Élő:
Vágólapra másolva!
Könnyen elképzelhető, hogy Lindsay Davenport befejezi sikerekben gazdag pályafutását. Ezt maga a 28 éves világklasszis mondta, miután kikapott az orosz Szvetlana Kuznyecovától az amerikai nyílt teniszbajnokság elődöntőjében.

"Nagyon nehéz dönteni. Vannak napok, amikor úgy gondolom, abba akarom hagyni, de máskor pedig még játszani szeretnék. Sokkal könnyebb lett volna azzal a tudattal meghozni a döntést, hogy zárásként megnyertem a US Opent és ezzel világelső vagyok" - mondta pénteki veresége után rendkívül letörten Davenport, aki mostani kudarca előtt sorozatban 22 mérkőzést vívott meg sikeresen, s így négy tornán sem talált legyőzőre.

Hozzátette: a következő hetekben kiderül, milyen állapotban van mind fizikailag, mind lelkileg, s aztán határoz a folytatásról. "Valószínűleg nem, mert egy év nagyon sok idő" - mondta arra az újságírói kérdésre, hogy a szurkolók láthatják-e még a US Openen.

Davenport pályafutása során három Grand Slam-tornát nyert - 1998-ban US Opent, 1999-ben Wimbledonban, 2000-ben pedig Australian Opent -, míg 1996-ban, Atlantában olimpiai bajnok lett. Több héten át vezette a világranglistát is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!