Vágólapra másolva!
Marija Sarapova ellen kevésnek bizonyult az a játék, ami a címvédő búcsúját eredményezte két napja: Daniela Hantuchova is kiesett a 12,1 millió euró összdíjazású ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A férfiaknál Ivan Ljubicic játszmavesztés nélkül jutott a negyeddöntőbe - a 2002-es bajnok Thomas Johansson volt a horvát negyedik áldozata.

Siklós Erik helyszíni tudósítása Melbourne-ből

Jelentős anyagi veszteséget okozott a hőség az Australian Open szervezőinek. A bajnokság első négy napján rendre többen látogattak ki a Melbourne Parkba, mint egy éve, de péntek óta fokozatosan csökkent a nézőszám. Vasárnap már jó tízezerrel kevesebb szurkolót regisztráltak, mint tavaly. Ez, figyelembe véve a jegyárakat és az elmaradt fogyasztást, vásárlást, minimum félmillió dolláros veszteség.

A négy Grand Slam-helyszín közül az ausztrál a legfelkészültebb az időjárás okozta nehézségek leküzdésében, de egy szabadtéri rendezvénynél nem lehet teljesen kivédeni a természeti csapásokat. A Roland Garroson, Wimbledonban és a US Openen áll a játék, ha esik az eső. A két európai helyszínen sötétedés után sem lehet teniszezni. Nem egyszer előfordul, hogy estére kiderül, de világítás hiányában nem tudják pályára küldeni a játékosokat. Melbourne-ben két arénában bármikor teniszezhetnek és vasárnap például - ausztrál idő szerint - este nyolc óra után kezdtek játszani a többi pályán, addigra ugyanis elviselhetővé enyhült a hőmérséklet.

A még versenyben lévő egyetlen magyar, Szávay Ágnes egész nap pihent, mert ő is kisebb napszúrást kapott, fáj a feje. Páros partnere, Michaella Krajicek állapota sajnos nem sokat javult, továbbra is gyengének érzi magát. A holland még szombaton, a Mauresmo elleni mérkőzésen lett rosszul a kánikulában. A fiataloknak nincs sok idejük a regenerálódásra, mert hétfőn tizenegy órától a Margaret Court Arénában mérkőznek a második kiemelttel párosban.

A nőknél a felső ágon maximálisan bejött a kiemelés: az első, a negyedik, a hatodik és a nyolcadik került a negyeddöntőbe. Ahhoz képest, hogy a hét elején azt írtam, a női teniszben sokkal kiegyenlítettebb lett a mezőny, mint néhány éve és a legjobbak már a verseny első napjaiban sem mehetnek biztosra, nem vehetik könnyen a meccseket, meg kell állapítani, hogy a Lindsay Davenport, Marija Sarapova, Justine Henine-Hardenne és Nadja Petrova négyes tizenhat mérkőzésen mindössze egy játszmát vesztett (Davenport még Kirilenko ellen). Eddigi fölényükre jellemző, hogy húsz játszmát nyertek 6:1-re vagy 6:2-re.

A negyedik fordulóban Sarapovára várt a legnehezebb feladat, mert Daniela Hantuchova önbizalma megnőtt Serena Williams legyőzésével. A hivatalosan Monte Carlóban élő szlovák ráadásul két éve Tokióban egyszer már jobbnak bizonyult a szibériainál. Igaz, azóta Marija, mint Ludas Matyi, háromszor is visszavágott. A Rod Laver Arena esti műsorában Sarapova az első játszmát 0:2-ről, a másodikat 0:3-ról nyerte egyaránt 6:4-re. Az Open előtt sérüléssel bajlódó orosz minden győzelmet ajándéknak tekint most, mert az utazáskor még abban sem volt biztos, hogy pályára léphet-e Melbourne-ben.

A hetedik kiemelt Ivan Ljubicic úgy lett a teniszelit tagja, top10-es játékos és Davis-kupa-győztes csapat vezéregyénisége, hogy soha egyetlen Grand Slamen sem jutott még a legjobb tizenhat közé. A vasárnapi, Thomas Johansson elleni mérkőzése volt a legelső negyedik fordulós találkozó az életében. A horvát tavaly kétszer is legyőzte a 2002-es Australian Open-bajnokot, de összesítésben még mindig a svéd vezetett 3:2-re az egymás elleni eredményben. Ljubicic első három mérkőzésén szettet sem vesztett, de azt talán még ő sem gondolta, hogy ezt a szokását a csendes skandináv ellen is megtartja. A 30 éves Johansson nem tudott mit kezdeni az alapvonalról agresszívan és pontosan teniszező horváttal, aki a negyeddöntőben - az ezen a szinten szintén újonc - Bagdatisszal találkozik.

Eredmények:
férfi egyes, nyolcaddöntő:
Bagdatisz (ciprusi) - Roddick (amerikai, 2.) 6:4, 1:6, 6:3, 6:4
Nalbandian (argentin, 4.) - Robredo (spanyol, 16.) 6:3, 6:0, 2:6, 6:2
Santoro (francia) - Ferrer (spanyol, 11.) 6:4, 7:5, 7:5
Ljubicic (horvát, 7.) - Th. Johansson (svéd, 10.) 6:2, 6:4, 6:4

női egyes, nyolcaddöntő:
Davenport (amerikai, 1.) - Kuznyecova (orosz, 14.) 6:2, 6:4
Petrova (orosz, 6.) - Vesznyina (orosz) 6:3, 6:1
Henin-Hardenne (belga, 8.) - Ruano Pascual (spanyol) 6:0, 6:3
Sarapova (orosz, 4.) - Hantuchova (szlovák, 17.) 6:4, 6:4

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!