Vágólapra másolva!
Lékó Péter hétfőn reggel utazott el Linaresbe, az esztendő egyik legrangosabb nemzetközi versenyének színhelyére. Az andalúziai városban február 22-én  tartják meg a viadal sorsolását, a hét résztvevős, kétfordulós tornán a pontvadászat másnap kezdődik meg. Nagymesterünk szenzációs Wijk aan Zee-i tornagyőzelme után ismét esélyesként ül sakkasztalhoz, többek között a világranglistát vezető Garri Kaszparov és a FIDE-exvilágbajnok, Viswanathan Anand  társaságában.

Az andalúziai kisvárosban ezúttal is hét résztvevővel, a megszokott kétfordulós lebonyolítás mellett rendezik meg az esztendő egyik legrangosabb tornáját, február 22-én tartják meg az ünnepélyes megnyitót és a sorsolást, másnap indul a pontvadászat. Elutazása előtt Lékó Péter azt ígérte, hogy csak a versenyre koncentrál, fizikálisan tökéletesen felkészült, és nem foglalkozik azzal, hogy mi történik majd a FIDE Végrehajtó Bizottságának Tbilisziben megtartandó ülésén. Kaszparov február 26-ig kapott haladékot, hogy döntsön: játszik-e Kaszimdzsanov ellen Isztambulban tervezett világbajnoki döntőn. Ellenkező esetben új ellenfelet jelölnek ki, és Lékó Péter neve is felmerült. Nagymesterünk Wijk aan Zee-ben remek taktikával, magabiztos játékkal vívta ki remek sikerét. Edzőjével, szekundánsával, Arshak Petroszjannal alaposan kielemezték a partikat, és nagy várakozással tekint az újabb nagy csata elé.

Kaszparov egy év után játszik ismét szuperversenyen, novemberben az orosz Szuperbajnokság megnyerésével bizonyította, hogy igazi kihívás megsokszorozza erejét. A januári Corus tornán sikeresen rajtoló, majd a harmadik helyet megszerző Veszelin Topalov, az angolok legjobbja, Michael Adams is nagy reményekkel vág neki a küzdelemnek. A házigazdák kedvence, Francisco Vallejo Pons már számtalanszor bizonyította, hogy ellene senki sem mehet biztosra. Linaresben újonc a FIDE világbajnoka, az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov.

A szervezők több eldőlt játszmát, harcosabb versenyt szeretnének, ezért megváltoztatták a díjazást, a magas extrahonorárium helyett a díjalapot növelték, 100 ezer euró az első helyezett jutalma, 75 ezer, 50 ezer, 25 ezer, 20 ezer, 15 ezer a további jutalom, az utolsó helyezett 12 500 euróval gazdagodik. A tornán a hagyományos időbeosztás mellett küzdenek a résztvevők, két-két óra a negyven lépésre, 20 lépésre egy-egy óra, majd fél-fél óra a játszma befejezéséig. Az utolsó fordulót március 10-én játsszák, a tornán két szabadnap lesz, március 1-jén és 7-én, de minden nagymester a páratlan résztvevői szám miatt még újabb két pihenőnaphoz jut.

A szuperverseny mezőnye:
Garri Kaszparov (orosz, 2804)
Viswanathan Anand (indiai, 2786)
Veszelin Topalov (bolgár, 2757)
Lékó Péter (magyar, 2749)
Michael Adams (angol, 2741)
Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2686)
Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2678)

A torna résztvevőinek korábbi linaresi szereplései:

Év

Kategória

Élő

Kaszparov

Anand

Topalov

Adams

Lékó

Vallejo

1990

XVI

2628

12

1

---

---

---

---

---

1991

XVII

2658

14

2

9-11

---

---

---

---

1992

XVII

2658

14

1

5-7

---

---

---

---

1993

XVIII

2676

14

1

2-3

---

---

---

---

1994

XVIII

2685

14

2-3

7-9

7-9

---

---

---

1995

XVII

2654

14

---

---

3-4

---

---

---

1997

XVIII

2700

12

1

6

3-4

3-4

---

---

1998

XXI

2752

7

3-4

1

7

---

---

---

1999

XX

2733

8

1

3

---

8

4

---

2000

XXI

2751

6

1-2

3-6

---

---

3-6

---

2001

XIX

2721

6

1

---

---

---

2-6

---

2002

XX

2732

7

1

3-5

---

3-5

---

6

2003

XX

2733

7

3-4

3-4

---

---

1

6

2004

XX

2731

7

2-3

---

5-6

---

2-3

6-7



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!