Vágólapra másolva!
A Kazanyban zajló 58. orosz sakkbajnokság ötödik fordulójában az éllovas Kobalija sötéttel gyorsan remizett. Kaszparov egykori szekundánsa holtversenyben vezet, mert Volkov győzelemmel befogta őt. A legmagasabb Élő-pontszámú Barejev ismét nyert, feljött a holtversenyes harmadik helyre. A kilencfordulós svájci rendszerű viadalon az első hét helyezett harcolja ki a jogot a decemberi szuperbajnokságon való indulásra.

A mesterhármassal rajtoló Michael Kobalija holtversenyben vezet a 66 résztvevős, kvalifikációs orosz sakkbajnokságon. A 100 ezer dollár díjalapú tornán a 16. helyre rangsorolt nagymester az ötödik játéknapon sötéttel lépésismétlés után a 22. lépésben remizett Rublevszkijjel. Mindössze 17 húzás után kötött békét Inarkijev és Motylev, 21-ben remizett Zvjagincev és Harlov. Taktikáznak a nagymesterek, a kilencfordulós svájci rendszerű viadalon könnyebb ellenfelekre vágynak. Könnyű győzelmet aratott Volkov, Korotylev sokat ígérő centruma szinte pillanatok alatt vált romhalmazzá.

A bajnokságon messze a várakozáson felül szerepel a nemzetközi mesteri címmel rendelkező Csuprov, ezúttal Halifman kesereghetett, hogy előnyös pozícióját nem tudta győzelemig fokozni. A harmadik fordulóban elszenvedett vereségét Barejev kettős győzelemmel próbálta kijavítani, de a holtversenyes harmadikok között a Bucholz számítás alapján egyelőre csak a 12.

Az 5. forduló érdekesebb eredményei:
Rublevszkij (2645) - Kobalija (2614) döntetlen
Inarkijev (2618) - Motylev (2675) döntetlen
Zvjagincev (2659) - Harlov (2619) döntetlen
Korotylev (2604) - Volkov (2622) 0 - 1
Halifman (2653) - Csuprov (2477) döntetlen
Barejev (2688) - Belov (2596) 1 - 0
Galkin (2598) - Tyimofejev (2661) 0 - 1
Jakovenko (2627) - Jakovics (2560) 1 - 0
Tkacsijev (2625) - Kurnoszov (2549) 1 - 0
Szakajev (2669) - Brizgalin (2480) 1 - 0

Az élcsoport állása:
1-2. Kobalija (2614) és Volkov (2622) 4 pont
3-12. Rublevszkij (2645), Inarkijev (2618), Csuprov (2477), Motylev (2675), Zvjagincev (2659). Harlov (2619), Tkacsijev (francia, 2625), Jakovenko (2627), Tyimofejev (2661) és Barejev (2688) 3,5,
13-24. Sarijazdanov (2592), Najer (2614), Halifman (2653), Grigorjanc (2562), Korotylev (2604), Alekszejev (2625), Szmirnov (2635), Lasztin (2583), Vitugov (2513), Szakajev (2669), Bocsarov (2574) és Hismatullin (2583) 3.

Korotylev,A (2604) - Volkov,S (2622)
Szláv védelem [D10]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 a6 5.Fd3 b5 6.b3 Fg4 7.Hge2 Fh5 8.0-0 e6 9.f3 Fd6 10.e4 dxe4 11.Hxe4 Hxe4 12.Fxe4 Fg6 13.c5 Fe7 14.a4 b4 15.Ff4 0-0 16.Fxb8 Fxe4 17.fxe4 Bxb8 18.Bc1?!

Nagyon fontos tempót ajándékozott sötétnek. Jobb volt 18.Vd3 e5 19.Vc4 g5 20.Bad1 folytatás.

18...Fg5 19.Bc2

Forrás: [origo]

19...f5!

Aláaknázza világos oly erősnek tűnő centrumát, a kezdeményezést megragadja sötét.

20.e5 Fe3+ 21.Kh1 f4 22.Vd3 Vd5 23.Bd1 Bbd8 24.h3 Bf5 25.Vc4 Bxe5 26.Bf1 Bf5 27.Vxd5 Bdxd5 28.a5 Fxd4 29.Bxf4 Fe5 és világos feladta

Barejev,E (2688) - Belov,V (2596)
Nimzoindiai védelem [E39]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 c5 5.dxc5 0-0 6.a3 Fxc5 7.Hf3 b6 8.Ff4 Fb7 9.Bd1 Hc6 10.e4 He7 11.h4

Barejev a 2003-as Európa Kupa döntőjében érzékeny vereséget szenvedett Ivancsuktól. Az ukrán sakkozó látványos partiban kényszerítette feladásra: 11.h3 Hg6 12.Fh2 Hh5 13.Vd2 Hf6 14.Vc2 Hh5 15.Vd2 Hf6 16.b4 Fe7 17.Fd3 a5 18.Vb2 Hh5 19.0-0 Hhf4 20.Bfe1 axb4 21.axb4 f5! 22.Hd4? Hxd3 23.Bxd3 Vc8 24.Hdb5 fxe4 25.Hd6 után sötét remek megoldást talált a vezéráldozattal.

Forrás: [origo]

25...exd3!! 26.Hxc8 Baxc8 27.Vd2 Fxb4 28.Vxd3 Hh4 29.Bb1 Fxc3 30.Vxc3 Fxg2 31.Fg3 Fe4 32.Bxb6 Bxc4 következett sötét döntő fölényével. Az idei bermudai tornán a lengyel Macieja más változatban diadalmaskodott. 13... f5-re az indiai Harikrisna azonnal hibázott 14.exf5?-tel. 14... Fxf3! 15.gxf3 Hh4 16.Fe2 Vf6! 17.Vd3 Hg2+ 18.Kd2 Hhf4 19.Fxf4 Hxf4 sötét meggyőző fölényéhez vezetett. Barejev új folytatással kísérletezett, amely nagy bonyodalmakat eredményezett és Belov eltévedt.

11...Hg4 12.Bd2 f5 13.Fd3 Hg6

Sötét kevesellte a 13...fxe4 14.Fxe4 Bxf4 15.Fxb7 Bb8 16.Fe4 Hf5 17.Fxf5 exf5 18.0-0 Bxf3 19.gxf3 Vxh4 remit?

14.Fg5 Vb8 15.b4 Fd6 16.exf5 H6e5 17.Fe4

Forrás: [origo]

17...Hxc4?!

Sötét nem reménykedhetett elegendő ellenjátékban a 17...exf5 18.Fxb7 Vxb7 19.Bxd6 Hxf3+ 20.gxf3 Bae8+ 21.Kd2 Vxf3 22.Vd1 bonyodalmakban a tisztáldozatért, de 17...Hxf3+ 18.gxf3 exf5 19.Fxb7 Vxb7 20.Bxd6 Vxf3 21.0-0 He5 22.Bd4 Vh3 23.f3 Hxf3+ 24.Bxf3 Vxf3 25.Bd3 Vg4+ 26.Vg2 Bac8 folytatásban dinamikus állást érhetett volna el.

18.Bd4! Fg3 19.0-0

Nem kecsegtetett semmi jóval a 19.Bxc4 Hxf2 20.0-0 Hxe4 21.Hxe4 Bxf5 22.Bd4 változat sem.

19...d5 20.Fxd5 Fh2+ 21.Kh1 exd5 22.Bxg4 He5 23.Hxh2 Hxg4 24.Hxg4 d4 25.He2 h6 26.Vc4+ Kh8 27.Ff4 Ve8 28.Hg3 és sötét feladta

A korábbi fordulókban két érdekes taktikai lehetőségre bukkantam. A gyengébb Élő-pontszámú sakkozók remekeltek.

Filippov,V (2621) - Szavcsenko,B (2534)

Forrás: [origo]

29...Fa4! 30.Vc4

A kötés halálos, 30.Vd2-re 30...Bb2 nyert.

30...Bbxb1! 31.Bxb1 Fxd1 32.Vxe6+

Világos tiszthátránnyal küzdhetett volna a 32.Bxa1 Fxa1 33.Vxe6+ Vf7 34.Vc8+ Kg7 35.Vd8 folytatásban.

32...Vf7 33.Vc8+ Kh7 34.Bxa1 Fd4+! 35.Kh1

A világos király nagy bajban, 35.Kf1-re 35...Vc4+ nyer. A sarokba kényszerített királyra más csapás várt, a futópár ereje látványos diadalt eredményezett!

Forrás: [origo]

35...Vxf3!! és világos feladta

Csuprov,D (2477) - Hismatullin,D (2583)

Forrás: [origo]

20.Hg5! Fxg5?

Sötét megkönnyíti világos nyerését. Jóval nehezebb lett volna Csuprov feladata a 20...Bf8 21.Bxf7 Bxf7 22.Hxf7 Hxe3 23.Hfd6+ Fxd6 24.Hxd6+ Kc7 25.Hxb7 Bg8 26.Bd2 Kxb7 27.Fe4+ Kc7 28.Be2 Hxc4 29.Fd3 Bg4 30.b3 Hb6 31.Bxe5 folytatásban. Nem gond világos nyerése 23... Kb8-ra 24.Hxb7 Hxd1 25.Fxd1! a6 26.Hc3 Kxb7 27.Ff3+ Kb8 28.Fxa8 Kxa8 29.Kf2-vel. A leggyengébb 20...Hxe3-ra 21.Bxf7 Be8 22.Hxe6 Hxd1 23.Fxd1 végez sötéttel.

21.Bxf7 Kb8?

A bástyakettőzést megengedni felér az "öngyilkossággal". Jobb volt 21...Fxe3+ 22.Kf1 Fc6 23.Bc7+ Kb8 24.Bxc6 Fd4 25.Fe4 He3+ 26.Ke2 Hxd1 27.Kxd1 Bf8 28.Bxe6, de aligha kétséges a játszma sorsának végső kimenetele.

22.Bdd7 Fc6

Forrás: [origo]

23.Hd6!! Fxe3+ 24.Kf1 Fxd7 25.Bxd7 Bf8+ 26.Ke1 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!