Vágólapra másolva!

Virág ismétlésre készül Kínában

Virág Lajos fél év kihagyás után állt újra rendelkezésére a kötöttfogású birkózó-válogatottnak, és annak ellenére, hogy sokáig kérdéses volt indulása a világbajnokságon, két hónap alatt utolérte a többieket felkészülésben. A kényszerpihenőt egy komoly térdsérülés okozta a 96 kilogrammos versenyzőnek.

- Megnyugodott?
- Ha arra gondolok, hogy a térdem már jól szuperál, és a hazánkat én képviselem a vb-n, akkor igen, viszont a legutóbbi két külföldi verseny végeredményei bosszantottak. Brassóban 5. lettem, míg Lengyelországban a futottak még mezőnyében végeztem. A román versenyt még csak-csak megértettem, hiszen arcüreggyulladással birkóztam, ám Varsóban jó formában éreztem magam, de a korong feldobásnál soha nem én voltam a kedvezményezett, így nem lehettem érmes. Mondjuk az is igaz, hogy az olimpiai bajnok Gabert is megverték a versenyen. Sajnos el kell fogadni, hogy a mai birkózásban a szerencsének is hatalmas szerepe van.

- A szövetségi kapitány, Komáromi Tibor mennyire volt kritikus önnel szemben?
- Megbeszéltük a történteket, és a hátralévő időszakban a gyengéimet javítjuk.

- Pontosabban?
- Ezekről nem szívesen beszélek, mert félek, az ellenfeleim is olvassák az [origo]-t. Túl a tréfálkozáson, az emeléseket gyakorlom és a fizikai állapotomat tökéletesítem, mert még korántsem tartok ott, mint a tavalyi világbajnokság idején. Mérkőzéshiányom van, de annak nagyon örülök, hogy az edzőtáborban szlovák, cseh és finn partenerek is a rendelkezésemre állnak.

- Sokáig az is kérdéses volt, hogy ön indul-e vagy Kiss Balázs. Végül honnan tudta meg, hogy ön lesz a vb-résztvevő?
- Tulajdonképpen közvetve: a lengyel verseny után a kínai vízumigénylő lapot Komáromi Tibor az én kezembe adta.

- Kiss Balázzsal milyen viszonya? Gerjesztett ez a versengés feszültséget önök között?
- Erről szó sincsen, jó viszonyban vagyunk. Sokat beszélgetünk, de ha tétmérkőzésre kerül sor közöttünk, akkor ellenfélként küzdünk meg a szőnyegen.

- Ismert, hogy a szabadidejében diplomákat és nyelvvizsgákat gyűjt. Az edzőtáborok pihenőiben mivel üti agyon az időt?
- Most nem szereztem újabb diplomát, a negyedikhez nem írtam meg a szakdolgozatomat, jövőre halasztottam. A szabadidőmben számtalan újságot olvasok, amelyek általában gazdasági témákkal foglalkoznak, érdekel a tőzsde világa is, és ezek böngészése két edzés között maximálisan kikapcsol.

- A többiek miként fogadják ezt a sportágban kissé szokatlan tudásszomjat?
- Már megszokták. Régebben persze semmi mellett nem mentek el szó nélkül, de nem haragudtam rájuk. Valaki zenét hallgat, én olvasok.

- Akkor nyilván olvasott Németh Iván sikeréről, aki junior világbajnok és Európa-bajnok lett az ön súlycsoportjában.
- Természetesen, és mérhetetlenül örülök Iván sikerének, szenzációs eredményt ért el, és boldoggá tesz, hogy ehhez jómagam is hozzá tudtam járulni. Az sem mellékes, hogy jövőre már ő is felnőtt korosztályban birkózik, így Kiss Balázzsal egyetemben komoly kihívóim lesznek, akik mellett soha nem engedhetek le.

- Egyelőre azonban maradjunk még a kínai világbajnokságnál. A tavalyi budapesti ezüstérme után milyen reményekkel utazik?
- Miután a súlyomban 6-8 meghatározó ember van, és bárki képes megverni bárkit, ezért pontos helyezést nem mondok, de természetesen minél előbb szeretnék végezni. Szívesen megismételném a 2005-ös vb-t, ám sok múlik az utolsó simításokon.

NÉVJEGY

Születési idő:

1977. június 27.

Egyesület:

Vasas SC-Egri VSE

Edző:

Bódi Jenő

Legjobb eredményei:

világbajnoki ezüstérmes 2005.; olimpiai 9. helyezett 2004.

Tomka Tivadar

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!