Felspannolt fülledtség erotika nélkül

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka több százan követték figyelemmel a helyszínen a Red Bull Metro Ride extrém terepkerékpáros versenyt, melynek résztvevői a Deák téri metróaluljáró mozgólépcsőin és szerelvényeiben száguldozva próbálták túlszárnyalni egymást. A várakozásoknak megfelelően jól szervezett program volt, sokan érdeklődtek, és ráadásul a titkos esélyes nyerte a futamot. 

Még nem villogtak sárgán a jelzőlámpák a körúton, amikor szállingózni kezdtek az érdeklődők a Deák tér felé. Volt, aki kerékpárral jött egyenesen a Critical Massről (vajon hol húzta ki eddig?), és volt, aki pedig csak gyalog. A nézők az Erzsébet téri Gödörben gyülekeztek, ahol elég hamar tetőfokra hágott a hangulat. Sokan bicajos élményeiket osztották meg a többiekkel, néhányan - talán az alkohol hatására - változó hangerővel röhögcséltek ezen. Az óriás kivetítő még pihent, nem a pixelpontok, hanem csak az enyhe várakozás vibrált a levegőben. A szerencsésebbje persze VIP-ként regisztráltatta magát, így - "kiválasztottként" - lehetőséget kapott arra, hogy a mélybe mozgólépcsőzze magát.

A pályát bejárva megállapítottuk, hogy nem lesz gond: mindent látni fogunk. Tucatnyi képernyő, és egy, a sajtó számára szabadon hagyott mozgólépcső biztosított bennünket arról, hogy nem maradunk le semmiről. Fél 12-kor még feszülten rohangászó rendezőket és laza nyugalommal ácsorgó versenyzőket lehetett látni. Az [origo] munkatársa ekkor még nyugodtan, enyhén bóbiskolva kortyolgatta italát. A rendezvény egyik szervezője és ötletgazdája, Gulyás Mihály nem volt ilyen kényelmes helyzetben. "Két és fél napja nem alszom, fáradt vagyok, de látom, hogy minden jól alakul. Tegnap még festékszag áradt a peron mellett, mert még festettük a fordítórámpát. Jómagam is beszálltam ám!" A fiatalember tizenegy évvel ezelőtt, közlekedés közben álmodta meg ezt a versenyt. Az álom azonban nehezen akart megvalósulni. "Sajnos öt évvel ezelőtt, a Kontroll című film miatt nem sikerült megszervezni a versenyt. Azonban a BKV új vezetése az ötletünk mellé állt. Köszönet érte nekik!"

A verseny másik szervezőjéről, Berényi Zsoltról is ömlik a víz. "Fáradt, de felspannolt vagyok" - lihegi, majd megosztja velünk az oddsokat. "Megérzésem szerint George Atherton, Mexikóváros metróbajnoka fogja megnyerni a versenyt. Lévén, hogy ez abszolút technikai sport, persze mindenkinek, minden magyarnak is van esélye." És mit szólt az esélylatolgatáshoz maga George 'Gee' Atherton, 2006 DH Európa-bajnoka, a 2007. évi DH Világkupa 2., a vb 3. helyezettje? "Tegnap még normál járókelőkként néztük meg a pályát, most járom be először kerékpárral, és el kell mondanom, nagyon vagány! Első helyezést kell elérnem, nem mást! Már egy ideje tudok a versenyről, a meghívást örömmel fogadtam. Mint a legtöbb résztvevő, én is nagyon vártam!"

Gulyás Mihály arcán derű. "A legnagyobb örömöt az okozta, hogy a versenyzők kivétel nélkül kiemelték a szervezés színvonalát, ami azért is jóleső érzés, mert a versenynek nincs sportértéke. Megértették, hogy a downhillt be kell hozni az urbanizált közegbe, ami mindenkinek - szervezőnek és versenyzőnek egyaránt - kihívást jelentett." Nem vontuk kétségbe. Látva a kordonok hosszan kígyózó vonalát, az egyenpólós technikai és biztosító személyzet precíz, nézőbarát hozzáállását és az edzésköröket egyre zihálóbban rovó versenyzők arcán meg-megjelenő mosolyt, felmerült a kérdés, hogy lesz-e folytatás? De, mint kiderül, csak a koffeinadag spannolta fel fantáziánkat. Gulyás lehűti a kedélyeket. "Nem akarunk újabb hasonló rendezvényt szervezni a jövőben. Egyszer volt Budán kutyavásár. Innovatívak vagyunk, már újabb extrém ötleteken törjük a fejünket."

Hirtelen feltűnik az [origo] Vendégszobájában nemrég csetelő Török Péter is. "Nagyszerű a pálya. Nem annyira nehéz, ám sok dologra oda kell figyelni: vigyázni kell a korlátokkal, és a kifejezetten csúszós kövezettel." Nyilván ilyen pályán a speciális gumik helyes kiválasztása kiemelt szerepet kap. Ráadásul a kerékpárt is át kell alakítani. "A rugózáson dolgoztunk még délután is. Sprintes, tekerős részekkel tűzdelt a pálya, még a mozgólépcsőkön is tekerni kell. Már várom, hogy rajtolhassak. Esélyeinkről annyit: egyikünk sem állna rajthoz, ha nem érezne magában lehetőséget. De hozzá kell tenni, hogy a külföldi résztvevők jelentősen nagyobb tapasztalattal bírnak, mint mi. Erre a versenyre igazából nem lehet készülni, mindenki az elmúlt évek muníciójából merít."

Ezt a szakmai közönség elismerő hörgése is alátámasztotta. Néhány kísérő persze eleinte lemaradt a látnivalóról, de gyorsan tanultak. Amint az elrobogó bicajos moraja elhalt, rögtön az ellenkező irányba kellett nézni: a siker garantált volt! A kvalifikációs menetek után kialakult a döntő sorrendje, melyben a 32 versenyző között negyedikként Deli Gábor ért le a célig a leggyorsabban. Szinte hihetetlen, de egy-egy 42-45 másodpercig(!) tartó menet után minden résztvevő barátian "kibeszélte" a történteket. Deli mosolyog: "Meglepő eredmény számomra, nagyon örülök neki, mert kemény a mezőny. Az első próbaköreimben lassúbb voltam, óvatosabb, hiszen annyira síkos, csúszós a talaj, hogy estem is sajnos. Pedig többekkel konzultáltam a helyes gumiválasztás kérdésében. Nagyon hajtós a pálya, és sajnos nincs elég levegő itt lent a föld alatt."

Talán ennek (is) tudható be, hogy az egyre nagyobb csúszással indított menetek végül nemcsak a versenyzőket, hanem a nézőket is kifárasztották. A fülledt, izzadtságszagú, oxigénhiányos térből kettő- negyed 3 körül lassan elszivárgott az érdeklődők zöme és csak a nagyon kitartó kevesek élhették át az "én megmondtam" érzést: persze, hogy Gee Atherton nyert. Na, menjünk aludni...

Németh Tamás