Lékó Péter: Megváltozott a sakk, óriási a pörgés

Első számú sakkozónk, Lékó Péter rövid pihenés után megkezdte felkészülését a 17 éves norvég csodagyerek, a világranglistán ötödik Magnus Carlsen elleni, májusi rapid párosmérkőzésére. A miskolci párharc mellett még számtalan nagy torna vár Lékóra: az esztendő első három versenyének tanulságairól Szegeden beszélgettünk, értékelte teljesítményét, vázolta terveit. A világranglistán tizedik sakkozó megerősítette, hogy válogatottunk éltáblása lesz a novemberi drezdai sakkolimpián. Júniusban először a jereváni rapidtornán szerepel, majd a dortmundi szuperversenyen, augusztusban a moszkvai Tal-emlékversenyen ül sakkasztalhoz. A sakkolimpia után Katarban Grand Prix-tornán vesz részt.

- Az esztendő kiemelkedő eseménye lesz a novemberi drezdai sakkolimpia. Te leszel a magyar válogatott éltáblása?
- Már biztos, hogy játszom az olimpián, és nagyon bízom abban, hogy a legjobb összeállításban fogunk szerepelni. A cél a minél jobb szereplés, de objektíven és reálisan kell értékelni az esélyeket. Nagyon sok éremesélyes csapat van, válogatottunk is, de az első hat közé kerülés már jó eredménynek számít. Ismerve a lebonyolítást, sok múlik a szerencsén is, a párosításon, hogy melyik együttessel, mikor mérkőzünk meg, a jó színelosztás. Garancia nincs, a legjobb összeállításban az első hat közé kell kerülnünk, és ezen belül az érem megszerzése lehet a célkitűzésünk, és ezért fogok magam is küzdeni, tudásom legjavát akarom nyújtani. Külön örülök annak, hogy Pintér József kapitánysága alatt most fogok először játszani. A torinói sakkolimpia várakozáson felüli ötödik helyezése után, most Józsinak is összejön, hogy "álomcsapat" vezetője lesz, és közösen kihozzuk majd a maximumot a válogatottból.

- Izgalmas három hónapon vagy túl, három nagy versenyen játszottál. Wjk aan Zee, Morelia-Linares és Nizza a nagy sorozat állomásai. Wijk ann Zee, január, kellemetlen időjárás, hideg van, fúj a szél, mégis a sakkvilág krémje évről évre összecsap a holland tengerparti városkában. Mi a vonzereje a viadalnak?
- Nagy megtiszteltetés volt számomra az a felkérés, hogy a verseny alatti hagyományos menedzservacsorán a versenyzők nevében én mondhattam a köszöntőt, mint a legfiatalabb veterán, már 12. alkalommal játszottam Wijk ann Zee-ben, pedig még csak 28 éves vagyok. Fantasztikus hangulatú a verseny, ezért is nagyon szeretek Wijkben játszani. Ennél jobb atmoszférájú tornát el sem lehet képzelni, nemcsak a szupernagymesterek küzdenek meg, hanem nagy nevek csatáznak a "B"-versenyen is, ami szintén elit viadalnak számít. A "C"-nagymesterversenyen a feltörekvő fiatalok kapnak óriási lehetőséget, és az amatőrök számos tornája adja együttesen azt a hangulatot, amely speciális fesztivállá varázsolja a két és fél hetet. Úgy érzem, hogy szakmailag jól játszottam, és a partijaimban több volt, mint ahogy azt a végeredmény sugallja. Rossz kezdés után örültem annak, hogy pluszban végeztem. A sötét repertoárom stabil volt, erre jól tudtam építeni. A torna azonban rámutatott arra is, amit már pár éve érzek, hogy a helyzetkihasználásom nem éppen tökéletes, ezen kell javítanom, több van az állásaimban, mint ezt a pontszám mutatja.

- Ezekért az időzavaraidat okolhatod?
- Egyrészt igen, másrészt, hogy a világklasszikusokat le tudd győzni, túl is kell őket játszani. Muszáj alaposan játszanom, másképp nem kaphatok esélyt. Nehéz egyensúlyt teremteni. Ha gyorsabban játszanék, meghúznék felelőtlenebb lépéseket is, ahogy riválisaim is.

- Igazad van, de egy picit megváltozott a sakk, egyre inkább egyfajta lélektani hadviselés is. Észrevenni az ellenfél bizonytalankodását, meddig szabad elmenni a kockázatvállalással?
- Én sokkal inkább az objektív játékra törekszem, kevéssé törődöm az ellenfél gyengeségeivel, inkább a saját erősségemet próbálom kifejezésre juttatni, csak ez nem mindig sikerül.

- A világbajnokság előtt adott interjúban is hangsúlyoztad, hogy a nyugis állásokat kedveled, de azokban a pozíciókban az ellenfélnek is kevesebb hibázási lehetősége van.
- Ez igaz, ráadásul riválisaim elég jól ismernek már ahhoz, hogy ne engedjék meg a nekem picit jobb állásokat, ahol nyugodtan "nyúzhatom" őket. Ellenfeleim az én gyenge pontjaimat veszik célba, okosan, taktikusan játszanak ellenem. Jó példa erre például Tejmur Radzsabov, hiába ő a világos, a biztosra megy. Tisztában vannak azzal, hogy jól felkészült játékos vagyok, ezért kevesen vállalják fel az igazi elméleti párbajt. Nem törekednek arra, hogy túlzottan kiélezzék a küzdelmet.

- Mi volt a Corus-verseny kritikus pillanata?
- Feltétlenül a Vaszilij Ivancsuk elleni partim, amikor nem nyertem meg a játszmát. Győzelmem esetén az első helyekért küzdhettem volna, más lelkiállapot mellett játszhattam volna tovább. Ráadásul a remi után éppen Veszelin Topalovtól világossal vereséget szenvedtem, és mínuszba kerültem. Örülök annak, hogy a hajrában sikerült kettőt nyernem, ez a maximum volt, amit ebből a versenyből ki lehetett hozni. Magnus Carlsen és Sahriyar Mamedgyarov ellen két jó partiban győztem. Bár sokan mondták, hogy Magnus durva hibával vesztett, de azért hibázott, mert nagy nyomás alá helyeztem, és időzavarba került.

- Ez a játszma is azt mutatta, ha több gondot tudnál okozni ellenfeleidnek, ha kicsit harciasabban játszanál, többet hibáznának. A másik oldalról persze részedről is nagyobb kockázatokat jelentenének a bonyolultabb csaták.
- Én nem érzem azt, hogy nem játszom elég harciasan. Világossal sokkal agresszívebben játszom riválisaim ellen, mint ők ellenem, sötéttel könnyebben egyenlítek ki. Sokszor kerülök nyerés közeli helyzetbe, de aztán nem használom ki az esélyt. Ezért nem értem az időnként elhangzó kritikákat, mert csak a végeredményből indulnak ki. Viswanathan Anand és Levon Aronjan sok olyan partit nyer, aminek semmi köze a felkészülésükhöz. Gyakorlati játékkal, az esélyek jobb kihasználásával. Ha összeszámolnánk, hogy én hány lehetőséget hagytam ki, akkor fel sem merülne a kérdés, hogy miért nem játszom harciasabban. Úgy gondolom, hogy két nagymester jár kicsit előttem megnyitáselméleti felkészültségben, Vlagyimir Kramnyik és Veszelin Topalov. Anandnál ezt nem érzem, Aronjannál nem a megnyitáson van a hangsúly. Az utóbbi időben kétségkívül Kramnyik és Topalov ellen voltak nehézségeim. A többiek ellen tudom érvényesíteni az akaratomat, ők ketten sajnos megnyerik a megnyitáselméleti párharcokat, és ezzel lélektani előnybe kerülnek. A következő fél évben az a célom, hogy eljussak arra a szintre - kezdve az olimpiával és a Grand Prix-versenyekkel -, hogy velük szemben is sikeres legyek. Ehhez kell fél év, ez nem megy egyik napról a másikra. Fontos azt leszögeznem, hogy a mai szupernagymesterek csatái nem a megnyitásban dőlnek el, mindenki jól felkészült, nem lehet akkora előnyre szert tenni, sokkal fontosabb a frissesség, a gyakorlati játék, a jobb időbeosztás. Azt is mondhatnám, hogy én talán kevesebbet hibázok ellenfeleimnél, de azok sajnos eldöntik a partik sorsát. A kritikus pillanatokban van idejük, jobban tudják kezelni a feszültséget. Megváltozott a sakk, évente nem 3-4 verseny van, hanem óriási a pörgés, fáradtabbak a játékosok, és többet hibáznak.