Az elnökség nem fogadta el a klub kifogását, miszerint a zuglói együttes Bajnokok Ligája-selejtezőre készült (amelyen amúgy is esélytelen volt világklasszis ellenfelével szemben), a szakvezetés ugyanis korábban is minden segítséget megadott, hogy a BVSC-játékosok a válogatott keretedzésén is a klubfelkészüléssel összhangba hozott edzésmunkát végezzenek.
Az olimpiai selejtezőre készülő keret munkájában tehát egyelőre nem vehetnek részt a BVSC játékosai, arra nézve azonban nem született határozat, hogy ez az intézkedés meddig van érvényben. Az elnökség így nyitva hagyta a kiskaput, s a szövetségi kapitányra bízta az esetleges következő lépést.
Herendi Iván, a BVSC asztaliteniszezőinek vezetője a döntést követően kivonult az ülésről és elnökségi tagsága felfüggesztését kérte. (Herendi nem mint a BVSC képviselője, hanem mint a férfi utánpótlásért felelős szakágvezető tagja a vezetőségnek.)
Az elnökség ugyanakkor jóváhagyta azt a kapitányi döntést, mely szerint a jövőben Zoltán Zoltán, a kecskemétiek játékosa az olimpiai selejtezőre készülő válogatott keret tagja lett.