Fischert 30 éve fosztották meg világbajnoki címétől

A sakkozás 11. világbajnoka, Robert Fischer március 24-én az izlandiak tizedik nagymestereként érkezett meg Reykjavík repülőterére. A 62 éves nagymester 13 éve figyelmen kívül hagyta a Jugoszlávia ellen meghirdetett bojkottot, és húsz évvel emlékezetes világbajnoki döntőjük után ismét megmérkőzött Borisz Szpasszkijjal. A mérkőzés megnyeréséhez szükséges tíz győzelmet csak a 30. játszma után érte el, 17,5-12,5-ös sikerével ért véget a találkozó. Fischer ezután nem térhetett haza Amerikába, sokáig élt hazánkban is, és tavaly nyáron tartóztatták le Tokió repülőterén, amikor már érvénytelen amerikai útlevéllel akart Fülöp-szigetekre utazni.  A sakkvilág összefogott kiszabadításáért, az izlandi parlament soron kívül megszavazta állampolgársági kérvényét, és Fischer új életet kezdhet a szigetországban. Egyelőre azonban csak politikai nyilatkozataival borzolja a kedélyeket.

Harminchárom év telt azóta, hogy az amerikai nagymester megtörte a szovjet hegemóniát, és elhódította a világbajnoki címet Borisz Szpasszkijtól. A mérkőzés előzményei is óriási sajtóvisszhangot kaptak, hiszen Fischer újabb és újabb követelésekkel állt elő. A szervezőkkel, a rendezőkkel vívott harca végigkísérte pályafutását, magasabb pénzdíjakért, jobb versenyzési körülményekért küzdött. Fischer állandó összetűzéseinek gyümölcsét a későbbi nemzedék aratta le.

Még mindig élénken él emlékezetünkben, hogy Fischer a világbajnoki döntő első partijában egy h2 gyalog könnyelmű leütése után bajba került, és el is vesztette a játszmát. A másodikra sor sem került, Szpasszkij játék nélkül nyert. A Szovjet Sakkszövetség határozott utasítására ellenére a szovjet világbajnok nem utazott el, elfogadta Fischer bocsánatkérését, és a mérkőzést végül Fischer 12,5-8,5 arányban megnyerte, és elhódította a világbajnoki címet.

Fischer világelsőként szép terveket dédelgetett, szerette volna megdönteni Emanuel Lasker rekordját, aki 27 évig volt világbajnok, a legnépszerűbb sportágak egyikévé tenni Amerikában a sakkozást. Elképzelései "zátonyra futottak", a FIDE vezérkarával nem tudott megegyezni.

A világbajnoki döntőt tíz nyerésig akarta játszani, ahol 9-9 neki, azaz a címvédőnek kedvezett volna. Harminc éve már, hogy a FIDE holland elnöke, Max Euwe megfosztotta őt címétől, és Anatolij Karpovot "koronázták meg". Nemzedékek nőttek fel Fischer játszmáin, élvezetes, dinamikus sakkot játszott, és korai visszavonulása óriási veszteség volt.

Robert Fischer az 1992-es "visszavágóig" egyetlen tornán sem szerepelt, de a mérkőzés partijai egyértelműen jelezték, hogy a sakktól nem szakadt el, tudása, zsenialitása nem kopott meg.

Nem véletlen, hogy Garri Kaszparov "A nagy elődeim" sorozat negyedik kötetét Fischernek szentelte. A szovjet sakkiskola hegemóniáját megszakító bámulatos tehetségű sakkozó 1957-ben nyert először amerikai bajnokságot, bajnoki címet még hétszer szerzett, 1963-ban 11 partiból 11 győzelemmel.

A világ legfiatalabb nagymestereként ünnepelték, nem tűrte a megalkuvást sem a játszmáiban, sem a diplomáciában. Az amerikai kormány tiltása ellenére 1965-ben játszott a havannai Capablanca emlékversenyen, igaz ezt csak telexen elküldött lépéseivel tehette meg. Fischer 1959-ben már a világbajnok-jelöltek tornáján szerepelt. Bled, Zágráb és Belgrád volt a színhelye a sakktörténelem egyik legemlékezetesebb viadalának, amely Michail Tal győzelmével végződött. Fischer három év múlva sem tudta átverekedni magát a "szovjet falon", a körmérkőzéses rendszer nem kedvezett neki.

1967-ben Fischer újra próbálkozott, de a zónaközi döntőről nyerő helyzetből visszalépett. Pedig ebben az esztendőben sikerek egész sorát érte el, első lett Szkopjéban (13,5/17), Monte-Carlóban (7/9). Egy év múlva Netanyában 11,5 pontot gyűjtött 13 játszmából, Vinkovciban 11-et 13 partiból. 1970-ben Rovinj-Zágráb ünnepelte, 13 pont 17 játszmából, Buenos Airesben 15 pontot szerzett 17 összecsapásából.

Érdekesen kezdődött az 1970-es év, hiszen a belgrádi rendezők minden árat megadtak volna azért, hogy Fischer játsszon a Szovjetunió-Világválogatott tíztáblás, négyfordulós mérkőzésen. Bent Larsen azonban ragaszkodott az első táblához, végül Fischer elvállalta a meccset, és a második táblán 3-1-re legyőzte Tigran Petroszjant.

A kompromisszum már biztató légkört teremtett a következő affér megoldásához. Fischernek nem lett volna indulási joga a Palma de Mallorca-i zónaközi döntőn, hiszen nem játszott az amerikai bajnokságon, amely egyúttal zónaversenynek számított. Benkő Pál sietett segítségére, lemondott a részvételről, és helyét átadta Fischernek. A FIDE a riválisok nagy bánatára elfogadta a cserét, és az amerikai nagymester 3,5 ponttal előzte meg a dán Bent Larsent, akitől egyetlen vereségét szenvedte el. Bámulatos eredmény a 23 partiból szerzett 18,5 pont.

Következtek a világbajnok-jelölti páros mérkőzések. A nyolc között Mark Tajmanov volt az áldozata, 6-0 az amerikainak. Hiába nyilatkozta Larsen, hogy jók az esélyei, ő is kapott egy hatost. Petroszjan egy partit tudott nyerni, de 6,5-2,5-ös győzelemmel Fischer elérte álmát, a világbajnoki címért játszhatott, és Szpasszkij legyőzésével a sakkozás 11. világbajnoka lett.