Vágólapra másolva!
Ritter Árpád a magyar birkózósport elmúlt évtizedének az egyik legkiemelkedőbb alakja. A korosztályos versenyeken még kötöttfogásban riogatta az ellenfeleket, aztán tíz évvel ezelőtt úgy határozott, hogy mégis szabadfogású lesz. Döntését nem bánta meg, hiszen azóta kétszeres Európa-bajnoknak és világbajnoki ezüstérmesnek vallhatja magát.

- Számolja, hányadik Eb-je lesz az idei? - kérdeztük az április 25-30-a közötti, Moszkvai kontintensviadalra készülődő Ritter Árpádot.
- Nem tudnám megmondani, de tíz körül járhatok, vagy talán annál is többnél.

- Mi változott az első és a mostani Európa-bajnoki felkészülése között?
-
Talán a legfontosabb, hogy mára én lettem a csapat egyik legidősebb birkózója. A többiek szinte mind fiatalabbak, és míg az elmúlt években én kaptam a tanácsokat, most jómagam osztogatom.

- Sokszor kérdezik a fiatalok?
-
Nem mondanám, de ha kényes szituációba kerülnek a szőnyegen, egy-egy edzőmérkőzésen, akkor utána biztos, hogy közösen elemezzük a hibákat.

- Idén súlycsoportot váltott, mennyire viselte meg a "hízás"?
- A súlygyarapodásom jól sikerült, de ahhoz, hogy a 84 kg meghatározó embere legyek nemzetközi szinten is, sokat kell még erősödnöm. Jelen pillanatban 88 kiló vagyok, az ellenfeleim pedig egy tízessel többek lesznek, mint én. Erre alapozom Moszkvában is a taktikámat.

- Mégpedig?
- Miután a riválisok erősebbek, mint én, ezért nem kapaszkodom velük, hanem sokkal inkább a hirtelen támadásokat fogom erőltetni, mert úgy érzem, gyorsabb vagyok náluk. Ez lehet a kulcs a sikerhez, persze a jó sorsolás is szükségeltetik hozzá, de igazából annyira erős a felhozatal, hogy 10-12 ember pályázik az érmekre.

- Ön mire lehet képes?
- Idén birkóztam már egy-két versenyen, és jól ment a szőnyegmunka. Egy Európa-bajnokság hangulata az mindig más. Talán rutinosabb versenyzőként nem ragad el majd a harci hév és koncentrált birkózással bármi elképzelhető, de reálisan az tűztem ki magam elé, hogy 3-4 éles mérkőzést birkózzam, aztán, hogy ez mire lesz elegendő...

- Kétszeres Európa-bajnokként valószínűleg mindenki az ön skalpját szeretné megszerezni.
- Lehet, hogy egyeseknek ez plusz motivációt jelent, nem tudom, de annyit ígérhetek, nem fogom könnyen adni magam az új súlycsoportomban sem.

Tomka Tivadar

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!