zoltán és Storcz Botond neve egy életre összefonódott Sydneyben, hiszen a kajak négyes aranyérme után párosban is együtt lettek olimpiai bajnokok. A sikert követő két évben úgy tűnt, a barátságuk megbonthatatlan. A gyengébb eredmények ellenére egészen a közelmúltig azt gondolták, Athénig közösen, egy hajóban ülve versenyeznek majd, az idény első európai Vk-versenyén, Mechelenben Kammerer azonban - ha nem is váratlanul, de - Veréb Krisztiánnal indult, és egyelőre elég messze került Storcz Botondtól.

"Arról volt szó, hogy Mechelenben Horváth Gáborral versenyzek, de Szegeden, a hazai Világkupán újra Storcz Botonddal. Ebből az lett, hogy Botond jelezte, ha nem mindig vele megyek, akkor ő inkább megy mással. A szolnoki tájékoztatón el is indult Bártfai Krisztiánnal, közben lesérült Horváth Gábor, és így lett a párom Belgiumban Veréb Krisztián" - kezdte Kammerer Zoltán.

- Ez azt is jelenti, hogy a szintén olimpiai aranyérmes, K4-es egység után a páros is végleg szétment?
- Azt már látom, hogy a négyes eléggé szétment. Nem tudom, hogy ebből mit lehet még összehozni, elképzelhető, hogy már sajnos semmit. Pedig nagyon bíztam az olimpiai bajnok párosunkban, hogy esetleg még egyszer sikerülhet...

- Össze is vesztek Botonddal?
- Nem, nem vesztünk össze. Az edzőmmel, Sári Nándorral együtt hárman beszélgettünk úgy három-négy hete, és akkor arról volt szó, hogy Mechelenben Horváth Gáborral, Szegeden Botonddal megyek. Megkérdeztük, hogy ez jó, Botond? Ő azt mondta, jó, majd másnap azt láttam, hogy Bártfaival kísérletezik 500 párosban. Ez nem esett jól. Jobb lett volna, ha azt mondja: akkor ő sem velem akar evezni.

- Megsértődtek egymásra?
- Kutyaharapást szőrével, mindenki ezt csinálja. Nem tudom, mi lesz ebből, végül is pánikra nincs okom. A hét végén két ezüstöt nyertünk Belgiumban, s bíztatóan versenyeztünk. Lehet, hogy várunk egymásra, de Storcz is Csepelen edz, négy kilométerre tőlem, és szoktunk találkozni. Az egyik nap például a Soroksári úton utolértem őt, átintettem neki, hogy hívjon fel, de nem hívott. Ha ő nem azt vette ki a jelzésemből, hogy akarok vele társalogni, akkor nagyon sajnálom.

- Ön miért nem hívja?
- Nem tudom. Megértem, hogy sértve érzi magát, de én is sértve érzem magam. Ez oda-vissza megy. Lehet, hogy egy jó vacsora, egy sörözés, egy beszélgetés kellene, és minden rendben lenne. Majd meglátjuk.

- Együtt nyertek olimpiát, nem is egyet, kettőt. Barátok voltak. Vége a barátságnak?
- Ezt így nem lehet kimondani. Biztosan lesznek még közös dolgaink, de valami elszakadt. A mi kapcsolatunk olyan volt, mint egy nagy családé. Elég sok szál összekötött minket, rengeteg közös program. Végül is egy lavina indult el, de bízom benne, hogy még meg lehet állítani. Személyes gondom nincs vele, ugyanúgy tisztelem-becsülöm, mint régen, szeretnék vele barátkozni is, ha végre beszélne velem.

- Sári Nándor is egyetért a szakítással?
- Nem, dehogyis! Nándi egész télen azt mondta, hogy mehet a páros Botonddal. Igaz, csak akkor, ha ott készülünk és ő edzi a párost, úgy mint régen. Amikor lesérült Horváth Gabi, Nándi felhívta a kapitányt, hogy Mechelenbe jöjjön ki Botond, és menjünk két párost együtt. De ő nem akart, akkor már Bártfaival edzett.

- Mennyire mehet ez az egész az eredményesség rovására?
- Alapvetően még nincs gond, egy-két hétig még ráérünk gondolkodni, de aztán itt az idő: el kell dönteni, hogy kivel menjek. Az egyéni teljesítményem rovására viszont biztosan nem megy.

- Mennyi esélyt lát arra, hogy jövőre, Athénban Storcz Botonddal ül majd egy hajóban?
- Ötven százalékot. De lehet, hogy mi most egymás között civakodunk, közben pedig jön egy páros, amely lemos majd mindenkit a pályáról.