Vágólapra másolva!
Sorozatban negyedszer nyerte meg a sakkcsapat-bajnokságot a Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp együttese. Vasárnap a Tulip Inn Millenium Hotel nagytermében rendezték meg a csb első osztályának utolsó fordulóját. A zalaegerszegiek már szinte bajnokként ültek sakkasztalhoz, Portisch Lajos vezetésével rendkívül motiváltan játszottak, és 8,5-3,5-ös győzelmüknek köszönhetően 12,5 pontos előnnyel hódították el a bajnoki címet. Az ASE Paks végül ezüstérmesként zárt, a Nagykanizsai Tungsram a nagyarányú vereségének köszönhetőn csak harmadik lett. A BEAC Rufusz és a Vasas-Novák kényszerült búcsúzni az első osztálytól. Az 1978-as Buenos Aires-i aranyérmes válogatott tagja, Csom István sikeres pályafutásának elismeréseként Maróczy-díjat kapott.

Óriási fölénnyel nyerte meg a 12 csapat részvételével megrendezett első osztályú csapatbajnokságot a Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp. A címvédő a záró fordulóban játszmát sem veszítve, 8,5-3,5-re győzött az ezüstéremre pályázó Nagykanizsai Tungsram ellen, és nevető harmadikként az ASE Paks lett a második. Portisch Lajos az éltáblán sötéttel győzte le Vajda Leventét. A Nemzet Sportolója, Zalaegerszeg díszpolgára valamennyi mérkőzésen szerepelt, és a 11 játszmából gyűjtött 7,5 ponttal igazi vezéregyénisége volt a bajnokcsapatnak. A legjobb egyéni eredményt Horváth Csaba érte el, tíz partijából 8,5 pontot szerzett. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Mádl Ildikó, aki tízszer szerepelt és 8 ponttal járult hozzá az újabb bajnoki cím megszerzéséhez. Kitűnően szerepelt Boros Dénes, tartja jó formáját Horváth Ádám. Zalaegerszegen első idényét játszó Gyimesi Zoltán is remekelt.

A csapatkapitány, Horváth Tamás nemzetközi mester 42 éve játszik Zalaegerszegen, így mindent tud az egyesületről. Az [origo]-nak a csapat helyzetéről, szponzoraikról nyilatkozott, értékelte saját csapatának teljesítményét, a sakk népszerűségének titkát, az utánpótlás helyzetét.
"A Zalaegerszegi Csuti Sk. 1987. február 1-én alakult meg, amikor a ZTE mint mamutegyesület megszűnt. Ahogy ez gyakran megtörténik, kilátástalannak tűnő helyzetünkből később tőkét kovácsoltunk, mert ma már közel 20 éves rutinunk van az önálló és önellátó egyesületi életből. Főtámogatónk Zalaegerszeg Megyei Jogú Város, névadó szponzorunk immár ötödik éve a Hydrocomp Mélyépítő Kft. Rajtuk kívül még kb. húsz, kisebb-nagyobb összeggel támogató gazdasági szervezettől szedjük össze éves költségvetésünket."

- Az idei volt a 34. idényük, a sikerek mellett voltak nehezebb évek is.
- 1972 óta játszunk az NBI-ben. A négy bajnoki cím mellett még ezüst-és bronzérmeket is gyűjtöttünk, de a kezdeti években és az említett ZTE-től való elszakadás után még gyakran mozgott a léc, a kiesés réme reális veszélyként leselkedett ránk.

- Mennyire népszerű Zalaegerszegen, a megyében a sakkozás?
- Az utóbbi időben jó szerepésünk hatására ugrásszerűen megnőtt a sakkozó gyerekek száma. Jelenleg 160, 6-16 éves fiatalt oktatunk és versenyeztetünk. Zalában sorozatban rendezzük a rangos versenyeket, 2003-ban a férfi bajnokságnak Hévíz adott otthont, Nagykanizsán nagymesterversenyt szerveztünk. Tavaly Zalaegerszegen rendeztünk tornát, május 20-28 között pedig immár a 24. Zalakaros Kupára kerül sor kb. 150-200 résztvevővel. Nagy sikere volt 2003-ban a Zalaegerszeg-Nagykanizsa 100 táblás meccsnek, ami végül 125 táblásra sikerült. A bajnokság utolsó fordulójában sportszerű küzdelemben éppen Nagykanizsát fosztottuk meg az ezüstérem megszerzésének lehetőségétől. Az idei bajnokságban a viadal közepén még csak 2,5 pont előnyünk volt a Paks előtt. Véleményem szerint megérdemelték a második helyet. Tartalékcsapatunk az NBI/B-ben az 5. helyet szerezte meg. 13(!) éves átlagéletkorú csapatunk a Zala Megyei Felnőtt Csapatbajnokságban a középmezőnyben végzett, Bali Eszter 9-ből 7, Tér Marcell és Horváth Dániel 6,5-6,5 pontot szerzett. A csapat szóra sem érdemes mindenesei: dr Varga Tibor( titulus szerint szakosztályvezető) és jómagam. 42 éve igazoltam le Zalaegerszegre, ez az első - és reményeim szerint - utolsó egyesületem.

Az ezüstérmes ASE Paks utánpótlás-edzője, Molnár Béla nemzetközi mester érthetően elégedett volt az utolsó forduló eredményeivel.

- Számítottak arra, hogy a két zalai csapat meccsén ilyen eredmény születik?
- Csodák márpedig vannak, és van sportszerűség is, korrekt versenyszellem a sakkban. Ezt igazolta a rendkívül kiélezett helyzetben játszott záró forduló. A sorozatban negyedik bajnoki győzelmére készülő zalai csapatot ezúttal sem lehetett megszorítani, csupán a második helyezés kérdésében bizonyulhatott döntőnek a hajrá. Az ASE hátránya három és fél pontos volt a Nagykanizsával szemben. Az izgalmakat fokozta, hogy ezúttal egy helyszínen játszottuk a záró fordulót, így mindkét rivális folyamatosan nyomon követhette az egyes mérkőzések alakulását. Esélyünk a fordulót megelőzően - jelentős hátrányunk miatt - inkább csak elméletinek volt mondható és a nagyarányú győzelem mellett, leginkább a bajnokcsapat harci kedvében reménykedhettünk. A meglepett kanizsaiak előnye hamar elolvadt és rémálomszerűen ismétlődött számukra a két éve az ASE ellen az utolsó pillanatban elvesztett ezüst emléke, amikor 8,5-3,5 arányban kiütéses vereséget szenvedtek. Az ASE élt a lehetőséggel, 8-4-es győzelmünk ugyan mérsékeltnek mondható, ám így is egypontos előnnyel szereztük meg második csapatbajnoki ezüstérmet. A főként ifjúsági nevelőmunkájával kitűnő gárda szakmai sikerét emeli, hogy a frissen "beépített" és egyúttal legfiatalabb versenyzője, a 15 éves Szabó Krisztián 9,5 pontjával a bajnokság legeredményesebb versenyzőjének kiírt emlékplakettet is elhódította. A jövőt tekintve bíztató, hogy az átlagéletkort figyelembe véve a legfiatalabb csapat az első osztályban és reménységeinkre nemcsak csapatunk, de a teljes magyar sakkozás is bizakodva tekint.

A bajnokság utolsó fordulójában nem minden csapat követte a Csuti-Hydrocomp példáját, több együttes is tartalékos összeállításban szerepelt. A PIREMON SE gárdájában a nagymesterek nem játszottak, a BEAC-RUFUSZ a meglepetésszerű győzelemmel sem tudta elkerülni a kiesést. Az utolsó pillanatban megmenekült a Haladás és a PMSE együttese.

Az utolsó forduló eredményei:
Csuti - Hydrocomp - Nagykanizsai Tungsram 8,5 - 3,5
PMSE. Antenna Hungária - Makói SVSE 7 - 5
Vasas - Novák - ASE Paks 4 - 8
Statisztika PSC. - Hajdúböszörmény SE 3,5 - 8,5
Honvéd - Haladás VSE 5,5 - 6,5
BEAC - RUFUSZ - PIREMON SE 6,5 - 5,5

A bajnokság végeredménye:
1. Csuti-Hydrocomp 91 pont
2. ASE Paks 78,5
3. Nagykanizsai Tungsram 77,5
4. Statisztika PSC 71,5
5. Honvéd 68
6. Hajdúböszörmény SE 66
7. PIREMON SE 61,5
8. Haladás VSE 58
9. Makói SVSE 58
10. PMSE Antenna Hung. 56
11. BEAC-RUFUSZ 55,5
12. Vasas-Novák 50,5

A bajnok Csuti-Hydrocomp tagjai és egyéni eredményeik:
Portisch Lajos 7,5/11, Sax Gyula 6/9, Igor Stohl 4/8, Dusko Pavasovic 1/2, Gyimesi Zoltán 6/7, Horváth Ádám 8/11, Horváth Csaba 8,5/10, Horváth József 6,5/10, Grószpéter Attila 7/10, Boros Dénes 8,5/11, Horváth Tamás 6/10, Horváth Gyula 8/11, Pálkövi József 0/2, Mádl Ildikó 8/10, Mészáros Tamás 3/4, Csiszár Csaba 1/3, Horváth Sándor 0,5/1, Portisch Ferenc 1/1, Porubszky Mária 0,5/1 pont.

Az ezüstérmes ASE Paks csapatának tagjai és egyéni eredményeik:
Berkes Ferenc 6,5/9, Ács Péter 5,5/11, Vladislav Nevednichy 3/5, Csom István 6/11, Papp Gábor 7/10, dr. Hazai László 2/5, Tóth András 7/11, Vidéki Sándor 6,5/11, Györkös Lajos 8/11, Pataki Győző 5,5/11, Molnár Béla 2/8, Szabó Krisztián 9,5/11, Siklósi Zoltán 2,5/4, Mácsik Tamás 2,5/3, Tóth Lili 5/11

A bronzérmes Nagykanizsai Tungsram csapatának tagjai és egyéni eredményeik:
Vajda levente 5/10, Flumbort András 5,5/10, Faragó Iván 7/11, Horváth Péter 5/11, Bokros Albert 6,5/11, Almási István 6,5/11, Bánusz Tamás 7,5/11, Krizsány László 7/11, Krutti Valér 6,5/11, Vajda Albert 0,5/1, Bagonyai Attila 6,5/11, Kustár Sándor 3,5/5, Vajda Szidónia 6,5/9, Orsó Miklós 3/5, Ladányi Zsolt 0,5/1, Kiss Judit 0/2, Ragats József 0,5/1 pont.

A bajnoki díjkiosztón az 1978-as Buenos Aires-i olimpiai bajnokcsapat tagjának, Csom Istvánnak sikeres pályafutását Maróczy díjjal jutalmazták. A 65 éves nagymester még három olimpiai ezüstéremmel is büszkélkedhet (1970 Siegen, 1972 Szkopje és 1980 Málta), 1985-ben a csapat-világbajnokságon második helyezett válogatottunkban szerepelt. Európa-bajnokságon háromszor volt tagja ezüstérmes csapatunknak (Kapfenberg 1970, Moszkva 1977, Skara 1980), kétszer bronzérmes együttesünkben is játszott, Bath (1973), Plovdiv (1983).

Verőci Zsuzsa

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!