A világranglistán második Justine Henin-Hardenne két játszmában nyert Flavia Pennetta ellen, így az első nap után egyenlő az állás a női teniszválogatottak Fed-kupájának döntőjében, Charleroiban.
Fed-kupa, döntő: Belgium - Olaszország 1-1 - állás az első nap után Kirsten Flipkens - Francesca Schiavone 1:6, 3:6 Justine Henin-Hardenne - Flavia Pennetta 6:4, 7:5
Vasárnap további két egyest, valamint egy párost bonyolítanak le.
A hatodik Európa-bajnokság bronzmérkőzésén 1980-ban a 11-es párbajban Csehszlovákia ugyanazt az öt játékost küldte a sorsdöntő rúgásra, akit az 1976-os döntőben, ráadásul ugyanabban a sorrendben. Vagyis Panenka rúgott ötödiknek, de ezúttal nem azzal a „szemtelen” mozdulattal talált a kapuba, amellyel négy évvel korábban. Ráadásul nem is az ő lövése lett a sorsdöntő, mert csak a 9. párban dőlt el a csata, „természetesen” Csehszlovákia javára.