Vágólapra másolva!
Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter ünnepélyes keretek között átadta a nemzet sportolója címet dr. Sági Györgyné Rejtő Ildikó kétszeres olimpiai bajnoknak. A díjat a Magyar Köztársaság kormánya adományozta az 1964-es ötkarikás játékokon egyéniben és csapatban is győztes tőrvívónőnek, elismerve ezzel a magyar sport eredményességéért, sikerességéért és elismertségéért végzett több évtizedes munkáját.

Az ünnepségen Elbert Gábor sportszakállamtitkár és Kamuti Jenő, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára mellett a nemzet sportolói közül megjelent Gyarmati Dezső, Földi Imre, Hammer László, Polyák Imre és Portisch Lajos, valamint Rejtő Ildikó egykori klubjának, az Újpesti Dózsának (ma UTE) vezetői, továbbá a vívószövetség képviselői, egykori csapattársak, sporttársak.

Bajnai Gordon, sportért felelős miniszter köszöntőjében arról szólt, hogy a sokak szerint a rosszkedvű Magyarországnak olyan példákra lenne szüksége, mint Rejtő Ildikó, aki legyőzte hallássérültségéből eredő hátrányait, az élet nehézségeit és az ellenfeleket is.

Elbert Gábor sportszakállamtitkár elmondta, hogy nehéz volt 27 remek sportember közül kiválasztani a Nemzet Sportolóját, de hogy a legjobb döntés született, azt jelzi az a vastaps is, amit az ünnepségen Rejtő Ildikó kapott.

A nemzet sportolói nevében Gyarmati Dezső vízilabdázó köszöntötte Rejtő Ildikót és azt mondta, hogy a vívónő korrekt szavazáson nyerte el a címet, amit nagyon megérdemelt, mert pályafutásával rászolgált. Gyarmati megemlékezett az elhunyt Zsivótzky Gyula kalapácsvető olimpiai bajnokról is, akinek a helyét vette át Rejtő Ildikó.


Rejtő Ildikó elsősorban szüleinek mondott hálát, majd megemlékezett edzőjéről, Hátszegi Józsefről, és Sákovics József szövetségi kapitánynak is köszönetet mondott pályafutásáért. Végül a jelenlévő, az 1964-es olimpián győztes csapattársait - Marosi Paula, Ágoston Judit, Juhász Katalin, Dömölky Lídia - említette, akik nélkül nem jutott volna idáig.

"Semmihez sem tudom hasonlítani ezt az érzést. Talán olyan lehet, mint amikor a színészek átveszik az Oscar-díjat, vagy amikor egy sportoló az olimpiai dobogó tetején áll. De azért nekem mégis nagyobb a boldogságom, mint a színészeknek a gálán, mert itt lehetnek velem a rokonaim, egykori klubtársaim, sporttársaim, és velem osztozhatnak az örömben." - mondta Rejtő Ildikó.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!