Könyvet írtak a legendás atlétáról, aki gyorsabb volt a gőzmozdonynál

Los Angelesből Magyarországra látogatott az '50-es évek legendás atlétája, az 1500 méteres síkfutás egykori világcsúcstartója, Tábori László. A 77 évesen is kiváló egészségnek örvendő egykori klasszisról és a korról, amelyben Iharos Sándor, Tábori László és Rózsavölgyi István futószalagon szállította a világrekordokat, Tábori és a többiek címmel írt könyvet Kő András.

• Nyerje meg! - 30 magyar olimpiai arany egy CD-n

A kenyai és az etióp atlétákról tudjuk, úgy tanulnak meg futni, hogy gyerekkorukban olykor hosszú kilométereken keresztül talpalnak az iskolába. Tábori Lászlóról pedig a róla szóló könyv bemutatóján megtudtuk, hogy ő gyerekkorában a gőzmozdonyokkal versenyzett.

1931-ben Kassán született, de a történelem fordulatai 1942-ben Abaújszántóra (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) vetették, ahol édesapja vasutasként dolgozott. S amikor az állomáson a leszállás és a felszállás végeztével magasba emelkedett az indító tárcsája, hogy jelt adjon az indulásra, a szegény sorban felnőtt kisfiú is elstartolt, és az első száz méteren át rendre vezetett is a pöfögő gőzmozdonyokkal vívott versenyében.

Néhány év múlva, 1950-ben már itthon ifjúsági versenyen indult és győzött 800 és 1500 méteren. Budapestre kerülve Iharos Sándor és Rózsavölgyi István mellett a legendás edző, Iglói Mihály egyik legkiválóbb tanítványa lett. 1955. május 29-én a londoni Brit Játékokon 3:59 perces idővel győzött 1 mérföldön, és ő lett a harmadik a földkerekségen - az angol Roger Bannister és az ausztrál John Landy után -, akinek sikerült áttörnie a négyperces álomhatárt.

Szeptember 6-án, Oslóban 1500 méteren pedig beállította Iharos 3:40.8 perces világcsúcsát. A 4x1500 méteres váltó tagjaként még két világrekordot futott Budapesten (1954. július 15., 1955. szeptember 30.) mindkét alkalommal Iharos, Rózsavölgyi és Mikes Ferenc társaságában.

Régi idők nagy tanúi: Tábori László és Rózsavölgyi István

Az olimpiákkal nem volt szerencséje, mert 1956-ban, Melbourne-ben 1500-on "csak" negyedik, 5000-en hatodik lett. Ausztráliából, ahogyan a magyar csapatból sokan mások is, nem tért haza. Az Egyesült Államokba távozott, és ott is szép karriert futott be. Az 1960-os olimpián azonban nem indulhatott, mert akkor még nem rendelkezett amerikai állampolgársággal.

"Voltam magyar, angol és amerikai bajnok, világcsúcsokat állítottam fel egyéniben és váltóban. Sikeres edző lettem külföldön. Mit akarok még? Másoknak a fele sem jut. Megkaptam az élet fele királyságát. Hetvenhét éves koromra egyetemen tanítok. Értek és érnek szomorú napok, de hát, kit nem?" - állnak az egykori klasszis szavai a Tábori és társai című könyv hátsó borítóján.

Iharos Sándor, akit 1955-ben a földkerekség legjobb sportolójának választottak, 1996-ban elhunyt, de a nagy hármasból Tábori és Rózsavölgyi, amikor előbbi hazalátogat, ma is ugyanúgy ugratja egymást, és utána összekacsint, mint annak idején.